Hirdetés

Az olaszországi Udine magyar vonatkozásai

Az udinéi dóm, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet mellkeresztje lapul •  Fotó: Csermák Judit

Az udinéi dóm, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet mellkeresztje lapul

Fotó: Csermák Judit

Udine története a régmúlt időkbe nyúlik vissza. A hegyekkel részben körülölelt város jelentős szerepet játszott a déli területeket Észak-Kelet-Európával összekötő út mentén. A Velence közelében fekvő település régi városrészének arculatán mély nyomot hagyott a velencei stílus. Udinében és környékén is számos magyar emlék található.

2019. december 28., 10:392019. december 28., 10:39

2019. december 28., 10:392019. december 28., 10:39

Udine kialakulásához egy hunokhoz kapcsolódó legenda is fűződik. Attila hun vezér hadjáratai során eljutott olasz földre is. Aquileia városát akarta meghódítani, ám az ostrom ideje elhúzódott, így télire is be kellett rendezkednie seregével. A környék sík vidéke hadászati szempontból nem felelt meg, s ezért, ahogyan Lengyel Dénes írja a Régi magyar mondák című könyvében,

Idézet
Attila hegyet teremtett: a katonák sisakjában és pajzsán földet hordatott, úgyhogy három nap alatt – mintha varázsszóra történt volna – állott a hegy. Arra a hegyre építtette Attila azt a várost, amelyet ma is Udinének hívnak.”

Egy 20. századi – bár kissé közvetett – magyar emlék is kapcsolódik Udinéhez. Rippl-Rónai József festőművésznek müncheni évei alatt kedvesétől gyermeke született. Ő azonban szabad életre vágyva Párizsban folytatta életét. Nyáry Krisztián írja a Festői szerelmek című könyvében: „a festő több mint húsz évvel később adott megbízást felnőtt lánya felkutatására… Egy darabig leveleztek egymással, aztán Amelie az olaszországi Udinébe költözött, ahol férjhez ment, s kapcsolata megszakadt apjával.”
Udine főterét – a Piazza Libertatét – számos úti beszámoló dicséri. Számomra azonban kissé zsúfoltnak tűnik: a velencei hatást mutató szép épületei mellett óratorony, oszlopon magasodó Velencét szimbolizáló oroszlán, egy 16. századi szökőkút, két nagyméretű szobor tölti be a nem nagy térséget. Az arányos Lionello-palota oldalán egy szép, 15. századi Mária-szobor, az alak egyik kezében a Kisdedet, a másikban Udine várát tartja.

Hirdetés

A térről egy oroszlánnal díszített nagy kőkapun keresztül sétáltunk fel a Castellóba. A vár valaha az Aquileiai Patriarchátus székhelye volt.

Az 1511-es földrengés erősen megrongálta. Felújítása után is jelentős szerepet játszott, Friuli tartomány velencei kormányzósági központja volt. Egykori hatalmáról mesél a szép parlamenti terme. A Castellót 1906-ban, Friuli Itáliával való egyesülésének negyvenedik évfordulóján nyitották meg múzeumként. Több kiállításnak ad otthont. A galéria a 14. századtól a 19. század elejéig mutat be – többnyire helyi és velencei művészek által készített – alkotásokat: többek között Caravaggio, Tiepolo, Tolmezzo műveit. Régészeti és fotógyűjtemény, továbbá a Risorgimento, az olasz egységesítési harcoknak emléket állító kiállítás is látogatható.
Itália sok városában található az utóbbi tartalmú tárlat, s mindig nagy odafigyeléssel bogarásszuk végig, hátha találunk magyar vonatkozásokat. Hiszen köztudott, hogy a 19. századi harcokban sok magyar küzdött vállvetve az olasz egységesítésért.
Udinében nem kellett csalódnunk. Ha aprócska is volt, de találtunk nyomot. Egy festmény reprodukciója Garibaldi szicíliai partraszállását ábrázolta, az alsó részén felsorolván a vezérrel tartók neveit. Itt bukkantunk a Frigyesy névre. Frigyesy Gusztáv az 1848–49-es szabadságharcban szinte még gyermekként harcolt, az osztrák hadseregből 1859-ben dezertált és a Garibaldi vezette alpesi vadászok közé állt. A hadjáratokban tanúsított hősiességéért az olasz hadsereg őrnagya lett.

Gertrudis királyné testvére

A dóm mellett, az utcán nagyméretű, művészfejet ábrázoló tabló késztetett megállásra bennünket. Angol nyelvű szövege magyarul így hangzik: „Tiepolo vagyok, egy híres festő, 1696-ban Velencében születtem. Udine a második otthonom volt. Sokáig éltem e falak között és rengeteget festettem ebben a városban… Miért ne fedeznénk fel együtt a történetét és csodáit?”
A dómban s a közeli Oratorióban is Tiepolo-festmények találhatók, utóbbiban a fia alkotásai is. A főtemplom egyik baloldali mellékoltáránál Bertrando aquileiai pátriárka szarkofágjában vele eltemetve Árpád-házi Szent Erzsébet mellkeresztje lapul. Sajnos nem látható módon.
A dóm kicsiny múzeumának freskómaradványai lenyűgözően szépek. Nagy ünnepségre készülhettek, mivel a dóm előtti teret egyenruhába öltözött férfiak, nők töltötték meg – jellegzetes viseletük miatt mi csak „stüszi vadászoknak” tituláltuk őket –, s a templomban is izgatott tárgyalások folytak. Az Oratorio érdekessége, hogy 1680-ban eredendően színháznak épült, s csak hetvennégy évvel később használták egyházi célokra. Tiepolót 1725-ben hívták meg a Patriarchátus palotájának dekorálására. Az épület ma az Egyházi Múzeum és Tiepolo Galéria nevet viseli. A méltóságteljes palotában rendezett, gazdag vallási gyűjteményben vadásztunk.

Az Itáliai magyar emlékek című könyvem szerint a trónteremben Tiepolo által az aquileiai pátriárkákról festett freskók borítják a falakat. Meg is találtuk, akit kerestünk: Berthold pátriárkát.

Berthold von Andechs-Meranien kalocsai érsek, s a Bánk bán-féle lázadás során megölt Gertrudis királyné testvére volt. II. András királyunk több címmel is felruházta: horvát, dalmát, szlavón bán és erdélyi vajda volt. 1238-ban ő rendelte el az udinei főtemplom építését.

Olasz szieszta

A San Giacomo-templom tere tiszteletet parancsoló méretű, vásárok, lovagi tornák helyszíne volt. A templom különlegessége, hogy homlokzatán egy térre néző erkélyt alakítottak kis oltárral, hogy a szabadban összegyűlt nép is részese lehessen a szertartásoknak. Itt éreztem igazán, hogy igaza van Podmaniczky Frigyesnek, aki jelentős szerepet játszott Budapest városképének kialakításában. 1849-ben katonaként vonult keresztül a városon, és az Egy régi gavallér emlékei című könyvében így ír: „…Udinébe értünk. Valódi lombard város, sok szép, régi palotákkal a nap heve ellen óvó árkádokkal, jó kávéházakkal, rendkívül olcsó életmóddal, s feltűnő jó ágyakkal.” A múltban papírra vetett sorokat igazolhatom, a megállapítások manapság is megállják a helyüket, egyetlen kivétellel: a rendkívül olcsó életmódot nem érzékeltem ottlétünkkor. A templomba még besurrantunk, bár dél lévén, már a kulcsait rázta zárásra a cerberus.

Az olaszoknál minden időjárás mellett szent a szieszta ideje. 12-kor sorban húzták le az üzletek rolóit, majd két-három óra múlva nyitottak újra.

A mai Udine egyik fő utcája a „viale Ungheria ottobre-novembre 1956” nevet viseli tisztelegvén a magyar forradalom előtt. A régi, bádog névtáblát házfalon elhelyezett kőtábla váltotta fel vésett betűkkel. Eleganciájához kétség sem férhet, felfedezni viszont jóval nehezebb, mint elődjét. A turistainformáció irodájában még nyelvi problémája sem akadhat nyelveket nem beszélő hazánkfiának, mivel egy, a városba férjhez ment magyar hölgy is dolgozik ott.

Elesett magyar katonák

Udinétől nem messze fekszik Cormons városkája. Szent Adalbertnek szentelt főtemplomát a 18. században jelentősen átépítették. Három homlokzati fülkéjének egyikében „Öves” Szűz Mária és Néri Szent Fülöp mellett a Szent Istvánunkat megkoronázó Szent Adalbert szobra tekintett le ránk. Még egy érdekessége van e kis városnak, illetve a hozzá tartozó Brazzanónak: a temetőjében osztrák–magyar katonák leltek örök nyugalomra. 250 új kőkereszt állít emléket az első világháborúban elhunytaknak, s egy kőoszlopnál közös sírban is őriznek több száz elesettet. E tájon sok helyütt bukkanhatunk ilyen temetőkre.

A neveket böngészgetve leszűrhető, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia minden területéről besorozták a férfiakat harcolni.

Körben, a kerítés kőfalán elhelyezték a régi sírköveket, ezek kopott, mohás látványa visszarepítette az embert a régmúlt időkbe. A fémtáblácskákba karcolt feliratok csak néhány helyen őrizték meg olvashatóan a neveket, így bukkantam egy „László”-ra 1918-ból.

A mi Szent Erzsébetünk

Az Udine közelében fekvő Cividale del Friulit az első longobárd hercegségként tartják számon Itáliában. „Meglátogattak bennünket a kelták, a rómaiak, a longobárdok… és te?” – kérdezte az elsőként megpillantott információs tábla.
Cividale múzeumai magyar unikumokat rejtenek.

A Dóm melletti kincstár több tárgya kötődik Árpád-házi Szent Erzsébethez.

Díszes ereklyetartóban Szentünk ujjcsonkját három díszes melltűjével együtt őrzik. Az emeleti terem igazi különlegességet mutat be. A 13. századi óriási oltárterítő rendkívül ízléses, fehér nyersvásznon fehér, domborodó hímzéssel örökíti meg az apostolokat, szenteket. A kompozíció közepén Krisztus keresztje két oldalán nőalakok láthatók. Egyikük – a hímzett felirat tanúsága szerint – a mi Erzsébetünk. A legenda szerint a lepel angyalok segítségével egy éjszaka alatt készült el. Itáliában már igen sok Erzsébet-ábrázolást láttunk. E munka lenyűgözött bennünket finomságával. A mai napig sokszor emlegetjük. Erzsébet ima- és zsoltároskönyve is e városban, egy másik múzeumban található. Későn érkezvén már nem tudtunk engedélyt kérni megtekintésükre, zárt gyűjteményben őrzik a kódexeket.
Jóllehet kissé messzebb esik Udinétől, de az autópályától nem, így egy kis kitérővel meglátogattuk Treviso városát, ahol célzottan a Szent Miklós-templomot kerestük fel. A hatalmas, téglából épült katedrális belső terében a vaskos oszlopokon s az oldalfalakon középkori freskók díszelegnek. A szentélyrész oldalfalait azonban restaurálás miatt állványokról lehulló vastag vászon takarta. Jóllehet a kolostor káptalani termében számos freskó örökíti meg a dominikánus rend magyar provinciájának híres dominikánusait, minket elsősorban az Árpád-házi Boldog Margitot ábrázoló freskó érdekelt. A templombelsőben, a sekrestyéből kijövő hölgynél érdeklődve sem találtuk. Úgy látszott, kérdezősködésünk téma lehetett a templomi kisegítők között, mert egyszer csak megjelent egy kedves úr, aki a lepellel takart állványokhoz vezetett minket, s az egyik ponyvát felhajtván büszkén mutatta a keresett freskót. Végre megvolt Margitunk! Dominikánus ruhában állva egy kis keresztet és egy papírtekercset tartva kezeiben. A feje felett két angyal koronát lebegtet, a lábai előtt egy imádkozó hívő térdel. A latin nyelvű felirat egyértelművé teszi kilétét: „BEATA MARGARETA REGINA UNGARIE ORDINIS FRATRUM PREDICATORUM”.
Sok fényképet próbáltunk készíteni róla, s ehhez mind jobban igyekeztünk elhúzni a takaróvásznat, mindaddig, amíg meg nem szólalt a riasztó. Ilyen élményben még nem volt részem! A középkori hatalmas tér csak úgy zengett, a falak felerősítették a vijjogást, ami sokáig szólt, úgy tűnt, nem tudták kikapcsolni a biztonsági rendszert. Viszont a fotók elkészültek, s bár a körülmények miatt tökéletesek nem lehettek, de szaporították az Itáliában általunk eddig felkeresett, immár jelentős számú magyar emlékek sorát.

Csermák Judit

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít

Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott

Ötvenmillió őshonos kisebbségi az Európai Unióban: Brüsszel a tagállamokhoz irányít
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?

Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.

Megtámadott mentősök: mire képes a mesterséges intelligencia?
2026. augusztus 12., szerda

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet

Napos, száraz idővel indul a következő egy hét Erdélyben, a hétvégétől azonban egyre erőteljesebb felmelegedésre kell számítani. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai 30 fokról jövő keddre 35 fokig emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Napról napra melegebb lesz: zivatarok zárhatják a forró hetet
2026. augusztus 09., vasárnap

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől

Lehet-e egy évtizedekkel ezelőtt épült családi házból vagy tömbházból energiahatékony, passzívház-közeli otthon? Török Áron sepsiszentgyörgyi építésszel jártuk körül, milyen műszaki megoldásokkal és kompromisszumokkal valósítható meg a korszerűsítés.

Régi házból passzívház? Műszakilag lehetséges, de Erdélyben még messze vagyunk az áttöréstől
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen

Az Európai Unió minden eddiginél nagyobb erőforrásokat mozgósít a mediterrán térséget évről évre sújtó erdőtüzek megfékezésére. Több száz tűzoltó, több tucat repülőgép és helikopter áll készenlétben.

Lángoló Európa: minden eddiginél nagyobb uniós készültség az erdőtüzek ellen
2026. augusztus 02., vasárnap

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán

A színpadon, a próbateremben és a közösségi médiában is ugyanaz vezérli Kovács Szabolcs Zoltánt: megmutatni, hogy a néptánc élő, korszerű és képes közelebb hozni egymáshoz az embereket. A Maros Művészegyüttes tánckarvezetőjével beszélgettünk.

A néptánc összeköt, nem megoszt – modern eszközökkel népszerűsíti az erdélyi hagyományokat Kovács Szabolcs Zoltán
2026. augusztus 01., szombat

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász

Kevesen vállalkoznának arra, hogy kerékpárral átszeljék Európát. Zsigmond István kolozsvári nőgyógyász szakorvos azonban éppen ezt tette: Lisszabonból indult útnak, és huszonöt nap alatt, közel négyezer kilométer megtétele után érkezett haza Kolozsvárra.

Lisszabontól Kolozsvárig két keréken – 4000 kilométert tekert Európán át a kolozsvári nőgyógyász
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással

A két ország államelnöke által márciusban szentesített román–ukrán stratégiai partnerségi megállapodás „megágyazott” annak, hogy számos romániai helyszínen – köztük Kolozsváron – beindulhat a közös dróngyártás.

Szintet lépett a román–ukrán együttműködés a közös dróngyártással
2026. július 25., szombat

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus

Egyes európai országokban külön üzletággá nőtte ki magát, sőt, a hivatalos turisztikai stratégia része lett az úgynevezett digitális böjt fémjelezte turizmus. Erdély is alkalmas lenne rá.

Erdély még alig fedezte fel a „digitális böjt” turizmusát, pedig az „offline” lét az új luxus
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Van abban valami sajátságos, hogy bármit tesz vagy mond Sorin Grindeanu, a hónapok óta tartó politikai válságot előidéző PSD elnöke saját maga vagy pártja támogatottságának növelése érdekében, abból rendszerint a szélsőjobboldali AUR jön ki jól.

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója
2026. július 24., péntek

Az AUR PSD-s tisztára mosási akciója

Hirdetés
Hirdetés