Ferenc József mosolygott az Operaházban

Hatalmas esemény volt Budapesten 1884. szeptember 27-én az Operaház impozáns épületének avatója. „Az ének és a tánc múzsáinak nagy és uj csarnoka tegnap este kívül belől ragyogott. Természetesen belől sokkal jobban mint kívül. A fővárosi lakosság oly élénk érdeklődést tanúsított e megnyitási ünnep iránt, hogy a rendőrség már négy óra után zárfalat állított fel” – írja beszámolójában a Fővárosi Lapok tudósítója. Mint kiderült, hiába volt a sorfal: miután az arisztokrácia, az előkelőségek színe-java, sőt, az udvar is ünnepélyesen bevonult a házba az előadás előtt – ezt mindjárt részletesebben is látni fogjuk –, a tömeggé duzzadt bámészkodók további látványokra vágytak a szenzációsnak számító új épületben, áttörték a rendőrkordont, és ellepték az előcsarnokot. Nem kis időbe telt, míg az intendáns és a sebtében hívott erősítés kiürítette az épületet. (Egyes vélemények szerint Thaisz Elek budapesti rendőrfőkapitány kevéssel később e botrány miatt kényszerült lemondani.)

Az Ybl Miklós által tervezett épületen – amely ma Budapest egyik legjelentősebb műemléke – valóban volt, mit nézni: a kialakítás, az ornamentumok, a mennyezeti freskó lenyűgöző, a gazdagon díszített belső terek kialakításában neves magyar művészek is közreműködtek, többek között Than Mór, Lotz
Károly és Székely Bertalan. A műszaki megoldások is forradalminak számítottak: a bécsi Asphaleia társaság vízhidraulikával működtetett színpadgépezetét itt alkalmazták világszerte először. A 30 mázsás, bronzból készült nézőtéri nagycsillár, amelyet egy kézi csörlő segítségével egészen a földszinti székekig le lehet engedni, ma ipartörténeti műemlék.

Megjelenik a király, feltűnik Erkel is

No, de időzzünk el még egy kicsit az Operaház előtt. A korabeli tudósítás szerint 1884. szeptember 27-én este hét óra felé már nagy tömegek lepték el a sugárút torkolatát, de még a közeli utcákat is. Dugó is kialakult: a Váci út felől érkező kocsiknak hosszú sorban kellett vesztegelniük, míg tovább haladhattak. Az Operaház és környéke fényárban fürdött, „az épület külső oszlopos csarnokának terrászain, a két sarkon, nagy szeszlángok is lobogtak.” Messziről egyszerre csak nagy éljenzés hallatszott, Ferenc József császár érkezett Albrecht főherceggel, Klotild főhercegnővel és nagyobbik leányával „udvari fogatokon nagy kisérettel”. „A pazaron világitott vesztibule-ben ő felségét Tisza Kálmán kormányelnök (díszmagyarban), báró Podmaniczky Frigyes intendans (honvédőrnagyi egyenruhában), Ybl Miklós s az épitési bizottság fogadták. Mosolyogva nézett körül. Minden ragyogott, márvány aranyozás, szobor, falkép. És az arcok is sugároztak az örömtől. Hát még a nézőtéren, melynek derült szépsége és izléses disze mindenkit meglepett. Méltó ez a hely arra, hogy mennyezete az Olympus legyen” – olvashatjuk a már idézett cikkben. Érdemes tovább is követnünk a tudósítót, aki bemegy a nézőtérre, feltekint a császári páholyra és nemcsak. „A zenekar háromszoros riadót fujt, midőn a király megjelent az udvari magas páholyban. Huszártábori egyenruha volt rajta, valamint az ősz Albrecht főhercegen is. Leülve, közbe vették Klotild főhercegkisasszonyt, ki pompás piros atlasz-ruhában jelent meg; nagyobbik lánya (ki arcban hasonlít hozzá) gyönyörű fehér ruhába volt öltözve, szőke hajában virággal. Szélről ült, a király mellett. A két szomszédpáholyban a kiséret foglalt helyet, köztük b. Mondel főhadsegéd, ki mellett Bylandt hadügyminisztert láttuk. Mikor a király belépett, az egész nagy diszű közönség felállt, az udvari páholy felé fordult s meghajolva éljenzett. A király többször köszönte meg, fejének meghajtásával a szivből jött üdvözlést. Lenn a zenekarban Erkel Ferenc alakja tünt föl. Őt illeté meg az a szerep, hogy elsőnek vezényeljen e fényes dalszinházban. Ő volt jelen egykor a magyar opera bölcsőjénél, midőn a nemzeti szinház befogadta. Ő nevelte kitünővé a zenekart s izmossá a hazai dalmüvet.”

Az előadás a Bánk bán nyitányával kezdődött. Ezt követte a Hunyadi László nyitánya, majd Erkel Sándor vezénylete alatt a Lohengrin első felvonása.

Igény az operaházra

Pest-Budán 1837 óta a Nemzeti Színház adott otthont a zenés drámai műfajnak, az 1867-es kiegyezést követően, a város gyors fejlődésének köszönhetően azonban a színház egyre szűkebbnek bizonyult feladatai ellátására. 1872-ben létrejött a bizottság, amely a felépítendő operaház helyét volt hivatott kijelölni. 1873-ban a belügyminiszter versenytárgyalást írt ki az épület megépítésére, ezt Ybl Miklós terve nyerte meg. Az Operaház építési programját báró Podmaniczky Frigyes, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke adta meg. Podmaniczky ragaszkodott ahhoz, hogy az Operaház építésénél magyar iparosok és művészek dolgozzanak. Az építkezés 1875-ben kezdődött, de már az első naptól anyagi gondok kísérték. A tervek szerint az épületet 1883-ra kellett volna befejezni. Tisza Kálmán akkori miniszterelnök ezt végül 1884 nyarára tűzte ki, és a megvalósítás érdekében a korábbi éves hitelkeret háromszorosát folyósították.

Rekonstruált megnyitó
A 130 éves Operaház szeptember 27-én jubileumi gálaesttel, a teljes szezonban pedig sosem látott színes műsorkínálattal és történetének leggazdagabb programsorával jelentkezik: 25 bemutató, 420 előadás, 59 különleges esemény vár a közönségre. Egyedülállónak ígérkezik a születésnapi emlékünnepség: rekonstruálják az avató menetet, újrajátsszák a megnyitó külsőségeit. A Várból hintókon érkezik a király kísérete, az Operaháznál a Tisza-kormány tagjai várják az építőművész Ybllel együtt, és a bámész sokaság csillapíthatatlan kíváncsiságában betör az Opera aulájába. Az ünnepi műsor részben követi a 130 éves eredetit – aztán csavarnak is rajta a rendezők. Az évad szenzációjának ígérkezik Jiri Menzel operaházi vendégeskedése: a világhírű cseh rendező Mozart Cosí fan tutte című vígoperáját állítja színpadra, a bemutatót október 18-án tartják.

Egyszer fent, egyszer lent

Hamarosan művészi válságba került a társulat, ugyanis sem létszámban, sem pedig színvonalban nem volt képes megfelelni a mindennapi színjátszás követelményeinek. Ehhez anyagi problémák is társultak, hiszen a pesti közönség nem volt képes viselni a produkciók költségeit. A bérletrendszer, valamint a magas helyárak miatt az előadások elsősorban az arisztokrácia számára voltak elérhetők, Budapest fejlődésével azonban az újonnan kialakult „új arisztokrácia”, azaz a pénzvilág képviselőinek körében is egyre népszerűbbek lettek. A dzsentri- és a hivatalnokréteg (amelynek kulturális felvevőereje kicsiny volt) azonban megmaradt a Nemzeti Színház és Népszínház mellett. A helyzet 1888–1891 között változott, amikor az intézmény igazgatója Gustav Mahler volt, az ő nevéhez fűződik a társulat első „aranykora”. A túlnyomórészt olasz repertoár mellett ő mutatta be először Wagner Ring-tetralógiájának két darabját, valamint Mascagni Parasztbecsületét is, amelyet a budapesti siker indított el világhódító útjára.

Az első világháború kitörése erősen visszavetette a színház fejlődését, az Operaház egy évre be is zárt. A két világháború között művészi szempontból ismét virágzásnak indult, köszönhetően Radnai Miklós és Márkus László igazgatók munkásságának. A második világháborút kisebb sérülésekkel vészelte át, így viszonylag hamar, 1945 márciusában ismét megnyitotta kapuit. 1945 óta az intézmény hivatalos neve Magyar Állami Operaház. 1951-től a közönség igényeinek növekedése miatt az Operaházhoz csatolták a Városi Színházat, amely 1953 óta az Erkel Színház nevet viseli. Az operatársulat mellett a ház ad otthont a Magyar Nemzeti Balettnek is.