
Vállalkozás indításához biztosít támogatást az állam a hátrányos helyzetű családoknak, illetve magánszemélyeknek, akik legkevesebb 50 ezer eurós finanszírozást igényelhetnek a projekt keretében – jelentette be hétvégén, Kolozsváron Aurelia Cristea társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter.
2014. július 14., 16:052014. július 14., 16:05
Mint kifejtette: az Európai Unió a humánerőforrás-fejlesztési operatív programján keresztül 200 millió eurós támogatást utalt ki a 2014–2020-as költségvetési időszakra.
Az összegből egyebek mellett roma nemzetiségűek, kettőnél több gyermeket nevelő, szerény jövedelmű vagy csonka családok, valamint fogyatékos személyek kaphatnak finanszírozást, amelyből saját vállalkozást indíthatnak.
„Az uniós támogatás lehetőséget ad arra, hogy a hátrányos helyzetű családok, illetve személyek, akik jelenleg szociális juttatásból élnek, beilleszkedjenek a társadalomba, és adófizető állampolgárokká váljanak” – fogalmazott a miniszter. A programra június 28. és augusztus 11. között lehet jelentkezni, Aurelia Cristea elmondása szerint pedig a finanszírozási szerződéseket civil szervezetek, a társadalmi jellegű szolgáltatást nyújtó intézmények és helyi önkormányzatok is megköthetik.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!