
Fotó: gsp.ro
Szerdától megszűnik Románia egyetlen sportnapilapja, a Gazeta Sporturilor nyomtatott változata – jelentették be a lap munkatársai.
2023. november 01., 14:222023. november 01., 14:22
2023. november 02., 09:042023. november 02., 09:04
A kiadó döntéséről előzetesen sem a lap munkaközösségét, sem a nyilvánosságot nem értesítették, a beszámolók szerint a Ringier csupán szerdán reggel tudatta, hogy mától – azaz november elsejétől –
A kiadó emailben tudatta a munkatársakkal, hogy a jövőre megjelenésének századik évfordulójának megünneplésére készülő nyomtatott újság eladásainak drasztikus csökkenése nyomán – 2018 óta 27 százalékos zuhanást regisztráltak –, valamint a papír- és nyomdai költségek árainak emelkedése miatt a Ringier Sports Media Group, a Gazeta Sporturilor és a Gsp.ro portál tulajdonosa a nyomtatott újság felszámolása mellett döntött.
Az elbocsátott munkatársak között a közismert újságíró, Cătălin Tolontan felelős szerkesztő is ott van.
A döntés három hónappal a Ringier Románia vezérigazgatója, Mihnea Vasiliu távozása után, illetve egy hónappal azt követően született meg, hogy menesztették Cătălin Țepelin főszerkesztőt, miután 95 újságíró arra panaszkodott, hogy a kiadó egyes fogadóirodák érdekében beavatkozott a lapkészítési folyamatba.
A Gazeta Sporturilor és a Libertatea szerkesztősége október elején közös közleményben foglalt állást az ellen, hogy a tulajdonos menesztette Cătălin Țepelint, a sportlap főszerkesztőjét. Miközben Robin Lingg, a Ringier Sports Media Group igazgatótanácsának elnöke „a médiacsoport vezetőségével való együttműködés hiányával” indokolta a főszerkesztő leváltását, az érintett teljesen másképp írja le kirúgása okait. Cătălin Țepelin a közösségi oldalán posztolt bejegyzésében feltárta, hogy a Ringier a tulajdonosok kereskedelmi érdekeinek akarta alárendelni a szerkesztőség munkáját.
A bukaresti újságíró felidézte, hogy idén augusztus 28-án Cătălin Tolontannal, a Libertatea főszerkesztőjével együtt megbeszélést folytatott Zürichben a médiaholding vezetőivel, akiknek átadták a két romániai szerkesztőség 25 vezető munkatársának aláírását tartalmazó levelet.
„Ebben felemlegettük, hogy a tulajdonosok képviselői több alkalommal kezdeményezték, hogy a kereskedelmi érdekek befolyásolják a szerkesztőség munkáját. Márpedig az újságírói függetlenségbe való beavatkozást nem csak a Ringier szakmai-etikai kódexe tiltja, hanem a romániai törvények” – írta bejegyzésében Țepelin.
Az már a Gazeta Sporturilor és a Libertatea munkatársainak közös közleményéből derül ki, hogy pontosan miről van szó. A 89 újságíró aláírásával ellátott kommünikében meggyőződésüknek adnak hangot, miszerint
Közlésük szerint ilyen kérés július 31-én és augusztus 8-án érkezett a szerkesztőséghez, Cătălin Țepelin pedig mindannyiszor elutasította.
Hasonló beavatkozási kísérlet elszenvedője volt tavaly a Libertatea, amikor a lap egy olyan ingatlanfejlesztő társaságról cikkezett, amelynek egyik menedzsere a Ringier vezetőtanácsában is helyet foglal.

Az újságírói munkába való durva beavatkozással és a sajtószabadság lábbal tiprásával vádolják a svájci Ringier kiadót két romániai kiadványának munkatársai.

Megvásárolta a Ringier kiadó a legbefolyásosabb román sportújságot, a Gazeta Sporturilort, amelyért bukaresti médiaértesülések szerint 2 millió eurót fizettek a svájciak.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
szóljon hozzá!