Hirdetés

A román élelmiszertermékek árrését korlátozó jogszabálytervezeten dolgozik a mezőgazdasági minisztérium

Képünk illusztráció •  Fotó: Rostás Szabolcs

Képünk illusztráció

Fotó: Rostás Szabolcs

Olyan jogszabálytervezetet készül kidolgozni a mezőgazdasági minisztérium, amely 20 százalékra korlátozza a kiskereskedők által alkalmazható megengedett árrést a hazai előállítású élelmiszerek esetében – közölte pénteken Florin Barbu miniszter.

Hírösszefoglaló

2024. március 29., 18:302024. március 29., 18:30

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a parlament nemrég meghosszabbította december 31-ig az alapélelmiszerek árrésének korlátozásáról szóló intézkedés hatályát.

Ezzel párhuzamosan a szaktárca dolgozik egy tervezeten, amely szerint a kiskereskedők legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a román élelmiszertermékekre.

Hirdetés

„Az importból származó termékekre akkora árrést számolhatnak rá, amekkorát akarnak” – tette hozzá. A miniszter szerint a kiskereskedelmi vállalatok jelenleg nagyobb árrést tesznek a hazai élelmiszerekre, mint az importtermékekre.

Florin Barbu beszélt arról is, hogy az alapélelmiszer-árrés korlátozásának köszönhetően 2023-ban és 2024-ben 8-28 százalékkal mérséklődött az érintett termékek ára.

A mezőgazdasági miniszter a PSD és a PNL közös bukaresti főpolgármester-jelöltjével, Cătălin Cîrstoiuval együtt meglátogatta pénteken a minisztérium székházának udvarán berendezett vásárt, amelyen a román termékeket népszerűsítik – írja az Agerpres.

korábban írtuk

​​„Vízágyhatás” érvényesült a boltokban az árplafon bevezetése nyomán a Versenytanács elnöke szerint
​​„Vízágyhatás” érvényesült a boltokban az árplafon bevezetése nyomán a Versenytanács elnöke szerint

Úgynevezett vízágyhatás érvényesült a boltokban Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke szerint, miután a kormány tavaly az alapélelmiszerek árának kordában tartása érdekében bevezette az árréskorlátozást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Románia agrár-paradoxona: exportáljuk a búzát, importáljuk a kekszet

Románia jelentős mennyiségben termel búzát, kukoricát és napraforgót, és Európa egyik meghatározó gabonaszállítója. Ennek ellenére a román állampolgárok bevásárlókosara egyre inkább külföldről érkező élelmiszerekkel telik meg.

Románia agrár-paradoxona: exportáljuk a búzát, importáljuk a kekszet
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Megnyílnak a rég várt agrárpályázatok: akár 200 ezer eurót is nyerhetnek a gazdák

Hónapok óta várt döntéshez érkezett a romániai mezőgazdaság két legfontosabb idei vidékfejlesztési pályázata: a fiatal gazdák gazdaságainak megerősítését szolgáló DR-12, valamint a kisgazdaságok fejlesztését célzó DR-14 támogatási vonal.

Megnyílnak a rég várt agrárpályázatok: akár 200 ezer eurót is nyerhetnek a gazdák
2026. július 24., péntek

Enyhén mérséklődött a költségvetési hiány

Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.

Enyhén mérséklődött a költségvetési hiány
2026. július 24., péntek

Hatalmas darukat szeretnének gyártani a kínaiak Erdélyben, de lehet, hogy füstbe megy a tervük

Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.

Hatalmas darukat szeretnének gyártani a kínaiak Erdélyben, de lehet, hogy füstbe megy a tervük
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Bolojan elmondta, fenyeget-e üzemanyaghiány a kazah olajszállítások leállítása után

Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan elmondta, fenyeget-e üzemanyaghiány a kazah olajszállítások leállítása után
2026. július 24., péntek

Újra nagyot ugrott az üzemanyagok ára, és még most sincs vége

A piacvezető Petrom pénteken újfent jelentősen emelte meg a töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt, a gázolajé pedig egyre közelebb a 10 lejes lélektani határhoz.

Újra nagyot ugrott az üzemanyagok ára, és még most sincs vége
2026. július 23., csütörtök

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek

Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.

Stagnál az online kereskedelem, de az elektronikai cikkek most is kelendőek
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket

A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.

Védelmébe vette a nemzeti bank a kamatláb állítólagos manipulációja miatt gigabírsággal sújtott pénzintézeteket
2026. július 23., csütörtök

El van ragadtatva a nagyváradi gyár teljesítményétől a finn gumiabroncs-gyártó vezérigazgatója

A Nokian Tyres nagyváradi gyára a várakozásokat felülmúló teljesítményt nyújt, és a finn gumiabroncs-gyártó vezetése szerint a vállalat közép-európai növekedésének egyik fő hajtóerejévé vált.

El van ragadtatva a nagyváradi gyár teljesítményétől a finn gumiabroncs-gyártó vezérigazgatója
2026. július 23., csütörtök

Továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten a román gazdaság iránti bizalom indexe

Ugyan júniusban hét ponttal 37,5 pontra emelkedett a román gazdaság iránti bizalom indexe, de továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten maradt – nyilatkozta csütörtökön a CFA Románia Egyesület elnöke, Adrian Codirlașu.

Továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten a román gazdaság iránti bizalom indexe
Hirdetés
Hirdetés