Hirdetés

Idén 95 kilométernyi új autópályát ígérnek

Kilencvenöt kilométer autópályát akar ebben az évben felavatni az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR), amelynek 2016-os költségvetése eléri a 4,23 milliárd lejt, ez nagyjából ugyanannyi, amennyiből tavaly gazdálkodtak.

2016. január 25., 17:042016. január 25., 17:04

2016. január 25., 20:042016. január 25., 20:04

Az összegből 1,73 milliárd lejt sztrádaépítésre különítenek el, 948,8 millió lejt szánnak az országutak javítására, 740,5 millió lejből terelőutakat valósítanak meg, további 145,1 millió lejből pedig hidakat korszerűsítenek.

A CNADNR tájékoztatása szerint idén elkészül a Szászsebes és Torda közötti autópálya hármas és négyes jelzésű, összesen 28,7 kilométeres szakasza, emellett teljes egészében megépítik a Lugos–Déva-sztráda 3-as jelzésű, 21,14 kilométeres részét, és megvalósítanak 37,13 kilométert a 2-es és 4-es jelzésű szakaszból. A hatóság ugyanakkor abban bízik, hogy ebben az évben, „amennyiben sikerül megoldani a környezetvédelmi engedélyeztetési problémákat”, sikerül majd megnyitni a forgalom előtt a Gyalu és Magyarnádas közötti, 8,7 kilométeres sztrádát is.

A CNADNR azt is közölte: 2016 folyamán összesen 467,2 kilométernyi autópálya kapcsán kezdik meg az adminisztratív procedúrát, azaz versenytárgyalást hirdetnek, megrendelik a megvalósíthatósági tanulmányt, illetve aláírják a kivitelezési szerződést. Ebből 169 kilométer sztráda koncesszióban fog elkészülni (a bukaresti, 48 kilométeres körgyűrű, valamint a Craiova és Piteşti közötti 121 kilométeres szakasz), további 198,38 kilométer pedig európai uniós forrásokból épül meg (a Déva és Dombró közötti 71,88 kilométeres, a Szászsebes és Torda közötti 70 kilométeres, valamint az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti 56,5 kilométeres szakasz).

Az autópálya-kezelő társaság tájékoztatása szerint ugyanakkor állami költségvetésből 99,7 kilométer sztrádát valósítanak meg: az észak erdélyi autópálya Berettyószéplak–Bors (60,25 kilométer), Gyalu–Magyarnádas (8,7 kilométer), Magyarnádas–Nádasszentmihály (16,8 kilométer), Aranyosgyéres–Gyalu (0,32 kilométer) és Comarnic–Predeal (10,3 kilométer) közötti részét, valamint egy 3,3 kilométeres szakaszt Bukarest környékén.

Az idei autópálya-építésre kiutalt 1,73 milliárd lejből 563,88 millió lejt az állami büdzséből különítettek el, 698,9 millió lej a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklusban biztosított vissza nem térítendő támogatás, 374,2 millió lej a 2007–2013-as időszakban adott uniós finanszírozás, 49,27 millió lej nemzetközi pénzintézetektől igényelt hitel, 43,78 millió lej pedig további, ugyancsak vissza nem térítendő külföldi támogatás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

A családi büdzsét megterhelő számlák, alulfogyasztás: mélyül az energiaszegénység Romániában

Rendszerszintűvé vált az energiaszegénység Romániában Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke szerint.

A családi büdzsét megterhelő számlák, alulfogyasztás: mélyül az energiaszegénység Romániában
Hirdetés
2026. június 12., péntek

ROBOR-ügy: magyarázatot várnak és perelni készülnek a bankok, szerintük „hamis reményekkel kábítják” a hiteleseket

A Romániai Bankok Szövetsége (ARB) nyilvánosan felszólította a Versenytanácsot, hogy adjon konkrét magyarázatot arra vonatkozóan, hogyan állapították meg a ROBOR-manipuláció miatt szankcionált tíz bank bűnösségét.

ROBOR-ügy: magyarázatot várnak és perelni készülnek a bankok, szerintük „hamis reményekkel kábítják” a hiteleseket
2026. június 12., péntek

Lecsapott az adóhatóság a valutaváltókra, közel 3,5 millió lejre bírságoltak és koboztak el pénzt

Az ANAF csalásellenes ellenőrei adóügyi szabálysértéseket tártak fel a valutaváltóknál országos szinten végrehajtott kísérleti ellenőrzési projekt keretében vizsgált gazdasági szereplők több mint 85 százalékánál – közölte pénteken az adóhatóság.

Lecsapott az adóhatóság a valutaváltókra, közel 3,5 millió lejre bírságoltak és koboztak el pénzt
2026. június 12., péntek

Csaknem 100 lejjel csökkent az átlagbér áprilisban az előző havi prémiumok után

Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem 100 lejjel csökkent az átlagbér áprilisban az előző havi prémiumok után
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Tovább nőtt az infláció; a villamos energia, a lakbér és a gázolaj drágult a legnagyobb mértékben

Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Tovább nőtt az infláció; a villamos energia, a lakbér és a gázolaj drágult a legnagyobb mértékben
2026. június 11., csütörtök

Új trendek a munkaerőpiacon: lankadt a toborzási kedv, megkerülhetetlen az AI

Miközben ma egy álláshelyre kétszer annyi jelentkező jut, mint tavaly, az álláshirdetések száma harmadával csökkent – a Bestjobs szakértői szerint így lehet összefoglalni a 2026-os munkaerőpiacot.

Új trendek a munkaerőpiacon: lankadt a toborzási kedv, megkerülhetetlen az AI
2026. június 11., csütörtök

Válság? Még soha nem tartottak ennyi pénzt a romániai polgárok a bankokban

Rekordot döntött a romániai polgárok által a bankokban tartott pénz összege – közölte az Economica.net.

Válság? Még soha nem tartottak ennyi pénzt a romániai polgárok a bankokban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik az új bértörvényről az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön közzétette bejegyzésben.

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik az új bértörvényről az ügyvivő munkaügyi miniszter szerint
2026. június 11., csütörtök

Tanárfizetések: kinek mennyi jár az új bérterv szerint?

Miközben a régi, ügyvivő kormány jelentős béremelést ígér a pályakezdő pedagógusoknak, az új közalkalmazotti bértörvény, azon belül a tanárfizetések tervezete komoly feszültségeket szül a tanügyben.

Tanárfizetések: kinek mennyi jár az új bérterv szerint?
2026. június 10., szerda

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket

A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.

Vesztettek a bankok: a versenyhivatal megnyerte a ROBOR-ügy pénzintézetei által indított pereket
Hirdetés
Hirdetés