
Lehetővé tenné az uniós tagországok számára az Európai Bizottság, hogy meghatározott ideig állami támogatást nyújtsanak az évente hárommillió utasnál kevesebbet fogadó regionális repülőtereknek, valamint légitársaságoknak új útvonalak, összeköttetések, desztinációk létesítéséhez – közölte csütörtökön Joaquín Almunia, a brüsszeli testület versenypolitikáért felelős tagja.
2014. február 20., 18:352014. február 20., 18:35
A repterek esetében az új szabályok 10 éves átmeneti időszakra teszik majd lehetővé, hogy a tagállamok közpénzből támogatást nyújtsanak a légikikötők működéséhez. A létesítménynek ez idő alatt át kell alakítani üzleti modelljét, hogy állami támogatás nélkül is működőképes legyen.
Emellett Brüsszel a reptéri infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó állami támogatási szabályokat is módosítani fogja. Ezek a beruházások, repülőtér-építések vagy -bővítések is támogathatók lesznek abban az esetben, ha a fejlesztésre valós piaci igény van, az érintett térség légi úton való elérhetőségének biztosítása azonban csak közpénz bevonásával lehetséges.
A bizottság közleményéből ugyanakkor az is kiderül, hogy a repülőtér méretétől függően határozzák majd meg az uniós szabályok, hogy az állam milyen arányban adhat támogatást. Nehezebben megtérülő, kisebb repterek nagyobb, a jövedelmezőbb, nagy repülőterek kisebb arányban kaphatnak majd állami támogatást. Az új szabályokat formálisan márciusban fogadhatja el a bizottság, majd érvénybe is lépnek.
A módosításokat Almunia közlése szerint az indokolja, hogy az elmúlt években a légi közlekedési szektor, a repülőterek és a légi társaságok piaca jelentősen átalakult. A bizottság közleménye szerint az új szabályok a régiók összeköttetésének és az unióban élők mobilitásának javítását szolgálják, egyúttal pedig minimalizálják a versenytorzulást az egységes piacon.
Az erdélyi repterekre is vonatkozik majd a változás. Mint ismeretes, korábban nagy port kavart az az eset, hogy a Kolozs megyei önkormányzat beperelte a Maros megyei közgyűlést arra hivatkozva, hogy anyagi támogatással Marosvásárhelyen törvénytelenül hozták előnybe a helyi repülőteret.
Bizonyítékként a magyarországi Wizz Air fapados légitársaság esete szolgált, amely az évek során a reptérilletékek függvényében költöztette járatait Marosvásárhelyről Kolozsvárra és vissza.
Végül tavaly márciusban a Neamţ Megyei Törvényszék érvénytelenítette a Maros megyei önkormányzat 2011/107-es határozatát, amely lehetővé tette az alárendeltségébe tartozó reptér bizonyos mértékű anyagi támogatását. Tavaly egyébként a Transilvania reptér 363 389 utast szolgált ki – ez rekordot jelentett.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!