2012. november 07., 07:552012. november 07., 07:55
Az eddig célértékként meghatározott éves 3,2 százalék helyett így 5,1 százalékos inflációra számít a központi bank 2012-ben, 2013-ban pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel kalkulál.
Mugur Isărescu ismertette a jegybank igazgatótanácsának harmadik negyedéves, inflációra vonatkozó jelentése következtetéseit. Közölte, hogy szeptemberben gyorsult az infláció, amelynek éves értéke elérte az 5,33 százalékot az augusztusi 3,88 százalékról.
A jegybank kormányzója szerint 2013 tavaszáig éves 5 százalékos éves inflációra számítanak, az évi átlagos inflációt pedig 4 százalékra becsülik.
A kockázatok közé sorolják a lejnek az euróval szembeni ingadozó árfolyamát, valamint a csökkenő keresletet, de a közelgő romániai parlamenti választások és a megkésett szerkezeti reformok is veszélyeztethetik az inflációs cél elérését.
Romániában jelenleg 5,25 százalék az alapkamat, ami rekordalacsonynak számít. A jegybank legutóbb fél évvel ezelőtt csökkentette az irányadó kamatot, amely azóta változatlan.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.