
Fotó: 123RF
A nyugdíjpont 40 százalékos emelése 2021-ben 11 százalék fölé növelné a GDP-arányos államadósságot, ami rendszerszintű kockázatot okozhatna az államháztartás helyzetének súlyosbodását illetően – írja egyebek mellett a Román Nemzeti Bank (BNR) honlapján közzétett konvergenciaelemzési jelentésben.
2020. szeptember 22., 10:242020. szeptember 22., 10:24
„Olyan reakciókat kapnánk a pénzügyi piacoktól, amelyek komolyan befolyásolhatnák a gazdaságot, megnehezítve a visszaállítást 2021-ben. A több éves, rendezett makrogazdasági korrekciók helyett, gazdaságilag és társadalmilag nagyon költséges, rendszertelen korrekciókra kényszerülnénk”– fogalmaz a jelentés.
A dokumentum idézi a Költségvetési Tanács legutóbbi jelentését is, amely szerint,
A jelentés szerint az emelés miatt bekövetkező nagymértékű strukturális költségvetési hiány veszélybe sodorja az euróövezethez való csatlakozás „ambiciózus célkitűzését”.
A jegybank azt javasolja, hogy a növeljék az adóalapot, amely elősegítené a következő években esedékes makrogazdasági korrekciókat, amelyeknek nem szabadna „brutálisaknak” lenniük.
A jelentés szerint az európai alapoknak kulcsszerepük van a korrekció megkönnyítésében. Az európai pénzek segítenének a fizetési mérleg finanszírozásában. Jelentős európai alapok közvetlenül és közvetve hatékonyan támogatnák a magáncégek tevékenységét.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!