Hirdetés

A cél közös, de kevés a párbeszéd

Székely nemzeti alapot kellene létrehozni, valamint egy olyan szakmai testületet, amely kidolgozza a Székelyföld pénzügyi stratégiáját – javasolják az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének vezetői. Portik Vilmos, az EMNP megyei elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, meglátása szerint a Székely Nemzeti Tanács tömeges megmozdulásai eljutottak már arra szintre, hogy szakmai testületeket, kezdeményezéseket is kellene mellérendelni.

Bíró Blanka

2013. október 31., 17:112013. október 31., 17:11

„Vélhetően lesznek még tömegrendezvények, ezeken kellene közadakozást szervezni. Ha minden résztvevő adományoz legalább egy pénzérmét, ebből létre lehet hozni a székelyföldi pénzügyi alapot, illetve egy szakmai testületet, amely a gazdasági kérdések, problémák megválaszolására vállalkozna” – fejtette ki Portik Vilmos. Mint részletezte, ez a testület fel tudná térképezni a Székelyföld valós gazdasági helyzetét, ami azért lenne fontos, hogy ne elsősorban bukaresti adatokra kelljen hagyatkozni, továbbá kidolgozhatna pénzügyi cselekvési terveket is, vagy éppen tanácsokat nyújthat az önkormányzatoknak. „Olyan kérdésekre kellene választ adnia, amelyek az egyszerű emberekben is felmerülnek, például, hogy milyen lesz az autonóm Székelyföld pénzügy- és adópolitikája, milyen gazdasági cselekvési terveket kellene megvalósítani” – magyarázta Portik Vilmos.

Új lehetőségek

A gazdaság és a pénzügy az a terület, amelyben nehéz etnikai alapú alrendszert létrehozni – fogalmazta meg a javaslat kapcsán a Krónika megkeresésére Mátis Jenő, az EMNT gazdasági alelnöke. A közgazdász ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozott Mikó Imre Terv az első integrált gazdaságfejlesztési terv Erdélyben, a kétszáz oldalas dokumentum sok operatív program megnevezést tartalmaz, amely akár egy székelyföldi alap létrehozására is alkalmazható. „Az Európai Unió 2014–2020-as költségvetési ciklusa új pályázati lehetőségeket jelent, a román és a magyar kormányforrások bevonásával lehetőség adódik az intézményépítésre is” – szögezte le Mátis Jenő. A gazdasági szakember felidézte, hogy a soproni kékfrankos mintájára évekkel ezelőtt körvonalazódott egy kezdeményezés a székely helyi pénz létrehozására, ám ez végül nem jutott célba. Mátis hangsúlyozta, világszerte számos példa van közösségi bankok működésére, például az Amerikai Egyesült Államok déli részén a spanyol ajkúak és a színes bőrűek hoztak létre ilyen pénzintézeteket, amikor alig voltak pénzügyi jogaik. „A közösségi bankok a két világháború között Erdélyben működő hitelszövetkezetekre hasonlítanak” – mutatott rá Mátis Jenő.

„Kommunikáljunk az ellenzékkel!”

„Mielőtt bedobunk egy ötletet, meg kell nézni, kinek mi van már meg, a már elkészült tervekre, folyamatban levő projektekre alapozva kell a következő lépést megtenni” – fogalmazott hasonlóképpen megkeresésünkre Borboly Csaba. Mint a Hargita megyei közgyűlés RMDSZ-es elnöke hangsúlyozta, „ha mindent elölről akarunk kitalálni, negyven év múlva is arról szólnak a szalagcímek, hogy mit kellene tenni, holott lehet, hogy annak ezer részletéből kétszáz már megvalósult”. Mint ecsetelte, a Hargita megyei önkormányzatnál rengeteg projekt van folyamatban, a közgyűlés honlapján megtalálhatók a stratégiák, elképzelések, elemzések, ezeket szerinte el kell olvasni, hiszen ha egy adott témakörben sok minden már zajlik, akkor azokat kell továbbvinni, „nem egy hirtelen ötlettel valamit újrakezdeni”. A megyeelnök elmondta, nem tudja az ellenzéki magyar politikusoknak milyen rálátásuk van a folyamatokra, hiszen kevesebben vannak az önkormányzatok élén. „Én is hibás vagyok. Hiányosság, hogy RMDSZ-es politikusokként nem kommunikáltunk eleget a részletekről, a szakpolitikai kérdésekről, azok hátteréről. Én most a Hargita megyei képviselőtestületnél minden információt elküldök az ellenzéki frakciónak is, s sok pozitív visszajelzést kapok. Közösen keressük a megoldásokat. Erre biztatom a székelyföldi ellenzéket, hogy ahol nem kapnak elég információt, igényeljék azt” – fogalmazott Borboly Csaba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés