Fotó: Pixabay
Közös felhívással fordult a kormányhoz négy munkáltatói és öt szakszervezeti szövetség, kérve az energiaáraknak a 2020 decemberi szinten történő maximálását – közölte hétfőn az egyik aláíróként a Kis és Közepes Magánvállalkozások Országos Tanácsa.
2022. január 17., 19:132022. január 17., 19:13
A Nicolae Ciucă kormányfőnek címzett nyílt levél aláírói követelik, hogy a bukaresti kabinet sürgősségi eljárással fagyassza be a villamos energia és a földgáz árát a 2020 decemberi szinten, legalább egy évre. A kezdeményezők rámutatnak, tudatában vannak annak, hogy a válság nemzetközi szintű, de úgy vélik, a romániai áremelkedések jelentősen meghaladják a globális átlagot, rendkívül nehéz helyzetbe sodorva mind a polgárokat, mind az ország gazdaságát.
Ezek között szerepel, hogy a romániai energiapiac liberalizációja egybeesett a világjárvánnyal, amely szintén nemzetközi energiaválságot idézett elő; a liberalizációt szabályozó jogszabályok hiánya; a megelőző jellegű ellenőrzési mechanizmusok hiánya.
„Ha egy évre befagyasztanák a villamos energia és a földgáz árát, időt lehetne nyerni arra, hogy a szociális partnerekkel közösen korrigálják a vonatkozó jogi keretet, kiegészítsék olyan szabályozásokkal, amelyek révén elejét lehet venni egy esetleges gazdasági és társadalmi válságnak” – nyomatékosítják.
Emellett követelik egy munkacsoport létrehozását, amelynek legtöbb egy hónapon belül ki kellene dolgoznia a Románia energetikai biztonságát szavatoló közép- és hosszú távú megoldásokat, amelyeket aztán a politikai pártok és a társadalmi partnerek is felvállalnak.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
szóljon hozzá!