
Július elsejétől adómentessé válik az újra befektetett nyereség egy, a pénzügyminisztérium által kidolgozott törvénymódosító javaslat szerint.
2014. április 16., 20:052014. április 16., 20:05
A tárca honlapján közzétett sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében az intézkedés csupán korlátozott időtartamig, 2015. december 31-éig lesz érvényben. A tervezet értelmében a cégek a munkagépekbe és egyéb eszközökbe fektetett nyereséget könyvelhetik el adómentesen. Az intézkedés a kisvállalkozásokat is érinti.
Victor Ponta miniszterelnök a tervezet kapcsán kifejtette, annak révén minden olyan cég, amely újra befekteti nyereségét, jól megérdemelt támogatást kap, ami új munkahelyek létrehozását segítheti elő. A tervezetről a tegnapi kormányülésen tárgyalt a kabinet.
A PricewaterhouseCoopers Románia pénzügyi tanácsadói szerint a kormány által kidolgozott módosítás ötlete jó, ugyanakkor bizonyos elemeket még tisztázni kell, hogy ne ismétlődjön meg a 12 évvel ezelőtti helyzet, amikor nehézséget okozott az ilyen jellegű adóügyi könnyítés bevezetése.
„2002-ben gondok voltak ennek a könnyítésnek a bevezetésével, főleg az újra befektetett profit öszszegének elismerésével, mivel az adóhatóság azon az állásponton volt, hogy a könnyítés hatálya alá eső berendezések megvásárlására fordított források nem minden esetben minősültek újra befektetett nyereségnek.
„Tisztázni kell néhány dolgot. Nincs szükség komoly javításokra, az intézkedés pedig egyértelműen előnyös a vállalkozók számára\" – vélekedett az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva Mihai Mitroi, a PricewaterhouseCoopers adóügyi és jogi osztályának vezetője.
Mint ismeretes, az újra befektetett nyereség adómentessé tételét a kormányból a közelmúltban kilépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) szorgalmazta, hogy ezáltal támogatást biztosítsanak a vállalkozások számára. Mivel az immár a PNL nélkül tovább kormányzó kabinet eddig nem vette napirendre az ügyet, a liberálisok bejelentették, hogy bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani a kormány ellen.
George Scutaru, a PNL képviselőházi frakciójának vezetője tegnap közölte: pártja a visszaforgatott profit adómentessé tételét célzó kormányintézkedés ellenére sem tesz le a bizalmatlansági indítványról.
Ezt azzal indokolta, hogy ez az általuk követelt intézkedéseknek csupán egy része, az igazán fontos intézkedés a munkáltató által fizetendő tb-járulék 5 százalékos csökkentése, és csupán a kettő együtt tudná kiváltani a kívánt hatást. Victor Ponta a szerdai kormányülés előtt közölte: a kabinet következő, tervbe vett intézkedése a tb-járulék csökkentése.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!