Beszélgetés Diósi Lászlóval, az OTP Románia vezérigazgatójával

– A válság ellenére nyereséges az OTP Bank Románia, sőt további terjeszkedést terveznek. Ön szerint mi a válságkezelés, a túlélés receptje?
– Kettős jubileumot ünnepelünk idén: az OTP-csoport hatvanéves és ötéves az OTP Románia. A vállalkozók egy része sajnos nem fogja túlélni a válságot, jelentős része viszont megerősödve kerül ki a válságból. Túlélik, akik konzervatívok voltak, betartották a szakma szabályait, hosszú távra terveztek, és nem próbálták csak a pillanatnyi lehetőségeket kihasználni. Komoly gondjaik vannak azonban azoknak, akik egyféle üzletágba csaptak bele, ami akkor éppen divatos volt, például csak luxuscikket árusítottak, csak autó- vagy ingatlanértékesítésből akartak megélni.

Még roszszabb, ha ezt nem saját pénzből, hanem hitelből tették. Akik a vállalkozásaikat több lábon tartották, autókereskedés mellett autószervizt is működtettek, az építkezés mellett kereskedelemmel is foglalkoztak, általában konzervatív módon adósodtak el, hiába esett mindenkinek a piaca 30-40 százalékot, erősebbek maradnak. Az OTP Bank esetében is pontosan ez történt: 2008-ban, amikor mások még százszámra nyitottak bankfiókokat, mi már csak egyet nyitottunk.

Már láttuk a válság jeleit, és nem akartuk a költségbázisunkat túlterhelni. A kockázatosabb hitelek nyújtásával már 2007 végén leálltunk, a politikánkban a telek-, a projekt- és magánszemély- hitelezésnél is szigorúan betartottuk a bankszakmában jól bevált kockázatkezelési szabályokat. Nem fedezetre, hanem jövedelemre adtunk hitelt, ügyeltünk arra, hogy földhitelt nem 100, hanem csak 50 százalékig adtunk. Amikor a földek ára visszaesett, mindenki megértette, miért volt ez fontos. Aki megfeledkezik a szakma szabályairól, bajba kerül. A kockázatkezelés arról szól, hogy a várható bevételeket és a várható kockázatokat össze kell párosítani.

– Jelen vannak az ország nagyvárosaiban, a magyarok lakta területeken viszont a kisvárosokban is. Bevált ez a stratégia?
– Jelenleg 106 bankfiókunk van, a magyarlakta területeken tízezer lakosú városokban is nyitottunk fiókot, legutóbb négy hónappal ezelőtt Kovászna városban. A válság ellenére úgy gondoltuk, ott a helyünk, ígéretes a környék. Stratégiánk másik alappillére, hogy az ország valamennyi megyéjében jelen legyünk. Eddig ez bevált. Egy bankfiók működése a személyzettől és az ügyfélkörtől függ. Több helyen meg kellett változtatni a fiókvezetőt, hogy a jó potenciális ügyfélkör mellett igazán felfusson a bank.

Például Sepiszentgyörgyön, Nagyváradon, Kolozsváron a főtéren, Gyergyószentmiklóson az új fiókvezető kinevezése óta sokkal jobban működik az OTP. Marosvásárhelyen mind a két fiók hagyományosan jó. Ugyanakkor azt érezzük, hogy a magyar nemzetiségűek bizalma inkább az OTP felé fordul. Ez abból is látszik, hogy Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Bihar megyében az országos átlagnál jóval nagyobb a piaci részesedésünk. Kitűnő üzletünk van ott is, ahol megbízható kapcsolatokat tudtunk kiépíteni, például Iaşi-ban, Bákóban, Slatinán és Bukarestben is vannak jól működő fiókjaink.

– Hogyan alakította politikájukat a válság?
– A hosszú távú stratégia mellett a válságos időszakban a rövid távú intézkedéseknek óriási szerepük van. Áprilisban kezdtük ajánlani az adósságrendező hitel egy formáját. A meglevő adósunknak a tartozását elkezdtük egy adósvédelmi programmal átütemezni: aki bajba jutott, mert meggyengült a lej, vagy elveszítette a munkahelyét, vagy egyszerűen csak nőttek a megélhetési költségei, vagy az együttes hatás, a kisebb fizetés és magasabb költségek, nem tették lehetővé a hitel törlesztését. Ebben a programban kétezer lakossági hitelt ütemeztünk át.

A banknak nem célja az ügyfelek tönkretétele, az ingatlanjaik elvétele. A cél a kölcsönadott pénz visszaszerzése, a végrehajtás az utolsó lehetőség. Az adósvédelmi programra jól reagáltak, az átütemezett hitelek csak egy kis hányada esett ismételten vissza a nem fizetésbe, de esetükben sokkal súlyosabb problémák vannak. A vállalkozók esetében is arra törekszünk, hogy átstrukturáljuk a hiteleiket, elhalasztjuk a tőke fizetését. Rengeteg lehetőség van, most mindenkinek megértőbbnek kell lennie a másikkal: a vállalkozóknak, a bankoknak, a hatóságoknak. Ez egy olyan időszak, ami nem normális játékszabályok szerint működik, sokkal inkább a jövőre kell összpontosítani, de a jövőt meg kell élni.

– Mennyiben segít a kormány a válság könnyebb átvészelésében? 
– Nagy kettősséget tapasztalok a hatóságok részéről. A Román Nemzeti Banknak majdnem egyedülálló szerepe van abban, hogy az ország ennyire stabil. A jegybank már az elmúlt öt-hat évben igyekezett lefékezni a hitelezési lendületet, magasabb tőke-, tartalékkövetelményekkel hűteni a piacot, hiszen szakemberei látták, hogy egy túlfűtött piac katasztrófába torkollhat. Kőkemény szabályokkal a pénzügyi rendszert folyamatos megfigyelés alatt tartják, és ha hiányosságot észlelnek, rögtön intézkednek. Tehát a jegybanknak köszönhető, hogy elég stabil a lej és a pénzügyi rendszer. Ugyanakkor a jegybank önmagában nem tudja a gazdaságot serkenteni, a vállalkozókat segíteni, ezekhez nincsenek eszközei. Sajnos a kormány részéről egyáltalán nem látom, hogy ezeket a lépéseket megtenné.

A kormány önmagát szorította olyan helyzetbe, hogy nem tud lépni. Amíg ekkora a költségvetési hiány, és ezt külföldi pénzekből kell fedezniük, a kormány nem tud pénzt adni gazdaságélénkítésre. Késnek az áfa-visszaigénylések, a kórházak pénzei, a gazdaságban a pénz keringése lelassul, és nincsenek számottevő, a garanciaalapon túlmutató igazi programok. Németországban rendkívül komoly program van a vállalkozások megsegítésére, Olaszországban mentőcsomag a kisvállalkozások számára, Magyarországon is vannak kamattámogatási programok, Széchenyi-kártya, több százmilliárd forintot pumpálnak folyamatosan a mikro- és kisvállalkozásokba.

Nem a multicégeknek kell segítség, hanem a kis- és közepes vállalkozóknak, elsősorban a kicsik vannak veszélyben. Egy nagy vagy közepes vállalkozás megteheti, hogy átstrukturálja magát, elbocsátja az alkalmazottait, csökkenti a költségeit, és így túl fogja élni a válságot. A kisvállalkozónak nincs hova menekülnie, nem tud költséget csökkenteni, ezért ha tartósan nem kapja meg a pénzét, vagy alacsony a forgalma, akkor megszűnik a cége. Így a tulajdonos, az alkalmazottai előbb-utóbb állami segélyre kényszerülnek. Tehát az államnak a pénzt úgyis el kell költenie, csak nem mindegy hogy gazdaságfejlesztésre vagy segélyekre akarja fordítani, mindez nem elég tág látókörre utal. Sok magyarlakta területen a kisközösségek kisvállalkozásai vannak veszélyben, ezért is látom szükségesnek, hogy minden lehetőséget feltárjunk előttük, de sajnos nincs sok ilyen.

– Becsléseik szerint mikorra várható a válság vége?
– Én született optimista vagyok. Úgy látom, a forgalom visszaesése már elérte a mélyszintet, a bekövetkezett 40 százalékos csökkenés egyfajta logikus alja a piacnak, hiszen az emberek esznek-isznak, járnak szórakozni, valamilyen igényük mindig van, amit meg kell termelni. Visszaesett az import az országban, tehát az egyensúly helyreállt, és a lej stabil maradt. Vannak olyan fundamentumok, amelyekre alapozva a visszaesés leáll, ezekben a hónapokban bekövetkezik a stabilizálódás. Jövő év közepétől ez átfordul növekedésbe, már egyszázalékos növekedést számítunk. Szerintem nem ez a mostani visszaesés a gond, hiszen korrekciók mindig vannak, a gazdaság ciklikusan működik, a növekedést mindig csökkenés követi, helyreállítva az értékviszonyokat, amik időnként a növekedés közben eltorzulnak.

Az elmúlt tíz év extranövekedése nem volt normális. Tévedett, aki azt hitte, hogy egy paşcani-i lakásért annyit lehet kérni, mint egy zürichiért. A borzasztó nagy pofon a plusz kilencről a mínusz nyolcra való visszaesés, hiszen az 17 százalékot jelent. Valójában sokkal pesszimistábbak az emberek, mint amennyire ezt a tényleges helyzet indokolja. Például a politikai kockázat kicsi, a gazdaság tényleges fundamentumai erősebbek annál, hogy egy választás ezt meg tudja zavarni. Ismét kialakulnak a normális viszonyok, tartós növekedési pályára áll az ország, nem lesz kilencszázalékos a növekedés, de nem is kell: 2-3-4 százalék bőségesen elég lesz a következő jó néhány évtizedre.