
Fotó: Amazon.com
Elvesztette Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedelmi vállalat alapítója a világ leggazdagabb embere címet a július 20-ai űrutazása óta.
2021. augusztus 04., 12:282021. augusztus 04., 12:28
2021. augusztus 04., 13:082021. augusztus 04., 13:08
Akkor egyetlen nap alatt 13,9 milliárd dollárral csappant meg a vagyona, a múlt héten pedig 7 százalékot veszítettek értékükből az Amazon részvényei, miután a második negyedévi eredmények elmaradtak a vállalat képviselői által várttól – írja a MarketWatch.
A történtek lehetővé tették Bernard Arnault francia vállalkozó számára, hogy átvegye a világ leggazdagabb embere titulust.
Az LVHM amúgy fittyet hányt arra a premisszára, ami szerint világjárvány idején nem kelendőek a luxusmárkák, a pandémia első évében csaknem 100 milliárd dollárral nőtt a francia vállalkozó vagyona.
Az Amazon alapítójának volt már ennél jóval nagyobb vagyona, ismert tény, hogy 2020-ban történelmet írt azzal, hogy ő volt a világon az első ember, akinek a vagyona meghaladta a 200 milliárd dollárt.
Idén májusban és júniusban amúgy a két milliárdos állt az első helyen, de Bezos űrutazása nyomán Arnault beelőzte a Forbes szerint.
Jelenleg különben 2755 milliárdos él a Földön, akiknek 86 százaléka ma vagyonosabb, mint egy évvel ezelőtt.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
szóljon hozzá!