
A romániai nagyvállalatok vezetőinek többsége, mintegy 92 százalékuk tart attól, hogy a kormány tovább növeli a vállalkozásokra kivetett adóterheket – derült ki a PwC Románia tanácsadói cég felméréséből.
2014. január 30., 20:202014. január 30., 20:20
Ebből a szempontból Románia a második világszinten, a menedzserek körében az illetékek miatti aggodalom mértéke csak Franciaországban nagyobb, a globális átlag szerint pedig a cégvezetők 70 százalékát nyugtalanítják az adókilátások.
A PwC által megkérdezett romániai vezérigazgatók szintén 92 százaléka véli úgy, hogy a vállalkozásoknak tisztességesen kellene adózniuk, ugyanakkor 84 százalékuk válaszolta azt, hogy a multinacionális cégeknek nyilvánossá kellene tenniük az egyes országokban jegyzett bevételeiket, illetve hogy mekkora összeggel járulnak hozzá az államkasszához.
A felmérésben részt vevő 49 menedzser 80 százaléka szerint az egyes államok adóhatóságainak tudniuk kellene a több országban jelen lévő vállalatok pénzügyi adatairól. Mihaela Mitroi, a PwC Románia pénzügyi és jogi tanácsadó irodájának vezetője elmondta: a romániai cégvezetők szerint a kormány adópolitikája egyértelműen kihat a vállalkozások versenyképességére.
„A megkérdezettek ugyanakkor elismerik, hogy Románia egyik gyenge pontja a nagymértékű adócsalás, ezért támogatják a feketegazdaság visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseket. A megkérdezettek több mint fele, 53 százaléka szerint sürgősen olyan intézkedésekre van szükség, amelyek nyomán Románia globális szinten versenyképes lehet az adópolitika terén\" – hívta fel a figyelmet a szakértő.
A felmérésből az is kiderült, hogy a menedzserek 88 százaléka az infrastruktúra mihamarabbi javítását tartja prioritásnak, 78 százalékuk pedig úgy véli, hogy e téren az előző kormányok nem voltak sikeresek.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!