Hirdetés

„Első körben” 20 százalékkal emeli a gyerekpénzt a kormány, 2022-re kétszereződik meg a mostani összeg

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A „gyerekpénzként” emlegetett családi pótlék lépcsőzetes emeléséről döntött szerdán a kormány, amelyet már alkotmánybírósági döntés is kötelez arra, hogy – a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében – megduplázza a juttatást.

MTI

2020. július 29., 23:442020. július 29., 23:44

Az erről szóló sürgősségi rendeletet „első olvasatban” tárgyalta szerda esti ülésén a bukaresti kormány – közölte Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A parlamentben szövetségesei révén többségben lévő ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett, költségvetési fedezet nélkül elfogadott jogszabály szerint a gyerekenkénti családi pótlék havi összegét

Hirdetés

150-ről 300 lejre kell emelni a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti, illetve fogyatékkal élő 3 év feletti kiskorúak esetében.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya szerint a koronavírus-járvány közepette egyszerűen nincs pénz erre, hiszen a válság miatt az államháztartási hiány már az első fél évben elérte a GDP 4,17 százalékát.

A kormány januárban sürgősségi rendelettel halasztotta el a családi pótlék azonnali megduplázását, de a rendeletet a baloldali parlamenti többség később elvetette, a kormány pedig hiába emelt alkotmányossági óvást a költségvetési fedezet nélküli parlamenti döntés ellen: az alkotmánybíróság a családi pótlék megduplázásáról szóló törvény végrehajtására kötelezte a kormányt.

A szerdán előkészített – azonnal hatályba lépő, a parlament által később megvitatandó – újabb sürgősségi kormányrendelet szerint

szeptember elsejétől 20 százalékkal növelik a családi pótlékot, majd évente kétszer újabb 20-20 százalékkal. Így a családi pótlék 2022 július elsején érné el a jelenlegi szint kétszeresét

– mondta a munkaügyi miniszter.

A PSD már korábban kilátásába helyezte, hogy bizalmatlansági indítvány terjeszt be a kormány ellen, amennyiben a kabinet „nem hajlandó” megkétszerezni a családi pótlékot, illetve nem hajtja végre az előző PSD-kormányok idején erre az évre előirányzott 40 százalékos nyugdíjemelést.

A román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de gazdasági elemzők és nemzetközi pénzintézetek arra figyelmeztettek, hogy a „populista” intézkedések következtében a deficit akár a 10 százalékot is elérheti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés