
Fotó: Gov.ro
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap azt írta a Facebookra, hogy a PSD-kormányzás a „gazdasági hazafiasság” révén képzeli el a fejlődést, azaz olyan befektetések és termelés révén, amelyek „itt, Romániában” valósulnak meg.
2023. június 04., 16:192023. június 04., 16:19
A miniszterelnöki tisztség várományosa hozzátette, az elmúlt héten 19 beruházási projektet fogadtak el 6,4 milliárd lej értékben, ebből 2,2 milliárd állami támogatás. Ezek nagy gazdasági hatású projektek, amelyek több mint négyezer új munkahelyet teremtenek, és olyan ágazatok fejlődéséhez járulnak hozzá, mint az autó-, építőanyag-, élelmiszer-, gumi- és gyógyszeripar, a számítástechnika, illetve a kórházi ápolási tevékenységek – írta a PSD elnöke.
Meglátása szerint ez az egyetlen rendszerszintű módja annak, hogy teljesülhessen a három kormányzati célkitűzés:
„Azt ígértük, hogy az importált áruk fogyasztásán alapuló gazdaságról egy olyan gazdaságra fogunk áttérni, amely a romániai termelésen alapul. 2023-ban és 2024-ben a GDP 8–10 százalékát fogjuk visszaadni a gazdaságnak és a lakosságnak, ami ötször több mint az előző kormányok idején” – írta Marcel Ciolacu.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!