
2010. augusztus 10., 09:332010. augusztus 10., 09:33
Májusban 0,3 százalékos volt a havi és 4,1 százalékos a tizenkét havi növekedés, az első fél évben pedig átlagosan 4,4 százalékos volt a többlet a tavalyi első fél évhez viszonyítva. Az első félévben elért növekedés a villamos és a hőenergia, valamint a gáz termelésének és szolgáltatásának (11 százalék) emelkedése, a feldolgozóipar (4,6 százalék) és a bányaipar (9,9 százalék) növekedésének köszönhető.
A statisztikai hivatal azt is közölte, hogy Románia exportja júniusban 3,3 milliárd euró volt, változatlan áron 10,3 százalékkal haladta meg az előző havit. Közben a behozatal 5,7 százalékkal nőtt májushoz képest, 4,2 milliárd euróra. Az első fél évben a 17,16 milliárd eurós export 25,8 százalékkal volt több a tavalyi első fél évinél, a behozatal 19,3 százalékkal 21,8 milliárd euróra gyarapodott. A kereskedelmi hiány alig változott a tavalyi első fél évihez képest.
Románia kereskedelmi hiánya tavaly 9,74 milliárd euróra csökkent a 2008-as 23,51 milliárdról, mert a válság, a lakossági kereslet elapadása miatt az import gyorsabban csökkent, mint a kivitel. Mint beszámoltunk, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb, júliusi előrejelzése szerint az ország gazdasága idén még 0,5 százalékkal visszaeshet, de jövőre már 3,6 százalékkal gyarapodhat. Tavaly 7,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP), miután 2008-ban 7,3 százalékkal nőtt. Az IMF előrejelzése szerint a hazai kereslet idén még 1,5 százalékkal csökken, és ennek hatását a kivitel növekedése tompítja a GDP-ben.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.