2009. február 20., 08:592009. február 20., 08:59
Boc hangsúlyozta, ez a költségvetés a beruházásokat helyezi előtérbe, a munkahelyek megtartását és új állások teremtését tartja egyik fő célkitűzésnek. A parlamentben az ellenzéki pártok által beterjesztett módosító javaslatok zömét elutasították.
Csütörtökön az egészségügyi tárca költségvetését is egyetlen módosítás nélkül fogadta el a parlament. A tárca így 2,3 milliárd lejből gazdálkodhat idén, ami 1,21 százalékkal kisebb, mint a tavalyi keret. A közlekedési minisztérium költségvetés-tervezete szintén érintetlen maradt, sem a szociáldemokraták, sem a liberálisok javaslatait nem vették figyelembe.
Hasonlóképpen jártak el a környezetvédelemre szánt kormánypénzekkel is, a szaktárca így idén 2,58 milliárd lejből gazdálkodhat. Tavalyhoz képest nem veszített sokat a minisztérium, a Boc-kabinet mindössze az utazásokkal járó költségekből faragott le. Bár még csütörtök reggel kellett volna megvitatniuk a honatyáknak a Oktatási, Kutatási és Innovációs Minisztérium költségvetés-tervezetét, a parlament két háza szinte egyöntetűen, 251 igen és öt nem szavazattal határozott úgy, hogy csak a többi büdzsétervezet megvitatása után veszik napirendre.
Korábban elfogadták már a fejlesztési, igazságügyi, védelmi, belügyi, munkaügyi, kis- és közepes vállalkozásokkal foglalkozó és mezőgazdasági tárcák büdzséjét.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.