
A kollektív munkaszerződést hiányolják és legalább 10 százalékos fizetésemelést, illetve más pótlékokat kérnek a vasúti szakszervezetek, ellenkező esetben nem riadnak vissza az általános sztrájktól sem.
2015. szeptember 06., 17:582015. szeptember 06., 17:58
2015. szeptember 06., 18:032015. szeptember 06., 18:03
Mint pénteki közlésükből kiderül, az érdekvédőknek csütörtökön megbeszélésük volt a közlekedésügyi minisztérium székhelyén, a szaktárca illetékeseinek részvételével a Román Vasúttársaság (CFR), annak teherszállító (CFR Marfă), illetve a személyszállító ágazatának (CFR Călători) vezetőivel.
A szakszervezetek tiltakoztak amiatt, hogy a három vállalatnál nincsenek kollektív munkaszerződések, illetve kérték, hogy az eljövendő szerződések legkevesebb 10 százalékos fizetésemelést írjanak elő, biztosítsanak az alkalmazottak számára étkezési utalványokat a hónap valamennyi munkanapja után, valamint alkalmazzanak embereket a megüresedett posztokra, hogy senkinek ne kelljen túlóráznia.
A szakszervezetek ugyanakkor követelték, hogy a megkötendő kollektív munkaszerződések írják elő az üdülési csekkek biztosítását 2016. január elsejétől. A szakszervezetek vezetői azt kérték továbbá a három vállalat vezetőségétől, hogy legkésőbb szeptember végéig kössék meg a kollektív munkaszerződéseket.
A három vállalat vezetői a Mediafax közlése szerint nyitottak voltak, a közlekedésügyi tárca pedig azt kérte tőlük, hogy szeptember 10-éig rukkoljanak elő konkrét javaslatokkal a megfogalmazott kérések terén. A szakszervezetek eközben azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben a három vállalat vezetősége szeptember végéig nem teljesíti követeléseiket, akkor október elsejétől általános sztrájkba lépnek.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!