Hirdetés

A cégek nem tudnának elviselni egy újabb minimálbér-emelést a kkv-k képviselője szerint

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

A romániai versenyszféra jelenleg nem tudna elviselni egy újabb minimálbér-emelést - jelentette ki egy hétfői zilahi sajtóeseményen Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.

Hírösszefoglaló

2023. november 20., 15:412023. november 20., 15:41

Florin Jianu elmondta, hogy a háromoldalú érdekegyeztető tanács keddi ülésén azok az ágazatok kerülnek terítékre, amelyekben tárgyalások indulnak majd az bérekről és más juttatásokról szóló kollektív szerződésekről, és arra számít, hogy a szakszervezetek képviselői a minimálbér újabb megemelését fogják kérni 2024. január elsejétől.

Idézet
Nem hiszem, hogy létezik olyan vállalkozás, amelyik jelenleg el tudna viselni egy újabb emelést. Természetesen tárgyalhatunk majd róla, talán a jövő év közepén. Meglátjuk, hogyan alakul a gazdaság az elkövetkező időszakban”

– idézte a vállalkozók képviselőjét az Agerpres.

Hirdetés

A munkáltatói szövetség elnöke szerint a minimálbér emelése helyett inkább a munka adóterhéhez kellene hozzányúlni.

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg az alkalmazottak fizetésének a fele az államkasszába kerül adók és illetékek formájában.

„A vállalkozások bérköltségei nagyok, az emberek pedig kevés pénzhez jutnak, és így mindenki elégedetlen. (…) Az egyetlen haszonélvező az állam” – mutatott rá Florin Jianu.

korábban írtuk

Felborítja a munkáltatók idei költségvetését az októbertől hatályos minimálbér-emelés
Felborítja a munkáltatók idei költségvetését az októbertől hatályos minimálbér-emelés

A román kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében október elsejétől 10 százalékkal, 3000-ről 3300 lejre nőtt az országos bruttó minimálbér.

korábban írtuk

Sokaknak jó hír: 3300 lejre nő a minimálbér, egyelőre maradnak az ágazati adókedvezmények
Sokaknak jó hír: 3300 lejre nő a minimálbér, egyelőre maradnak az ágazati adókedvezmények

A jelenlegi 3000 lejről 3300 lejre nő a bruttó minimálbér, és ezzel egyidőben lemondanak az építőipar, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar adókedvezményeinek kivezetéséről – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket

A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Válságörvényben Románia energiapiaca

Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.

Válságörvényben Románia energiapiaca
Válságörvényben Románia energiapiaca
2026. június 10., szerda

Válságörvényben Románia energiapiaca

2026. június 10., szerda

Még egy ideig olcsóbban juthatunk hozzá az alapélelmiszerekhez, de ennek nem mindenki örül

Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.

Még egy ideig olcsóbban juthatunk hozzá az alapélelmiszerekhez, de ennek nem mindenki örül
2026. június 10., szerda

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár

A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.

ROBOR-manipuláció: könnyítenék az ügyfelek kártérítését, a 6 milliárd lejt is meghaladhatja az okozott kár
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri

A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.

A Tarom zuhanórepülésben száguld a csőd felé, és ezt már a kormány is elismeri
2026. június 10., szerda

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét

Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.

Roncsautóprogram: 10 000 lejtől indul a támogatás, de korlátozzák a megvásárolható kocsik körét
2026. június 09., kedd

Élő beszélgetést indít Facebook-oldalán a tárcavezető a közalkalmazotti bértörvényről

Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.

Élő beszélgetést indít Facebook-oldalán a tárcavezető a közalkalmazotti bértörvényről
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Sertéspestis a határon: magyarországi fertőzés miatt szigorít a 13 gócponttal küzdő Románia

Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.

Sertéspestis a határon: magyarországi fertőzés miatt szigorít a 13 gócponttal küzdő Románia
2026. június 09., kedd

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól

Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.

Trükközés a kamatlábbal: peres úton kérhetnek kártérítést a „megrövidített” ügyfelek a bankjuktól
2026. június 08., hétfő

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban

Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.

Kevesebb gazda, nagyobb földterület: közel 700 ezer termelő részesül APIA-támogatásban
Hirdetés
Hirdetés