Hirdetés

A tavalyi év techvilági történései

Nagyobb volt a füstje, mint a lángja – így jellemezte az index.hu internetes portál 2008 történéseit a techvilágban. Mint fogalmaznak, egymást érték az olyan hírek, amiktől mértéktartó elemzők is fellelkesedtek, aztán pár nap, hét, hónap múlva kiderült, hogy azért annyira nem fordult meg a világ.

Krónika

2009. január 04., 22:002009. január 04., 22:00

Blu-ray–dvd-háború

A tavalyi év első nagy híre volt, hogy az utolsó nagy filmstúdió is kihátrált a hd-dvd szabvány mögül, aztán a Toshiba hivatalosan is bejelentette, hogy nem gyártja tovább a lejátszókat. Elvben ezzel a blu-ray nyert, és vidáman átvehette volna a hagyományos dvd-k helyét, a gyakorlatban azonban az embereknek azóta is jól elvannak a régi dvd-lemezekkel.

Microsoft–Yahoo-tárgyalások

Februárban jött a bombahír: a Microsoft 45 milliárd dolláros felvásárlási ajánlattal kereste meg a jó ideje a Google árnyékában kornyadozó on-line óriást, a Yahoo-t. Minden idők egyik legnagyobb techüzletéből aztán hónapokig tartó kötélhúzás lett, aminek a végén aztán mindenki veszített: addig alkudoztak és ügyeskedtek egymás háta mögött, míg az üzletből nem lett semmi, a tőzsde meg megunta az egészet, és mind a két cég részvényárfolyamát jól lehúzta. Végül Jerry Yang Yahoo-alapító és -vezérigazgató lemondott, az új vezetés meg az év végén visszasunnyogott a Microsofthoz, hogy tulajdonképpen mégis érdekelné őket az üzlet – csak az árcédulán lett azóta kicsit szerényebb az összeg: húszmilliárd dollár.

A Windows XP majdnem meghalt

A Microsoft ősszel mutatta be a Vista utódjának szánt Windows 7-et, amiről a szakértők rögtön meg is állapították, hogy legkevesebb egy évvel a megjelenése előtt is jobb, mint elődje. Az a Vista, aminek a felemás sikere – eladtak belőle 180 milliót, de senki se szereti – rányomta a bélyegét 2008-ra is: a Microsoft egész évben azon küzdött, hogy népszerűsítse az operációs rendszert, még a Windows XP-t is képesek lettek volna feláldozni miatta, de a felhasználók nem hagyták, és egyre trükösebben tartják életben az elméletileg már nem támogatott rendszert.

Az iPhone-t többször is majdnem megverték

Mobiltéren egyértelmű volt, hogy miről fog szólni 2008: arról, hogy mindenki megpróbálja majd lenyomni az iPhone-t. Mármint az új iPhone-t, ami nyáron érkezett meg, 3g- és gps-támogatással, és a fejlesztők előtt megnyitott Apps Store ezernyi alkalmazásával. A trónfosztással a Nokiától a Samsungig mindenki próbálkozott, és próbálkozik is szorgalmasan – gyakorlatilag mindenre kényszeresen érintőképernyőt tesznek –, egyelőre nem sok sikerrel. Leginkább reménytelinek a Google-féle próbálkozás, az Android, ami azonban egyelőre határozottan nem iPhone-gyilkos. Addig viszont örülhet az Apple a 15 millió felé közelítő eladási mutatónak, az amatőr szoftverfejlesztők meg raklapszám keresik a pénzt az Apps Store-on.

Majdnem legyőzték a spammereket

A neten nagyjából minden változatlan: 2008-ban is a közösségi oldalak és videomegosztók – a Facebook és a YouTube – számítottak slágernek. Előbbi túllépte a százmillió felhasználót, és lenyomta a MySpace-t. Utóbbiról meg elég anynyi, hogy számos szakértő szerint Barack Obama egyenesen a YouTube-on nyerte meg az amerikai elnökválasztást. Az év vége felé aztán csatatérré változott az internet: a világ hadat üzent a spammereknek. Egyre-másra érkeztek a hírek a nagypályás levélszemét-terjesztők lekapcsolásáról, de valahogy még mindig nem csökkent számottevően a spammek száma.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés