Hirdetés

Atomerőmű épül Erdélyben

Erdélyben épül meg Románia második atomerőműve – erősítette meg tegnap egy gazdasági témájú konferencián Adriean Videanu gazdasági miniszter. Mint tájékoztatott, a helyszínről várhatóan szeptemberben születik döntés. Az erőmű megépítésében több európai és orosz vállalat is érdekelt.

Hírösszefoglaló

2009. május 27., 10:222009. május 27., 10:22

Románia közös vállalatot alakít az állami Romgaz földgáztermelő vállalat és az orosz Gazprom részvételével – jelentette be tegnap Adriean Videanu gazdasági miniszter egy román–orosz gazdasági fórumon Bukarestben.

„Az együttműködés célja egy Romgaz–Gazprom közös vállalkozás létrehozása föld alatti gáztározók létesítésére, és ki tudja, talán még áram termelésére is” – mondta Videanu. Az elképzelés megvalósításának időrendjéről nem szolgált részletekkel. Mint ismeretes, az egykori szocialista tömböt alkotó országokhoz képest Románia kevésbé függ az orosz gázszállításoktól, hiszen belföldi gázszükségletének 65 százalékát tudja hazai forrásból fedezni, és csak a fennmaradó közel egyharmad részt importálja Oroszországból. Szakértők szerint viszont a föld alatti tározók kapacitása nem elegendő hosszabb szállítási kimaradások pótlására, ezért bővítésük szükséges.

Videanu hangsúlyozta, Románia számára prioritást jelent a román– orosz gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és Bukarest az energiaszektorban stratégiai partnerség kiépítését szorgalmazza Moszkvával. Hozzátette: Románia jelentős lehetőségekkel rendelkezik az újrahasznosítható energia területén. Elmondta, hogy Románia vízi erőművek építését kezdi el az Európai Unióból és Oroszországból érkező befektetőkkel, ugyanis az újrahasznosítható energia területén létező kapacitások kihasználásával 18 ezer megawatt áram termelésére van igény magánvállalatok részéről.

A gazdasági tárcavezető a konferencián megerősítette, hogy Románia a második atomerőművét Erdélyben fogja megépíteni. A helyszínről várhatóan szeptemberben születik döntés. A miniszter közölte, hogy több európai és orosz vállalat is érdekelt az erőmű megépítésében. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Valica Gorea, a Nukleáris Tevékenységeket Felügyelő Országos Bizottság (CNCAN) leköszönt elnöke nemrég úgy nyilatkozott, négy erdélyi város közül választják ki Románia második atomerőművének helyszínét.

Mint mondta, a kiválasztási folyamat kezdetén száz lehetséges helyszínt felsoroló listán most már csak négy város, Brassó, Nagyszeben, Arad és Kolozsvár neve szerepel. „A 3 ezer megawatt összkapacitású atomerőművet a tervek szerint 2020-ban adják át, és két vagy három reaktora lesz” – részletezte Gorea.

Az ország területén jelen pillanatban a Duna-parti Csernavoda mellett működik atomerőmű. Első reaktora 1996 óta, második reaktora 2007 óta termel áramot az országos hálózat számára, összesen 1400 megawatt kapacitással, Románia áramszükségletének 18 százalékát fedezve. Két további reaktorblokk a mostani tervek szerint 2014-ben, illetve 2015-ben lép üzembe a cernavodai erőműben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés