Hirdetés

Bebiztosítanák a gépjármű-biztosítási piacot

A pesszimista előrejelzések ellenére nem kell a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA) jelentős drágulásától tartani jövő évben – vélekedett Biró Albin, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) tagja.

Bíró Blanka

2014. december 04., 20:322014. december 04., 20:32

A szakember lapunknak kifejtette: a januártól hatályba lépő, szigorításokat eredményező szabályzat elsődleges célja megakadályozni, hogy a biztosítótársaságok árversenybe hajszolják bele egymást, és ne maradjon pénzük a kártérítések kifizetésére, illetve hogy folyamatosan a tényleges károknál alacsonyabb veszteséget számoljanak el.

Amint arról beszámoltunk, egyrészt a Capital.ro gazdasági hírportál írt arról, hogy az ASF által kidolgozott szabályzat nyomán átlagosan 30 százalékkal drágulnak jövőre az RCA-kötvények, ugyanakkor a hazai autószerelő műhelyeket tömörítő országos szövetség (ASSAI) Bukarestben utcai tiltakozást szervezett a héten, mivel szerintük a pénzügyi hatóság többszöri viszszaélései és jogtalan eljárásai miatt indokolatlanul emelkednek az árak.

A kárvallottak érdeke az elsődleges

Biró Albin kifejtette: a tiltakozó szövetségnek mindössze tucatnyi tagja van, akik évek óta összetűzésben állnak a biztosítótársaságokkal, és ebbe a konfliktusba akarják most belerángatni a pénzügyi hatóságot is. „Az új szabályozás nem féltetlenül von maga után drágítást. Amikor ezt elfogadtuk, a kárvallottak érdekeit tartottuk szem előtt, hiszen amennyiben a biztosítónak nincs elég pénze, nagyobb az esély, hogy nem fizet, vagy csökkenteni próbálja a kár értékét” – magyarázta a biztosítási szakember.

A januártól hatályba lépő új szabályozás előírja például, hogy a társaságok a kártérítéseket kizárólag a kötelező gépkocsi-biztosítási kötvényekből származó bevételből fizethetik ki, más ágazatokból nem egészíthetik ki a keretet. Az ASF ugyanakkor azt is megszabja, hogy a biztosítók legfeljebb 12 havonta módosíthatják RCA-díjszabásaikat – a megkötés eddig 30 napra szólt, ezért az árak folyamatosan változtak.

Biró ezzel kapcsolatban kifejtette: a kötvények árának meghatározása nincs időponthoz kötve, így nem biztos, hogy már év elejétől módosulnak az árak. Hozzátette: az ASF nem szólhat bele a díjszabások mértékébe, mindössze tudomásul kell vennie azokat. „Arra törekszünk, hogy a biztosítók legalább nullába hozzák ki a kötelező biztosítások piacán megvalósított tranzakciókat, a károkat fizessék ki, a felügyelethez pedig ne érkezzenek ezrével az erre vonatkozó panaszok” – hangsúlyozta Biró Albin.

Kevesebb káresetet dolgoztak fel

Az idei év első kilenc hónapjában 4 százalékkal több RCA-kötvényt vásároltak, mint az előző év azonos időszakában, a drágulás mértéke ugyanakkor 3 százalékos volt – 2013-ban átlagosan 502 lejbe került a biztosítás, míg idén 515 lejbe. Biró Albin felidézte, hogy az összeg 2012-ben 452 lej volt, 2011-ben poedig 472 lej, ám 2007–2008-ban az érték ugyancsak meghaladta az 500 lejt.

Mindez azt jelenti, hogy a gazdasági válság nyomán csökkenni kezdtek a díjszabások, néhány év múlva pedig ismét emelkedtek az árak. Biró elmondása szerint csökkenő tendenciát mutat a feldolgozott káresetek száma, ezzel szemben növekedett a kármegállapítás után kifizetett úgynevezett kártartalék. Míg az elmúlt év első kilenc hónapjában 250 ezer káresetet dolgoztak fel a biztosítók, idén 202 ezret, de a kifizetett kárérték 21 százalékkal növekedett, elérve az 1,5 milliárd eurót.

Biró rámutatott: rendkívüli módon bonyolítja a rendszer működését, hogy egyre több kártérítést ítélnek meg a bíróságok személyi sérülések vagy erkölcsi kárpótlás címen. A kifizetett összeg óriási mértékben, mintegy 40 százalékkal növekedett – öt-hat évvel ezelőtt az összes kifizetett kár mindössze egy százalékát jelentette, mostanra elérte a 25 százalékot. Míg néhány évvel ezelőtt évente pár százezer lejt fizettek ki személyi sérülések miatt vagy erkölcsi kártérítésként, az összeg ma már 350 millió lej.

„Egyre többen igénylik ezt a fajta kárpótlást, a bíróságok pedig túlságosan könynyen megítélik. Ez humánus hozzáállás, csak éppen a rendszer nem bírja pénzzel” – hívta fel a figyelmet a biztosítási szakember. Szerinte amennyiben a költség a továbbiakban is ekkora ütemben növekszik, valamilyen módon kénytelenek lesznek kompenzálni a biztosítótársaságok.

Az aktuális piaci árakat veszik figyelembe

A pénzügyi hatóság azt is előírja januártól, hogy az autószerelő műhelyek nem számolhatnak fel a márkaszervizek katalógusában szereplő áraknál nagyobb értéket sem munkadíjként, sem az alkatrészekre. Erre azért volt szükség, mert gyakran előfordult, hogy olyan műhelyek, amelyek nem is kötöttek előzetes szerződést a biztosítóval, a piaci ár két-háromszorosával dolgoztak, majd benyújtották a számlát.

Egy másik módosítás a totálkáros autókra vonatkozik: eddig az ilyen járművek javítására fizetett kárpótlást egy 20 éves katalógus alapján állapították meg – ez jócskán idejétmúlt, hiszen amikor kiadták, a gépkocsik 90 százaléka Dacia márkájú volt. Januártól az aktuális piaci árak alapján szabják meg a kártérítés mértékét, amely a gépkocsi márkájától, korától és állapotától függ majd, így az is előfordulhat, hogy az érték csökken az eddigiekhez képest.

Biró Albin szerint az autószerelő műhelyeket tömörítő szövetség ez ellen is tiltakozik, holott a szervizek semmi egyebet nem tesznek ilyen esetben, mint megállapítják, hogy a gépkocsi javítható vagy sem. A szakember leszögezte: a módosítások a biztosítók kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetét hivatottak szavatolni, és meglátása szerint lényegesebb változások a díjszabásokban nem várhatók.

A Capital.ro a társaságok által megadott adatok alapján becsülte meg a 30 százalékos drágulást. A kötelező kötvények eladása után származó bevételek, illetve a kártérítésekre, marketingre és infrastruktúrára szánt kiadások összevetésével a Capital arra jutott, hogy az RCA-piac 2014 első kilenc hónapjában veszteséges volt.

A társaságok kiadásai átlagosan 30 százalékkal haladták meg a bevétel értékét, vagyis a kötvényekből származó minden 100 lej után 30 lejt veszítettek a vállalkozások. Ezt a deficitet eddig a más jellegű kötvények után beszedett összegből fedezték, azonban januártól új bevételi forrás után kell nézniük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés