Magyar emlékek nyomában Toszkánában

A templomhoz építve láttunk egy kolostornak tűnő épületet, becsöngettünk zárt kapuján. A kaputelefonon bemondott angol szavakra egy fiatal, szakállas szerzetes nyitott ajtót. Kézzel-lábbal magyaráztuk, mit szeretnénk, s amikor felfogta, hogy magyarok vagyunk, a fejére csapott, s bevezetett a templomban egy zárt kápolnába, ahol megtaláltuk a szobrot. E szobor számunkra inkább érzelmi, mint művészi élményt jelentett.

A lengyel atyától elbúcsúzva azon morfondíroztunk, milyen az élet: a nyüzsgő városban nem is tudják talán, hogy felettük a hegyen szerzetesek fohászkodnak értük. E város szülötte a 19. századi zeneszerző, Ciro Pinsuti, aki háromfelvonásos operát komponált Mátyás királyról. A helyi színházat –szinte minden városban van színház Olaszországban, legtöbbször meglepődve tapasztaltuk belterük gazdag kialakítását –is róla nevezték el. Társulatot többnyire nem tartanak fenn a települések, a színházakat úgynevezett stagione rendszerben működtetik (egy-egy előadásra, szezonra szerződött színészekkel).

Az álbencés Fráter György

Monte Oliveto Maggiore (Olajfák hegyének) kolostorát hegyek közötti kanyargós úton értük el. Erre a helyre, a hegyek közé, Szent Ferenc példáját követve, vagyonát hátra hagyva, barátaiban követőre találva 1313-ban vonult el egy gazdag úr életét Istennek szentelve. Pápai jóváhagyással a bencés rend befogadta őket, s annak speciális ágaként olivetánusok lettek.

A jelenlegi apátság méretei lenyűgözőek. Téglából emelt temploma, a hatalmas rendház lombok sűrűjéből bukkan elő.

Egy hosszú latin nyelvű felirat is megörökíti életét, amely tévedést is tartalmaz. Montolivetói bencés szerzetesként nevesíti az egyházfit, holott ő az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok tagja volt. A pálos rend szerzetesei fehér csuhában jártak, ezért nevezték Fehér Barátnak is. Jelentős szerepet játszott a magyar történelemben.

Margitot a középkorban avatták boldoggá, míg szentté csak 1943-ban. Egy, a Madonnát a kis Jézussal ábrázoló festmény predelláján (a fő képet keretező kis kazetták sora) meg is találtuk, a felirat egyértelmű volt: „S. MARGARITA D’UNGARIA”.  Két más emlék kapcsolódott még hazánkhoz az Useppi családon keresztül. Az egyik már majd kétszáz éve megsemmisült, mivel az azt őrző templomot régen lebontották. Az egykori emlék egyébként a Sárkányrend címerét ábrázolta, amellyel V. László tüntette ki az egyik grófot. Ezt a lovagrendet Zsigmond király alapította, s érdekessége, hogy egyik védőszentjéül Margitot választották. A másikra –ami egy Useppi családból származó alakot ábrázol, akit Zsigmond magyar király 1410-ben püspökké nevezett ki –nem bukkantunk rá.

A nápolyi királyné a magyar szentek tiszteletét terjesztette

Siena megye fontos települése, Chiusi –etruszkok által alapított város –szintén hegyre épült. Fontos vasúti csomópont voltát hátizsákos turista korunkból ismertük, amikor egy éjszakát töltöttünk el az állomás padjain állandóan felriadva a hangosbemondó kiabálására. Most azért kerestük fel, hogy magyarjaink előtt hódoljunk a Szent Ferencnek szentelt templomban. Egy 17. századi falra függesztett festményen a Madonna mellett Kapisztrán Szent János, a nándorfehérvári hős szinte életnagyságú alakja jelenik meg. A husziták ellen inkvizítorként tevékenykedőt a török elleni keresztes hadjárat szervezésével bízta meg a pápa. Idős kora ellenére buzdító szavával és tettével –keresztjét magasba emelve vezette embereit a török ellen –Hunyadi János segítségére sietett, s jelentős része volt a nándorfehérvári győzelemben.

Tapasztaltuk már Umbriában és Toszkánában is, hogy milyen sok Szent Erzsébet megjelenítés található. Ennek kettős oka lehet: egyrészt az, hogy Szent Ferenc kortársa volt, s a ferencesek világi rendjébe tartozott; másrészt az, hogy Magyarországi Mária nápolyi királyné tudatosan terjesztette a középkorban a magyar szentek tiszteletét.

Eladó. Az olaszok is öregednek

Utunk során olyan városokat is felkerestünk, amelyekben nem található magyar emlék. Sansepolcro és Monterchi Arezzo megyében fekszik, mindkettő Piero della Francesca nevéhez kötődik. Az első szülővárosa, ahol múzeumban látható a 15. századi festő híres Krisztus feltámadása című, finom pasztellszínekkel megfestett, a perspektívát tudatosan alkalmazó képe. A monterchi-i múzeumban a Várandós madonna című festménye bűvölt el, amely egyszerű paraszti szépségként jeleníti meg Jézus anyját. Toszkána legdélibb részében, különleges fekvése okán látogattuk meg Pitigliano városát. A meredek tufacsúcsra épített város zegzugos utcácskái letűnt idők gazdagságáról árulkodnak. A Rómából elűzött zsidó kereskedők találtak itt otthonra a középkorban. Az utcákon lépten nyomon a „vendre”(eladó) feliratot láttuk kifüggesztve a régmúlt hangulatát idéző házakon. Itt is szembesültünk azzal, hogy öregszik az olasz népesség. Idős emberek bandukolnak a kővel kirakott utcákon. A szűk helyekre autó nemigen juthat be, így kis, háromkerekű teherhordó járgányokkal juttatják el a mindennapi bevásárlást az időseknek.

Hazafelé útba esett Rimini városa.  Tempio Malatestiano nevű templomában a szívemnek kedves Piero della Francesca freskóját csodálhattuk meg, amelyen Szent Zsigmond arcképében Zsigmond királyunkat ábrázolta 1451-ben. Immár harmadszor bóklászva a toszkán vidéken azt tapasztaltuk, hogy még mindig rengeteg a meglepetés. A tudat, hogy jó hírünk magyar személyek ábrázolásával, feliratokban –ha sokszor rejtve is –ott van a világban, megerősödött bennünk, s jó érzéssel tölt el. Egyben kihívás is új tájak felkeresésére.

Csermák Judit