Hirdetés

Autók és törzsvadászok

Őszi kiállítás és vásár Székelyudvarhelyen. Százegy cég részvételével kezdődött csütörtökön Székelyudvarhelyen a 15. őszi vásár és kiállítás. A rendezvény amolyan „mindenevő” jellegű, a kiállítók között az élelmiszeripartól a bankszféráig, homeopátiás termékek forgalmazójától a fafeldolgozókig rengeteg tevékenységi terület azonosítható, a legtöbben azonban – 16 márka képviselete – autókat szeretnének eladni a látogatóknak.

2007. szeptember 28., 00:002007. szeptember 28., 00:00

Az 1992 óta évente megrendezett vásáron összesen 750 kiállító és 175 ezer vásárló fordult meg, tudtuk meg László János székelyudvarhelyi üzletembertől, a vásár alapítójától. A rendezvény főgondnoka, Hárshegyi Frigyes, az OTP Románia volt igazgatója – ma a magyar pénzintézet szerbiai terjeszkedésének felelőse – megnyitóbeszédében a régió fejlődését a különböző bankok erőteljes jelenlétével ecsetelte, ugyanakkor kijelentette: a Székelyföld gazdasági fejlődésének egyik legjelentősebb motorja az idegenforgalom.

A turizmus, hangsúlyosan a vadászturizmus, illetve az idegenforgalmi vonzáskörzet kialakítását elősegítő tevékenységek képezték volt a városháza Szent István Termében rendezett üzleti konferencia központi témáját is. Ennek felvezetőjében Tőke István, a román mezőgazdasági minisztérium államtitkára a vadászturizmus egyre fokozódó létjogosultságát emelte ki. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a vadászat hasznának nem szabad kis érdekcsoportok kezében maradnia, a közösségeknek is érezniük kell annak eredményeit. Ugyanakkor jelezte, hogy közeleg azoknak a pályázatoknak a leadási határideje, amelyeket ugyan nem a vadászati ágazat fejlesztésére írtak ki, de ez a tevékenység is bőven profitálhat belőle.

Antal István parlamenti képviselő a helyi és regionális turizmus fenntartható fejlesztési programja keretében igénybe vehető lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Ilyenek a sajátos infrastruktúrák korszerűsítése, kiépítése, amelyek lehetővé teszik a turisztikai potenciállal rendelkező természeti erőforrások fenntartható fejlesztését. Lehetőség van a szálláshelyek közművesítésére, korszerűsítésére, kiépítésére és felszerelésére, valamint a szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények létrehozására igénylendő források megszerzésére is.

A több lehetőséget is felvillantó felsorolásnak mindenesetre ellent mondott Dénes Domokos, a Nagyküküllő Vadász-Horgász Egyesület elnöke, aki a vadászat-agrárpolitika-uniós szabályozások háromszögben mozgó előadása végén egyértelműen leszögezte: az EU semmilyen módon nem szabályozza a vadászatot, és nem is biztosít pályázati forrásokat erre a tevékenységre.

Benedek Fülöp, a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára szerint ugyanakkor a vadászat jó hírének és gazdaságosságának kéz a kézben kell járnia. Meglátása szerint a Kárpát-medencei uniós államok hasonló gondokkal küszködnek a vadászturizmus terén: nincsenek összehangolva a szezonok, más-más állat számít országonként kilövendő dúvadnak, nincs egységes árrendszer, egyedül a trófeaminősítés területén lehet egységes rendszerről beszélni. A magyarországi államtitkár elengedhetetlennek tartja a területgazda és vadgazda együttműködését, illetve az olyanfajta idegenforgalmi szolgáltatói biztonság megteremtését, amitől törzsvadász lesz a vadászból.

A lapzártánkkor még zajló konferencia második felében az udvarhelyszéki turizmus jövőképét próbálták felvázolni az előadók, köztük bankszakember, egyetemi tanár, illetve Magyarország és Románia idegenforgalmi kirendeltség-vezetője.

Az egész hétvégén zajló rendezvénysorozatot vadásztermékeket és a borokat bemutató, illetve kínáló kiállítás egészítette ki. Külön szórakozást ígért a gulyásfőzőverseny, illetve több előadás és koncert is, amelynek fénypontjaként a Roy és Ádám Trió fellépését „kínálták” a szervezők.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés