Eddig Románia az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta
Fotó: Pixabay
Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta – nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese szerdán.
2021. december 15., 15:102021. december 15., 15:10
2021. december 15., 15:112021. december 15., 15:11
A román jegybank második embere a Mediafax hírügynökség szerint emlékeztetett, hogy eddig Románia az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta, így az euró bevezetésére vonatkozó következő jelentésben várhatóan 2029 szerepel majd legújabb határidőként.
Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta több határidő is létezett, az első hivatalos 2014 volt, ezt később kitolták 2019-re, majd 2024-re.
Úgy vélte, 2015 és 2017 között lett volna lehetőség, hogy Románia kérje az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) való felvételét, akkor ugyanis teljesítette a csatlakozási feltételeket. Most azonban egyre inkább távolodik a cél – mondta. Emlékeztetett, hogy a román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot, az idei infláció pedig várhatóan 7 százalék lesz.
Florin Georgescu felidézte, hogy tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
szóljon hozzá!