Hirdetés

A válság miatt kevesen merészkednek távoli országokba

Velence idén is tele van turistákkal, de a legtöbbjük olaszul beszél. Augusztusban, amely a nyári nyaralások, utazások csúcsidőszaka, az öreg kontinens népszerű üdülőhelyeit inkább a honi turisták lepik el. Az európaiak a válság miatt egyre inkább saját hazájukban nyaralnak, és ez gondot okoz a nemzetközi utazásoktól függő iparágaknak, mint például a légi közlekedésnek. És a probléma csak mélyülhet, ha valóban kitör a rettegett újinfluenza-járvány.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 10., 12:192009. augusztus 10., 12:19

Franciaországban, amely a világ első számú turistacélpontja, júniusban 4 százalékkal csökkent a külföldi látogatók száma, és a szakemberek arra számítanak, hogy a visszaesés akár a 30 százalékot is elérheti a júliusi és augusztusi eredmények összesítésekor. Az országban a turizmus adja a GDP 6 százalékát, és az iparág számára az egyetlen reményt a belföldi turizmus jelenti az idegenforgalmi hivatal illetékese szerint. 

A nyaralni vágyók most otthonukhoz közelebbi célpontokat választanak, illetve lejjebb adják igényeiket, négycsillagos helyett háromcsillagos hotelben szállnak meg, és olcsóbb repülőjegyet váltanak. A svédek, az osztrákok és az olaszok otthonukhoz közeli helyeken nyaralnak. Az olasz szállodatulajdonosok arról számoltak be, hogy már januárban a munkahelyek 20 százaléka szűnt meg az idegenforgalmi ágazatban. Görögországban az előrejelzések szerint 19 ezer idegenforgalomhoz kötődő munkahely szűnik meg idén.
Az ágazat nem kéri a kormányokat olyan beavatkozásra, mint ahogy teszik az autógyártók, bankok, iparvállalatok esetében. Az idegenforgalmi ágazat azt mondja, sok módja van annak, hogy a kormányok segítsenek bennünket okos intézkedésekkel; az adókat inkább csökkenteni kellene, mint növelni, és az embereket ösztönözni, semmint elbátortalanítani – mondta el Geoffrey Lipman, a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) főtitkárának helyettese. Lipman szerint egyedül a légi közlekedésnek lehet szüksége segítségre, mert nagy veszteségeket szenved el, és úgy tartja szinten az utaslétszámot, hogy olcsóbb repülőjegyeket kínál. Spanyolországban, ahol a GDP 11 százaléka az idegenforgalomból származik, a kormány mentőcsomagot hagyott jóvá az ágazatnak a válság alatti  megsegítésére. Szicília elszívta a napimádó nyaralókat a spanyoloktól, és a kis Montenegró is sok turistát nyert az otthonukhoz közelebb nyaralni kívánókkal: 4 százalékkal több a látogatójuk. Drámai viszont a helyzet Horvátországban, ahol az idegenforgalomból rendszerint a GDP 15 százaléka származik, erre az évre csak 4 százalékot jósolnak. Az idegenforgalomban a legnagyobb hiányt a britek utazási kedvének csökkenése okozza: az év első felében 20 százalékkal csökkent a brit turisták száma Svájcban, Spanyolországban 16 százalékos a visszaesés. Az idegenforgalmi szakemberek mindenesetre optimisták, úgy gondolják, ez az ágazat tér majd először magához a válságból.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés