Hirdetés

Amit rosszul csinálnak a székelyföldi önkormányzatok – Geréb László a Krónika Live-ban

•  Fotó: Képernyőmentés

Fotó: Képernyőmentés

Biztató a székelyföldi önkormányzatok költségvetési helyzete, forráshiányra már nem lehet vagy nem szabadna panaszkodni, ennek ellenére van bőven olyan terület, amire sokkal jobban is oda lehetne figyelni – hangozott el a Krónika Live-ban. A műsornak dr. Geréb László közgazdász volt a vendége.

Krónika

2021. május 25., 22:132021. május 25., 22:13

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság székelyudvarhelyi szervezetének elnöke szerint például a polgármesteri hivatalok digitalizációjára sokkal több figyelmet kellene fordítsanak a székelyföldi településeken is, hogy például a koronavírus-járvány ne bénítsa le a fél várost azzal, ha betegség miatt kiesnek többen a hivatal munkatársai közül.

Idén a legnagyobb feladat ugyanakkor az önkormányzatok számára az országos helyreállítási terv, amelynek keretében nagyon gyorsan össze kellene rakni az elképzeléseket, a 30 milliárd eurós támogatási alapra nagyon komolyan fel kellene készülni.

Hirdetés
Idézet
„Amelyik önkormányzat nem tud erre ráállni, és nem tudja kihasználni, az egy olyan lehetőségtől fog elesni, amelyik lehet, hogy a következő ötven-száz évben nem fog visszatérni”

– fogalmazott a Krónika Live újságíróinak, Pataky Istvánnak, Rédai Attilának és Szőke Lászlónak a kérdéseire válaszolva Geréb László.

A közgazdász szerint nem lehet sarkalatosan kijelenteni, hogy egyes városok gazdagabbak, mások szegényebbek volnának, hisz mindig kérdés az, hogy mihez képest. A városban tevékenykedő gazdasági társaságok tevékenysége alapján Székelyudvarhely Marosvásárhelyt leszámítva az összes székelyföldi város közül a leggazdagabbnak tekinthető, az más kérdés, hogy a város költségvetésében ez a „gazdagság” nem köszön vissza.

Csíkszereda és Gyergyószentmiklós idei relatíve „gazdag” büdzséiben most még az előző évek munkájának gyümölcse látszik meg, mutatott rá Geréb László. Kolozsvárhoz képest pedig az összes székelyföldi város – Marosvásárhellyel együtt – szegénynek tűnhet, hiszen a kincses város egyedül kétszer annyi pénzből gazdálkodik, mint Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely együttvéve. De amíg Kolozsváron egymilliárd eurót költhetnek idén fejlesztésekre, a hat városban is rendelkezésre áll több mint félmilliárd euró, és azért ez sem kevés, csak ezeket a forrásokat le kell tudni hívni, ellenkező esetben nem fog tudni ezeken a településeken az életszínvonal javulni, mondta a közgazdász.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
Hirdetés