Hirdetés

Băsescu: középtávú cél az euró bevezetése

Jelentős előrelépések történtek az euró bevezetéséhez szükséges intézkedések terén Romániában – nyilatkozta Traian Băsescu államfő szerdán, a Bukarestbe akkreditált diplomatákkal folyatott éves találkozója keretében.

Kőrössy Andrea

2014. január 15., 16:412014. január 15., 16:41

„Eltart még néhány évig, amíg Románia csatlakozhat az eurózónához, de ez nem jelenti azt, hogy az egységes pénznem bevezetése nem jelent prioritást az ország számára. A Román Nemzeti Bank friss elemzése szerint komoly előrelépéseket tettünk, így Románia már csak az inflációs ráta és a hosszútávú kamatráta terén nem teljesíti a maastrichti konvergencia-kritériumokat” – fejtette ki az államfő. Hozzátette: az előrejelzések szerint az ország ebben az évben minden bizonnyal ezeket a feltételeket is teljesíti.

Băsescu arról is beszélt, hogy az eurózónához való csatlakozás középtávú cél, ehhez képest a bankunióban való részvételt rövid távon valósítanák meg. Mint rámutatott: Románia hamarosan hivatalosan is közli az egységes bankfelügyelethez való csatlakozási szándékát, január 9-étől pedig megkezdték a témában a kormányközi egyeztetéseket.

Románia 2007-es EU-s csatlakozásakor 2015-öt jelölte meg az euróövezeti csatlakozás várható időpontjaként, a cél azonban évről évre távolabb került, ebben a pillanatban pedig az országnak nincs hivatalos céldátuma.

Băsescu: nem lesz hétcentes adó
Kitart az üzemanyagra kivetendő hét eurócentes pluszadó végleges eltörlése mellett Traian Băsescu államfő, aki erről a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan Bukarestbe érkező romániai küldöttségét is értesíteni fogja. „A végleges döntésem az, hogy az illetéket ne vezessék be” – jelentette ki Băsescu, aki ugyanakkor hazugságnak nevezte azokat az értesüléseket, miszerint január elsejétől csökkent az üzemanyag ára. Mint ismeretes, az államfő a hétcentes adó miatt halasztotta decemberben az IMF-fel megkötött készenlétihitel-megállapodás szándéknyilatkozatát, s már az első perctől jelezte, hogy nem hirdeti ki a büdzsét sem mindaddig, amíg az számol az autópálya-építésre szánt illetékkel. A kormány végül három hónappal elhalasztotta az üzemanyagokra kivetendő literenkénti hét eurócentes adó bevezetését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés