Hirdetés

Adó-visszaigénylés: előnyben a helyi termék Szentgyörgyön

Arra ösztönzik a sepsiszentgyörgyi vállalkozókat, hogy helyben költsék el a pénzüket. A helyi cégek idén is visszaigényelhetik a befizetett ingatlanadójuk 33 százalékát, a tavalyi adóemelés értékét.

Bíró Blanka

2014. március 05., 18:382014. március 05., 18:38

2014. március 05., 18:392014. március 05., 18:39

Antal Árpád polgármester (képünkön) szerdán elmondta, népszerűtlen intézkedéseket is meg mernek hozni, ha meggyőződésük, hogy az középtávon eredményeket hoz a városnak és a vállalkozóknak.

Tavaly sokan támadták az adóemelést, kevesen hittek a támogatási programban, ám az 2,9 millió lej többletbevételt generált a városnak, ebből 664 ezer lejt fordítottak vissza a helyi cégeknek. Idén újdonságnak számít, hogy akik visszaigénylik az adóemelést, azoknak helyi cégektől kell terméket, szolgáltatást vásárolniuk a pénzre, ha erre van lehetőség. Banki kamatokra vagy a csak külföldön megvásárolható technológiára viszont ez a megszorítás nem vonatkozik.

Mint Debreczeni László sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, a Kovászna megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke tájékoztatott, tavaly 81 cég több mint 664 ezer lej támogatást kapott, az elszámolás benyújtásától számítva átlag 17 nap alatt át is utalták a pénzeket. A legtöbben kamattámogatásra, illetve állóalap fejlesztésre pályáztak, a legtöbbet a helyi Arcon cég, amely 189 ezer lejt kapott vissza. 

Miklós Zoltán helyi tanácstag eközben arra hívta fel a figyelmet, hogy 650 helyi cég lenne jogosult a támogatásra, de soknak kis mértékben, mintegy 100 lejjel emelkedett az ingatlanadója, ezért nem is pályáztak. Az 50 legnagyobb sepsiszentgyörgyi cég közül egy nem élt a lehetőséggel, szándékosan nem igényelte vissza az adóemelést, ezzel is támogatva a város fejlődését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
Hirdetés