2009. szeptember 24., 10:132009. szeptember 24., 10:13
Gyerkó közölte, azért tartja fontosnak ezt a módosítást, mivel Gyergyó környéki idegenforgalmi vállalkozók kérték tőle, hogy a jogszabály tegye lehetővé a falusi vendégfogadásban azt, hogy hagyományos ételeket készíthessenek a vendég számára hagyományos módon, illetve, hogy a vendégfogadás adózási szempontból essen más elbírálás alá, mint a panziók, ugyanis idényjellegű tevékenység. Ezt az igényt továbbította a szenátus gazdasági bizottsága az idegenforgalmi tárca felé, a minisztérium pedig belefoglalta a jogszabálytervezetbe a falusi vendéglátás fogalmát, körülményeit.
A jogszabálytervezet meghatározza a falusi vendéglátás fogalmát, eszerint ez a hagyományos stílusban épült házban, legtöbb három szobában történő vendégfogadás. A ház berendezése, berendezési tárgyai is hagyományosak kell hogy legyenek. A vendéget házi készítésű hagyományos ételekkel kínálhatják.
A vendégfogadást a vendéglátó családnak kell végeznie, alkalmazottak nélkül. Ugyanakkor a vendég bekapcsolódhat a család körüli gazdaságban végzett munkába, illetve a mezőgazdasági munkákba. A tervezetet a szenátus plénuma elé terjesztik vitára, majd következik a képviselőházban is a bizottsági, illetve a plénum előtti vita.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.