Hirdetés

„Matematikázhatnak” a helyi elöljárók – hiába vártak utalványokra és túlórapénzre a közalkalmazottak

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Jó és rossz hírekkel egyaránt szolgál a közalkalmazottaknak a 2018-as évi állami költségvetésnek a kormány által elfogadott tervezete, amely összességében továbbra sem ad okot túl nagy optimizmusra a közszférában dolgozók számára.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2017. december 08., 10:402017. december 08., 10:40

2017. december 08., 10:482017. december 08., 10:48

A Tudose-kabinet hivatalos tájékoztatása szerint a szerdai ülésen a tanügyi és egészségügyi alkalmazottak javára módosították a 2017/153-as számú, a közalkalmazottak egységes bérezését előíró törvényt.

Az elfogadott sürgősségi kormányrendelet szerint azok az egészségügyi alkalmazottak, akik 2017-ben jogosultak voltak étkezési utalványra, 2018-ban egész évben részesülnek élelmiszerpótlékban, és ez nem esik a pótlékokat 30 százalékban maximáló cikkely előírása alá. A rendelet ugyanakkor 48 órában korlátozza az orvosoknál a kötelező normán kívül ellátható ügyeleti órák számát. Ami az oktatást érinti, a kormány közleménye értelmében az új módosítás szabályozza a vezetői, irányítói és ellenőrző tevékenységet betöltő tanügyi személyzet órabérét vagy a juttatások halmozását.

Hirdetés

Megelőznék a bércsökkenést

A kormány ugyanakkor közli: annak érdekében, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulás terhének a munkáltatóról az alkalmazottra való áthárítása következtében ne csökkenjenek a fizetések a közszférában, 2018. január 1-jétől 28,5 százalékkal növeli azon állami alkalmazottak bérét, akik adómentességet élveznek, és 25 százalékkal növeli a többi alkalmazott bérét a 2017. december 31-i szinthez képest.

Sem ajándék, sem nyaralás

Rossz hírekkel is szolgál viszont a 2018-as büdzsé:

a közszférában dolgozók továbbra sem részesülhetnek ajándékutalványban vagy üdülési csekkben, és az alkalmazási tilalmat sem oldotta fel teljes mértékben a Tudose-kormány,

a költségvetés-tervezet értelmében minden két megüresedett poszt után lehet majd felvenni egy új munkavállalót. A megszorításokat különben azzal indokolják, hogy csak így lehet a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani a költségvetés hiányát, márpedig az ennél nagyobb deficit szembekerülne a maastrichti szerződésben rögzített feltételekkel, és kötelezettségszegési eljárást vonna maga után.

A kabinet a szerdai ülésén további intézkedéseket fogadott el a közkiadások fenntarthatóságáért. A közlemény szerint ezek többek között előírják, hogy

a közintézményeknek 10 százalékkal kell csökkenteniük a különböző javakkal és szolgáltatásokkal járó kiadásaikat,

megtiltják az új gépkocsik, bútorzat és irodai technika vásárlását, előírják, hogy a túlórát kizárólag szabadnappal lehet kompenzálni, és leszögezik, hogy 2018 során nem lehet versenyvizsgát kiírni új alkalmazottak felvételére az ideiglenesen be nem töltött tisztségekre. A sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor 2018. december 31-ig meghosszabbítja azt az időszakot, ameddig nem érvényes a tanügyi törvény azon cikkelye, miszerint az oktatásra a nemzeti össztermék 6 százalékát kellene fordítani. 

A parlament kezében a döntés

A döntés mindezekben és sok más kérdésben természetesen a parlament kezében van, az Agerpres hírügynökség értesülései szerint pedig a kormány csütörtökön el is küldte a döntéshozók elé a 2018-as költségvetés tervezetét. Amint arról beszámoltunk, a Mihai Tudose vezette kabinet szerdán hagyta jóvá a jövő évi büdzsétervet, amelynek prioritásai között az egészségügy, az oktatás és a befektetések szerepelnek. A kormány szerdai közleménye értelmében a 2018-as költségvetés 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel, éves átlagban 3,1 százalékos inflációval és 2,96 százalékos költségvetési hiánnyal számol. 

korábban írtuk

Elfogadta a kormány a büdzsét – teljes a bizonytalanság a munkaerőpiacon
Elfogadta a kormány a büdzsét – teljes a bizonytalanság a munkaerőpiacon

A munkáltatók és a munkavállalók is türelmetlenül várják, hogy mi lesz a bejelentett adópolitikai módosítások vége. A parlament kezében a döntés.

Antal Árpád: végre időben

„Románia-szinten hatalmas előrelépés, hogy végre már decemberben megszületett a jövő évi költségvetés tervezete, akkor is haladás, ha azt a parlamentnek még el kell fogadnia” – értékelt csütörtökön a Krónika megkeresésére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, akit a költségvetésnek a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos részleteiről faggattunk. Rögtön hozzátette azonban, hogy

ebben az országban, ha valaminek örülni lehet, utólag mindig kiderül, hogy korai volt az öröm, hiszen amikor úgy tűnt, hogy végre az önkormányzatok szabad kezet kapnak az alkalmazásokban, most újabb megszorítások következnek,

hiszen a tervezet szerint csak akkor lehet egy újabb munkatársat felvenni, ha kettő távozott.

Antal Árpád •  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Antal Árpád

Fotó: Vargyasi Levente

„Most újra kezdhetünk matematikázni, számolhatjuk, hogy melyik két alkalmazottunk megy el, hogy egy új szakembert alkalmazhassunk. Ám ez még mindig jobb, mint amikor hét üres állás után lehetett egyet betölteni” – fogalmazta meg az elöljáró.

„Sci-fi regénybe” illő költségvetés

Sci-fi regényhez hasonlította Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a 2018-as költségvetés tervezetét. Szerinte a kormány megszorító költségvetést dolgozott ki, amely nem teszi lehetővé már hatályos törvények alkalmazását. A liberális pártelnök úgy véli, a parlamentnek most kizárólag a jövő évi büdzsével kell foglalkoznia és javítania kell rajta.

Idézet
Hihetetlen, hogy miután 6 százalékos gazdasági növekedést regisztráltál, 2018-ra pedig 5,5 százalékos bővülést vetítesz elő, egyetlen társadalmi kategória sem érzi meg ennek a növekedésnek a hatásait.

Sőt mi több: több társadalmi kategóriát, főleg a versenyszféra alkalmazottait, a közalkalmazottak közül pedig a helyi közigazgatásban dolgozókat az a veszély fenyegeti, hogy csökkenni fog a bérük” – hívta fel a figyelmet az ellenzéki politikus. 

Orban szerint a kormány „egy lejt sem ad a nyugdíjakra”, és január 1-jéről július 1-jére halasztotta ezek emelését. Ugyanakkor noha 25 százalékos béremelést ígértek a közszférában, legtöbb 4 százalékkal nő majd a közalkalmazottak fizetése, és mindemellett létszámstopot is elrendeltek – mutatott rá. „Világosan látszik, hogy megszorító költségvetéssel állunk szemben, amely nem alkalmazza a már hatályba lépett törvényeket” – szögezte le.

115 millió lej a városok fűtésére

A Tudose-kabinet szerdai ülésén a kormány tartalékalapjából 115 millió lejt utalt ki a helyi hatóságoknak a lakosság fűtésének biztosítására. A kormány közleménye szerint 12 megye 13 olyan településének utalnak pénzt, amelyek megállapították, hogy nem rendelkeznek kellő anyagi fedezettel a lakosság fűtésének biztosítására.

 A 115,689 millió lejből többek között a következő településeknek jut: Arad (5 millió lej); Bákó (15 millió lej), Buzău (15 millió lej), Nagyvárad (4 millió lej), Konstanca (15 millió lej), Galac (15 millió lej), Giurgiu (4,5 millió lej), Motru (9,389 millió lej), Brád (5,3 millió lej), Turnu-Severin (15 millió lej), Suceava (4 millió lej), Dornavátra (3,5 millió lej), Tulcea (5 millió lej).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés