A kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények drágulása nem a kormány intézkedései, hanem a biztosítótársaságok döntése nyomán fog bekövetkezni – szögezte le Cristian Muntean, a romániai autószerelő műhelyeket tömörítő egyesület (ASSAI) elnöke.
Ökoutalványban részesülhetnek az elektromos meghajtású vagy a széndioxidot egyáltalán nem kibocsátó személygépkocsikat vásároló magánszemélyek, amennyiben érvénybe lép a jelenleg jóváhagyás előtt álló tervezet.
Észműves sátor keretében kötetlen beszélgetésre várja a Szent György Napokon a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara informatika és távközlés tagozata a kreatív iparágakban vállalkozókat, dolgozókat.
Hétfőn rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program idei kiadása. A június 19-éig igénybe vehető, szezonon kívüli kedvezményes fekete-tengeri nyaralásból az érintettek számításai szerint több mint 10 ezer turista veheti ki a részét.
Év végéig a teljes biztosítási piacot átvilágítja a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF), amely június végéig tizenhárom biztosítótársaságnál végez úgynevezett stressztesztet, 2015 második felében pedig a többi vállalat tevékenységét is átvizsgálja.
A nyugtalottóhoz hasonló akciót indít május elsejétől a fogyasztóvédelmi hatóság: a „Kérd a számlát! Fizess MasterCarddal vagy Maestróval, mi pedig megjutalmazunk!” elnevezésű projekt keretében több mint 1,7 millió lej értékben osztanak szét díjakat.
Általános sztrájkot tartanak csütörtökön a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak: a beosztottakat tömörítő országos szakszervezet szerint az érintettek azt kifogásolják, hogy „a kormány nem szentel figyelmet a hiányos bérezési rendszernek”.
Eltörölte a szenátus költségvetési bizottsága az új adótörvénykönyv-tervezetből azt az előírást, amely alapján jövő évtől csökkent volna az üzemanyagra kivetett különadó.
Felelőtlenségnek tartja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kormánynak azt az intézkedését, miszerint a települések maximálisan megengedett eladósodottsági szintjét az eddigi 30 százalékról 70 százalékra emelik.
Egyre jobban megy a nagy-britanniai vagyonosoknak. A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lap által minden év tavaszán összeállított listája szerint a brit pénzarisztokrácia felső ezres kasztjának együttes vagyona 547,1 milliárd font.
Módosító javaslattal próbálja beépíteni a kormány az élelmiszerek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) csökkentését célzó sürgősségi rendeletbe a csapvíz áfájának a csökkentését is.
Újabb megállapodást szeretne a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, mivel ezáltal az ország olcsóbban jutni hitelekhez a nemzetközi piacokról.
Utolsó helyen áll Románia Európában az úgynevezett mobile banking, vagyis a mobileszközökön végzett banki tranzakciók gyakorisága szempontjából – derült ki az ING legfrissebb felméréséből.
A romániai közutak közel 40 százalékán nincs aszfalt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) 2014-re vonatkozó adataiból.
Bár Romániában hivatalosan 629 ezer személynek nincs munkája, a munkanélküliek száma valójában eléri az egymilliót is – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hétfőn rajtol a roncsautóprogram: a gépkocsipark felújítását célzó projekt keretében hétfőtől jelentkezhetnek azok a magánszemélyek, akik újra szeretnék cserélni nyolcévesnél idősebb autójukat.
Termőre fordult Szatmár megyében az utóbbi 10 évben telepített, több mint ezer hektárnyi szőlős, így a helyi piacot már képesek teljes egészében minőségi borokkal ellátni a termelők.
Több mint 16 millió euró állami segélyt kap a Bosch Rexroth vállalat, amely Balázsfalván tervezett egyik beruházásának megvalósításáért kap támogatást a román államtól.