
Fotó: Pixabay
Az energia drágulásának ellensúlyozását szolgáló támogatási csomagokról döntött csütörtökön a szlovén kormány – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
2022. augusztus 19., 10:572022. augusztus 19., 10:57
Az egyik csomag 40 millió euró értékben a vállalkozásokat segíti, míg a másik 41 millió euró értékben a veszélyeztett csoportoknak nyújt támogatást. Matjaz Han gazdasági miniszter a vállalkozásokat érintő csomagról elmondta: 20 millió euró idén, 20 millió euró 2023 márciusáig áll rendelkezésre.
A kedvezményezettenként félmillió, illetve legfeljebb 2 millió euró összegű támogatás abban az esetben igényelhető, ha az energiaárak legalább kétszer magasabbak lesznek a tavalyi átlagnál, és a vállalatok energiaköltségeik legfeljebb 30 százalékát fedezhetik belőle – hangsúlyozta.
Azok a főként kis- és középvállalkozások, amelyekre vonatkoznak a szabályozott villamos energia és földgáz árak, nem jogosultak a programra. A szlovén kormány még júliusban maximálta a kis- és középvállalkozók, valamint a lakosság számára a gáz és villany árát, valamint 22 százalékról 9,5 százalékra csökkentette a villamosenergia áfáját.
A rendelet szeptember 1-jén lép érvénybe, egy éves időtartamra. Luka Mesec munkaügyi miniszter a veszélyeztett csoportok támogatására szánt csomaggal kapcsolatban kiemelte: 63 ezer veszélyeztett és 7400 fogyatékossággal élő személyt érint, akik 200 eurós egyszeri támogatásban részesülnek.
Például ha egy háztartásban két munkanélküli személy él, a támogatás összege 313 euróra csökken fejenként – magyarázta. Az egyszeri segélyt ugyanúgy folyósítják, mint a többi szociális támogatást. A háztartások bármire felhasználhatják a támogatást – fogalmazott a tárcavezető.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
szóljon hozzá!