
A következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására Kelemen Hunor szerint
Fotó: Orbán Orsolya
Az oktatásban és egészségügyben dolgozók fizetésével kapcsolatos jelentős nézeteltérések miatt a következő két hétben nincs reális esély a közalkalmazotti bértörvény tervezetének elfogadására Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint.
2026. július 28., 11:392026. július 28., 11:39
A Digi24-nek hétfő esti műsorában Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy az egészségügyben néhány napon belül megoldás születhet, mert intenzív tárgyalások folynak, amelyeken Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter is részt vesz. Az oktatásban azonban szerinte komoly problémák vannak, és jelenleg nem lát kiutat a bértörvény kapcsán kialakult patthelyzetből.
– idézte az RMDSZ-elnök televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Kelemen leszögezte: nem lehet olyan új bértörvényt elfogadni, amellyel a két nagy rendszer, az oktatás és az egészségügy veszít.
Az RMDSZ elnöke a tervezet költségvetési vonzatára is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett, hogy az elnöki hivatal kezdeményezésére aláírt pártközi megállapodás szerint eredetileg 8 milliárd lejjel növelték volna jövőre a közalkalmazotti bérkeretet, jelenleg azonban már 12,1 milliárd lejről tárgyalnak.
Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a beruházások megvágását nem tudja elfogadni, az elbocsátások nehezen kezelhetők és fogadhatók el, az adóemelést pedig kizártnak tartja.
Mint ismeretes, a bértörvény elfogadása az egyike azoknak a mérföldköveknek, amelyekhez az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében Románia rendelkezésére álló források lehívását kötik. Ez a legfrissebb kormányzati nyilatkozatok szerint nagyjából 770 millió euró elvesztését jelentené.
Az oktatási szakszervezetek is a bértörvény visszavonását követelik
A keddtől sztrájkoló egészségügyi szakszervezetekhez hasonlóan a tanügyi szakszervezetek is kérik a közalkalmazotti bértörvény tervezetének visszavonását. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség közös keddi közleménye szerint jogos a Sanitas tagjainak munkabeszüntetése. A tiltakozás fő oka pedig szerintük az, hogy a megbukott kormány mindenáron el akarja fogadtatni a közalkalmazotti bértörvény tervezetét, amelyet az érintettek többsége, köztük az egészségügyben és az oktatásban dolgozók is elutasítanak. A tanügyi szakszervezetek a Sanitashoz hasonlóan a bértörvény tervezetének visszavonását követelik. Álláspontjuk szerint egy ilyen jogszabályt nem lehet 'hasraütésszerűen', a bérszorzók mesterséges módosításával és a pótlékok kaotikus megvágásával kidolgozni, csak azért, hogy a bérkeret beleférjen az előirányzott költségvetésbe. A három szakszervezet leszögezte, hogy komoly bértörvényt csak egy legitim kormány hivatalba lépése után, a szociális partnerekkel együtt lehet kidolgozni.

A három legnagyobb tanügyi szakszervezeti szövetség bejelentette, hogy nem vesz részt a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről csütörtökre összehívott munkaügyi minisztériumi egyeztetésen, mert szerintük az csak látszatkonzultáció.

Kedden általános sztrájk kezdődik az egészségügyben – jelentette be a Sanitas Szakszervezeti Szövetség hétfőn.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
szóljon hozzá!