
Romániában eddig 5,5-6 millió okostelefont sikerült értékesíteni – közölte csütörtökön Sorin Manea, a Samsung Románia távközlési ágazatának vezetője egy, a mobil bankolásról szóló bukaresti konferencián.
2013. december 12., 17:392013. december 12., 17:39
Elmondta: év elején úgy számoltak, hogy idén másfél millió készüléket értékesítenek, ez pedig év végiéig várhatóan teljesülni is fog. Hozzátette: idén összesen várhatóan mintegy 600 ezer táblagépet adnak majd el. „Ezen készülékek tulajdonosai potenciális mobilbank-ügyfelek. Ennek fényében a bankok is beszállhatnak az okostelefonok értékesítésébe, és már van is olyan pénzintézet, amely elindult ezen az úton. ha a bankok okostelefonokat is értékesítenek, akkor a mobilszolgáltatók is beszállnak a banki szolgáltatások értékesítésébe” – vélekedett Manea.
Doina Costache, a Google Románia képviselője a rendezvényen elmondta: az idei első negyedév végén a romániai okostelefon-felhasználók aránya elérte a lakosság 28 százalékát.
Az onlájn fizetési szolgáltatásokkal foglalkozó Pay&Co vezérigazgatója, Titus Grecescu szerint a jövő a mobil számlafizetésé, a kereskedők pedig egyre nagyobb arányban hajlamosak elfogadni az ilyen fizetési módot a készpénzes fizetés helyett. Egyúttal úgy vélte, hogy a telefonos fizetés sokkal hamarabb elfogadottá válik, mint a bankkártyás.
Andrei Creţu, a PwC Románia szakértője is hasonlóan vélekedett, mondván: a következő években a banki ügyletek mobiltelefonon keresztüli intézése sokkal hamarabb elfogadottá válik majd, mint a bankkártyás fizetés. „Ennek az okostelefonok elterjedése az oka, valamint az ilyen módszerekre fogékony fiatalok hozzáállása. Míg az, hogy a kártyás fizetés felváltsa a készpénzes tranzakciókat, több évig is eltartott, a mobillal történő fizetés sokkal hamarabb elterjed majd” – vélekedett. A BRD bank becslései szerint Romániában jelenleg mintegy 500 ezren élnek azzal a lehetőséggel, hogy mobiltelefonon keresztül intézzék banki ügyleteiket.
A Breezle Mobile marketingcég szerint a mobil eszközökön keresztül történő kifizetések összege évi tízmillió euróra rúg, és a polgárok mintegy harmada él ezzel a lehetőséggel. Az ilyen tranzakciók zömét – parkolási díjak SMS-ben történő kifizetését, onlájn szerencsejátékokkal kapcsolatos tranzakciókat és parkolásidíj-fizetéseket – olyan személyek hajtják végre, akik rendszeresen használják az internetet. A piac növelése így az infrastruktúra fejlesztése mellett a felhasználók tájékoztatásán is múlik.
Romániában a BRD egy hónappal ezelőtt tette hozzáférhetővé a mobil eszközökön keresztüli banki ügyintézést lehetővé tevő applikációját, amelynek máris mintegy húszezer felhasználója van – jelentette be Bogdan Spuza, a BRD-Groupe Société Générale markeingigazgatója. Ezt jelentős eredménynek nevezte annak fényében, hogy eredetileg 8-10 ezer felhasználóra számítottak az első hónapban. Mint kifejtette, az applikáció mind az Appstore-ban, mind az androidos, mind a Windows Phone-os letöltési listákon az első helyen szerepel.
Az applikáció lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy okostelefonjukon keresztül készpénzátutalásokat hajtsanak végre, telefonszámlákat fizessenek, és lekérdezzék számlaegyenlegüket. Az applikáció havi használati díja egy euró, a tranzakciós illetékek viszont a banki illetékes szerint a bankfiókokban végrehajtott ügyletekhez képest akár 30-40 százalékkal kisebbek is lehetnek.
Egy kutatási eredmény szerint világszinten a mobil eszközökön keresztül történő kifizetések aránya idén 44 százalékkal lesz több a tavalyi adathoz képest, ami annyit jelent, hogy az ilyen módon kifizetett összegek a tavalyi 163,1 milliárd dollárról 235,4 milliárdra nőnek.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!