Hirdetés

Az adótörvénykönyv módosítására készül a román kormány, a PSD kitart a többkulcsos adórendszer mellett

•  Fotó: Psd.ro

Fotó: Psd.ro

Kitart a többkulcsos adórendszer bevezetése mellett Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint az ország jelenleg csak ámítja magát a jelenlegi egykulcsos adóval, az ugyanis már rég nem egykulcsos. A nagyobbik kormánypárt elnöke jelezte ugyanakkor, az adótörvénykönyv módosítására készülnek.

Krónika

2022. május 16., 11:402022. május 16., 11:40

2022. május 16., 11:412022. május 16., 11:41

„Egy sor adóügyi intézkedést kell bemutatnunk június elsejéig. Az adótörvénykönyvet a következő évi állami költségvetés elfogadása előtt legalább hat hónappal lehet módosítani, hogy a büdzsét a június elsején elfogadott, január elsejétől hatályba lépő intézkedésekre lehessen építeni” – jelentette ki hétfőn Marcel Ciolacu.

Beszélt ugyanakkor arról is, hogy az elmúlt időszakban sikerült javítani az adóbegyűjtés hatékonyságát. Jelezte,

Hirdetés

szó van az adópolitika új alapokra helyezéséről, hogy tovább javulhasson a begyűjtés hatékonysága, ám – hangsúlyozta – ez nem jelent adóemelést.

korábban írtuk

Elkerülhetetlen lesz az adóemelés Romániában Adrian Vasilescu jegybanki szakértő szerint
Elkerülhetetlen lesz az adóemelés Romániában Adrian Vasilescu jegybanki szakértő szerint

Mindenhol a világon nőnek most a kamatok, Romániában pedig elkerülhetetlen lesz az adóemelés – vallja Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója.

Arra a kérdésre, hogy továbbra is kiáll-e a többkulcsos adórendszer mellett, így felelt: „továbbra is, a megfelelő leírásokkal”.

Idézet
Vagy követjük azt a logikát, amit mindenhol a világon és a fejlett országokban, vagy továbbra is áltatjuk magunkat ezzel az egykulcsos adórendszerrel, ami már nem egykulcsos

– fogalmazott a PSD elnöke.

Ciolacu amúgy úgy látja, hogy a szárnyaló infláció fő okát az energiaárak jelentik, amelyeket szerinte az árkompenzáció helyett inkább szabályozni kellett volna, és akkor azonnali lett volna a várt hatás. Szerinte június elsejéig ezt a helyzetet is ki kell elemezni.

„Az inflációt továbbra is az energiaárak befolyásolják, mivel a vállalatoknak még nem sikerült lezárniuk a kompenzálások fejezetét.

Idézet
Lehetséges, hogy ha az energiaügyi minisztérium lezárja ezt a fejezetet az energiakompenzációval, az infláció elkezd csökkenni, de akkor majd szembe kell néznünk az euróövezetből érkező inflációval

– idézte Ciolacut az Agerpres. A szociáldemokrata pártelnök megjegyezte, hogy az infláció csökkenése attól függ, hogy „mennyire jól mozog az energiaügyi minisztérium az elkövetkező időszakban”.

korábban írtuk

Popescu: a Gazprom manipulálta a földgázpiacot; amíg Európa függ az orosz gáztól, nem tér vissza a 2021-es árszint
Popescu: a Gazprom manipulálta a földgázpiacot; amíg Európa függ az orosz gáztól, nem tér vissza a 2021-es árszint

Az orosz állami Gazprom vállalat manipulálta a földgázpiacot Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint, aki úgy látja, amíg Európa függ az orosz gáztól, nem csökkennek vissza az árak a 2021-es szintre.

Ciolacu bejelentette egyúttal, hogy a kormánykoalíció képviselői további megoldásokat keresnek az alacsony jövedelmű lakosság támogatására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
Hirdetés
Hirdetés