
Fotó: Jakab Mónika
A legtöbb romániai polgár (70 százalék) nem cseréli le a háztartási gépeit, amíg azok nem mennek tönkre – derül ki a Reveal Marketing Research friss felméréséből. A megkérdezettek 31 százaléka mondta azt, hogy akkor vásárol, amikor kedvező akciókat fedez fel, 17 százalékuk pedig új technológiákkal/innovációkkal szeretné felszerelni otthonát.
2023. május 17., 19:502023. május 17., 19:50
Nemek szerinti lebontásban a nők pragmatikusabbak, és nagyobb valószínűséggel cserélnek le egy elromlott készüléket új készülékre (75 százalék, szemben a férfiak 65 százalékával), a férfiak pedig jobban vonzódnak az új technológiák kereséséhez és vásárlásához (21 százalék, szemben a nők 14 százalékával).
A gazdasági helyzet is igényesebbé teszi az embereket: 2021-hez képest jelentősen, 6 százalékról 15 százalékra nőtt Romániában azoknak az aránya, akik az elromlott készülékek javítását választják.

Hat és fél óra alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának második szakaszára szánt 10 millió lejes keret – közölte hétfőn a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága.
Amúgy a fő szempontok, amelyek alapján a fogyasztók választanak, ugyanazok maradtak, mint két évvel ezelőtt: elsősorban az árra (70 százalék), a teljesítményre (54 százalék) – különösen a 44–55 évesek (66 százalék) – és az energiafogyasztásra (54 százalék) – különösen az 55 év felettiek (70 százalék) – figyelnek.
„Fontos kiemelni, hogy az akciók mennyire fontosak lettek az elmúlt időszak folyamatos áremelkedései mellett, az árcsökkentéseket a válaszadók 46 százaléka említette, szemben a 2021-es 21 százalékkal” – állapítják meg az elemzés szerzői.
a 45 és 55 év közöttiek számára még ennél is lényegesebb szempont, 27 százalékuk csak bizonyos márkát vásárol meg.
Fotó: Jakab Mónika
„Ha a vásárlás előtti tájékozódási módszereket vesszük górcső alá, a legnépszerűbbek az áruházak weboldalai (48 százalék), az online vélemények (43 százalék), illetve a fizikai áruházban történő tájékozódás (39 százalék). Közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy mind a webáruházakat, mind az online értékeléseket a 45–55 évesek preferálják lényegesen jobban – 57 százalékos, illetve 50 százalékos értékekkel –, míg az 55 év felettiek inkább közvetlenül a bolti személyzettől kérnek információt (49 százalék)” – irányítja rá a figyelmet az elemzés.
További alternatívák a barátok és a családtagok tanácsai (33 százalék), az online hirdetések (32 százalék) vagy a televíziós reklámok (23 százalék).
Ezért választják a szaküzleteket (44 százalék), a hipermarketek háztartási gépeket kínáló részlegét (15 százalék) és kisebb mértékben a gyártók üzleteit (9 százalék). Másrészt 30 százalék azt mondja, hogy az online vásárlást választja az üzletek weboldaláról.
Ezenkívül a háztartási gépeket online rendelők majdnem fele (47 százalék) említette, hogy a rendelés leadása előtt általában először fizikai boltba megy, hogy megnézze vagy kipróbálja a terméket – ez az arány a férfiaknál 53 százalék, a nőknél 41 százalék, míg a városi lakosoknál 52 százalék, a vidéki lakosoknál pedig 39 százalék.
otthona felszereléséhez annak érdekében, csökkentse energiaszámlái összegét. 51 százalék a háztartási tevékenységek megkönnyítése érdekében ruházna be hasonló eszközökbe. Ami azonban sokakat visszatart az okos készülékek megvásárlásától, az a magas ár, ezt az okot a válaszadók 73 százaléka említette. A válaszadók 23 százaléka szerint eközben nem hasznosak, 17 százalékuk szerint pedig nehéz lenne használni őket.

Az energiahatékonyság biztosítása széleskörű intézkedéseket feltételez egy háztartásban, de már az első lépés egyszerű és eredményes, ez pedig az energiapazarlás megszüntetése – olvasható egy spórolási kisokosban.
Amíg Nyugat-Európában a csecsemő első életévében szükséges felszerelés nagyjából egy hónapnyi fizetésből kijön, addig a régiónkban ez a teher aránytalanul nagyobbra nő, még akkor is, ha euróban számolva az összeg kisebbnek látszik.
A Román Rendőrség Bűnügyi Kutató és Megelőzési Intézete tanulmányt készített az online részvény- és kriptovaluta-befektetési csalások áldozatairól az idei év első felében beérkezett feljelentések alapján.
Szombaton ismét emelte a gázolaj árát több romániai üzemanyag-forgalmazó. A legdrágább kutaknál már csak hét bani választja el a dízel literenkénti árát a 11 lejes határtól.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Románia versenyt fut az idővel, hogy államadósság-besorolása ne kerüljön a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába, az elhúzódó politikai válság ugyanis veszélyezteti a költségvetési politika hitelességét.
Az euró az elmúlt négy és fél hónap legmagasabb értékét érte el a lejjel szemben, miután Nicușor Dan államfő a parlamenti többség szempontjából bizonytalan támogatottsággal rendelkező Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra.
Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) pénzhiány miatt nem tudja kiadni a munkálatok megkezdésére vonatkozó utasításokat a SAFE-program keretében finanszírozott autópálya- és gyorsforgalmi út-szerződések esetében.
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) juh- és kecskeexport újraindítását célzó intézkedési tervét – jelentette be pénteken a hatóság.
Teljes hosszában átfúrták a Dél-Erdélyen áthaladó A1-es autópályának a Temes megyei Marzsina ésa Hunyad megyei Holgya közötti szakaszán épülő alagutakat, és az év végéig a járatok betonozása is befejeződik.
Miközben továbbra is az Európai Unió legmagasabb inflációjával „büszkélkedhet”, egy 93 országot górcső alá vevő elemzés szerint világviszonylatban is az előkelőnek cseppet sem mondható 24. helyet foglalja el a román inflációs ráta.
szóljon hozzá!