
Nagy Károly (balról a harmadik) és az RMKT új elnöksége
Fotó: Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Partneri együttműködést kötött az ország legnagyobb pénzintézetével, a Transilvania Bankkal a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), amely az elmúlt hét végén tartotta tisztújító küldöttgyűlését Kolozsváron. Mint elhangzott, a partnerség keretében a pénzintézet szakmai és pénzügyi támogatást biztosít majd az RMKT-nak.
2024. december 12., 13:032024. december 12., 13:03
A szombati kolozsvári tisztújító küldöttgyűlés első részében az RMKT elnöke és alelnökei értékelték az elmúlt időszak eredményeit. A Krónikához eljuttatott közleményük szerint pénzügyi beszámoló megerősítette, hogy a szervezet stabil pályán halad. A prezentációk során elhangzott, hogy az RMKT az elmúlt két évben szakmai szempontból is jelentősen fejlődött: számos sikeres rendezvényt szervezett, amelyek egyre több résztvevőt vonzottak, valamint megújította országos weboldalát és médiamegjelenéseit. Kiemelték az ifjúsági szervezet, a RIF megerősítését is, amely meglátásuk szerint jelentős lendületet kapott az elmúlt időszakban.
Az elért eredményeket az RMKT minden tagjának közös munkájának köszönhetőnek nevezte a vezetőség, külön hangsúlyozva a szervezet közösségépítő szerepét. Az eddig sikeres rendezvények folytatása mellett a társaság nyitott új kezdeményezésekre is, új területi szervezetek indításán is dolgoznak – hangzott el.
„Az utóbbi években felhúztuk a vitorlákat, most már nyugodtabb vizeken evezünk, és a szelet is elkaptuk” – fogalmazott az elnök. Kiemelte, hogy célja az RMKT-t egy elismert, az erdélyi gazdasági kérdésekben megkerülhetetlen szervezetté tenni, közös értékek mentén irányítva a társaságot.
Az alelnöki pozíciókra Juhász Borsa Orsolya, Juhász Jácint, Sallai Zsolt, Szőcs Endre, Csepeti Ádám és Székely Farkas Tímea kapott bizalmat a küldöttektől, valamint Bokor-Tóth Krisztina, a RIF elnöke.
A gyűlés második felében az RMKT új alapszabályzatának tervezetét mutatták be és vitatták meg, amely Somai László József ügyvéd közreműködésével zajlott.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság célja, hogy tovább erősítse szakmai jelenlétét és közösségépítő szerepét, ezzel hozzájárulva a magyar gazdasági szakemberek fejlődéséhez és együttműködéséhez – húzza alá a lapunkhoz eljuttatott közlemény.
Románia a súlyos fagyos időszakokban azzal szembesül, hogy a belföldi termelésből és a tárolókból történő szállítási kapacitása korlátozott, ilyenkor a gázimport – különösen Magyarországról – szükségessé válik a fogyasztási csúcsok fedezéséhez.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!