Hirdetés

„Gazdasági hazafiasság”: az árréskorlátozás mellett 600 millió eurós támogatási programot jelentett be Ciolacu

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

A kormány konkretizálja a gazdasági hazafiasság és a termelékenység vízióját – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a pénteki kormányülés első, sajtónyilvános felében. Jelezte egyúttal: kabinetje az ülésen elfogadja azt a sürgősségi rendeletet, amely szabályozza a termelők és kereskedők által 14 alapvető élelmiszerre felszámított haszonkulcsot.

Krónika

2023. június 30., 10:252023. június 30., 10:25

2023. június 30., 10:532023. június 30., 10:53

„Örülök, hogy elfogadjuk az első intézkedést a 14 alapvető élelmiszer olcsóbbá tételére, ezzel növelve a romániai lakosság vásárlóerejét. Köszönetet mondok a nagy kiskereskedelmi üüzletláncoknak is, becsületes és tisztességes partnerek voltak, és úgy éreztem, hogy az áremelkedés elleni küzdelem közös cél” – fogalmazott Ciolacu.

Bejelentette továbbá egy 600 millió eurós támogatási program elfogadását az élelmiszer-feldolgozók számára.

Hirdetés

„Nem remélhetjük, hogy jobb élelmiszereket kapunk tisztességes áron mindössze az árrés átmeneti korlátozásával. Támogatnunk kell a termelés és a feldolgozás növelését. Ezért kollégáimmal együtt ma egy 600 millió eurós támogatási programot is jóváhagyunk a feldolgozóüzemekbe beruházó romániai élelmiszeripari vállalatok számára” – közölte a kormányfő.

A pénzeszközök a hitelekhez nyújtott állami garanciák formájában állnak majd rendelkezésre a termelőegységekbe történő beruházásokra.

korábban írtuk

Olcsóbbak lesznek az alapvető élelmiszerek? Az árrés csökkentésével szorítaná vissza az árakat a kormány
Olcsóbbak lesznek az alapvető élelmiszerek? Az árrés csökkentésével szorítaná vissza az árakat a kormány

Úgy tűnik, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt vezetőinek sikerült megállapodásra jutniuk az élelmiszerárak kapcsán, és végül nem az általános forgalmi adó (áfa/TVA), hanem az árrés csökkentésével próbálják mesterségesen levinni az árakat.

Ami a pénteki kormányülés napirendjén szereplő és a gazdák körében aggodalmakat kiváltó árréskorlátozást illeti,

a Versenytanács kedvezően véleményezte a jogszabályjavaslatot, ám arra figyelmeztetett, hogy a piacon több kockázat is fennáll, különösen az importból származó termékek esetében.

„A legnagyobb kockázat, amelyet egy ilyen javaslat magában hordoz, hogy a forgalmazók és kiskereskedők megtagadják a termékek kiszállítását, arra hivatkozva, hogy azok gazdasági kárt okoznak nekik” – áll a Versenytanács által a kormánynak elküldött véleményezésben az Agrointel.ro szerint.

korábban írtuk

A gazdák attól tartanak, ők fizetik meg a kormány élelmiszerár-csökkentő intézkedésének az árát
A gazdák attól tartanak, ők fizetik meg a kormány élelmiszerár-csökkentő intézkedésének az árát

Sem az élelmiszer-feldolgozók, sem a gazdák érdekvédelmi szervezetei nem lelkesednek a bukaresti kormány élelmiszerár-csökkentő elképzelésétől. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint kompenzálnia kell a gazdákat.

Mint ismeretes, a kereskedelmi illetékek csökkentése 14 mezőgazdasági és élelmiszeripari termékkategóriára vonatkozik majd:

  1. egyszerű, 300–500 grammos fehér kenyér;
    2. friss, 1,5 százalékos tehéntej, 1 literes kiszerelésben;
    3. tehéntejből készült sós sajt (telemea);
    4. tehéntejből készült joghurt, 3,5 százalékos zsírtartalom, maximum 200 gramm;
    5. 000-s fehér búzaliszt,1 kilogrammos kiszerelésben;
    6. kukoricaliszt, 1 kg;
    7. M-es méretű tojás, 10 darab;
    8. napraforgóolaj, 1 liter;
    9. friss csirkehús: egész csirke, levesnek való csirkehús, egész csirkecomb farhátrésszel és csirkeszárny.
    10. friss sertéshús: darabolt, ipari sertéshús, sertéscomb;
    11. kimérős, friss zöldségek: paradicsom, hagyma, uborka, szárazbab, sárgarépa, bianca paprika és kápiapaprika.
    12. kimérős, friss gyümölcs: alma, szilva, görögdinnye, csemegeszőlő.
    13. kimérős, fehér burgonya;
    14. kristálycukor, 1 kilogrammos kiszerelésben.

A sürgősségi rendelet tervezete szerint a feldolgozók legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a közvetlen és közvetett költségeket magában foglaló előállítási árhoz képest. Az elosztási lánc az abban részt vevők számától függetlenül legtöbb 5 százalékos árréssel dolgozhat a beszerzési és működési költségekhez képest. A kereskedők legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a beszerzési, illetve a közvetlen és közvetett költségeket magában foglaló árhoz viszonyítva.

A rendelettervezet azt is megszabja, hogy az árrést az érintett termékek áfa nélküli értékére kell rászámolni.

A tervezet értelmében a 14 élelmiszertermékre és termékcsoportra vonatkozó árréskorlátozás három hónapig lesz érvényben.

Az intézkedés a termelési, behozatali, forgalmazási és kiskereskedelmi láncban részt vevő valamennyi jogi személyre érvényes, szervezeti formától függetlenül.
Az előírások be nem tartása – amennyiben nem minősül bűncselekménynek – 100 000 és 2 000 000 lej közötti bírsággal büntethető. Az ellenőrzés az Országos Adóhatóság (ANAF) hatáskörébe tartozik majd.

korábban írtuk

„Gazdasági hazafiassággal” kormányozna Ciolacu, import helyett termelést, jobban fizetett munkahelyeket akar
„Gazdasági hazafiassággal” kormányozna Ciolacu, import helyett termelést, jobban fizetett munkahelyeket akar

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap azt írta a Facebookra, hogy a PSD-kormányzás a „gazdasági hazafiasság” révén képzeli el a fejlődést, azaz olyan befektetések és termelés révén, amelyek „itt, Romániában” valósulnak meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
Hirdetés