2010. július 15., 09:542010. július 15., 09:54
A nemzetközi pénzügyi szervezet küldöttsége az adóhatóság kérésére érkezett Romániába, ahol július 28-ig marad, ezen idő alatt pedig tanácsokkal látja el a hivatal alakalmazottait a kintlevőségek hatékony behajtásáról.
Az IMF Romániáért és Bulgáriáért felelős kirendeltségének vezetője, Tony Lybek elmondta, az adóügyi szakértők csoportja egyrészt áttekinti, milyen eredményekhez vezettek egy hasonló céllal tavaly Bukarestben járt szakértői csoport tanácsai, emellett tanácsokkal látja el az ANAF munkatársait az információs technológia minél hatélkonyabb használatára vonatkozóan. A kormány ígéretet tett az IMF-nek, hogy bővíti az ANAF hatáskörét az adócsalások megfékezése érdekében.
Így lehetővé teszik, hogy az adóhatóság betekintést nyerjen a banki nyilvántartásokba, megkönnyítik, hogy megfigyelhesse a jelentős jövedelemmel rendelkező magánszemélyeket, és szigorú ellenőrzést biztosítanak számára a jövedéki termékek forgalmazásával foglalkozó cégek fölött. „A vártnál kisebb mértékű gazdasági fellendülés miatt csökkentek az állami bevételek, nőttek viszont a munkanélküli segélyre szánt kiadások. Emellett nőtt az adócsalás mértéke is, mind a jövedéki, mind az áfabevételek csökkentek. Az adóbevételek lényegesebben alacsonyabbak az előre jelzett szintnél” – ecsetelte a megoldásra váró gondokat a kabinet az IMF-nek a hitelszerződés megkötése előtt elküldött szándéknyilatkozatban.
Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.