Az ige elszállt, a kövek hallgatnak – 200 éve nyitotta meg kapuit Kolozsvár kőszínháza

Csakhogy a báró 1809-ben bekövetkezett halálával megszűnt a lelkesedés a kolozsvári kőszínház építése iránt. A szerencse az volt, hogy öt arisztokrata – gróf Teleki Ferenc és Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Thoroczkai József, báró Bánffy József – már 1803-ban megvásárolta a színház számára a telket, és még ugyanabban az évben az építkezés is elkezdődött. A kérdés csak az volt, miből fejezik be az épületet: nagymértékben a begyűlő készpénztől és a természetben (építőanyag, szakmunka, szállítás) tett megajánlásoktól függtek az építők. Csak az arisztokratákra vagy a gazdagabb kormányszéki tisztviselőkre számíthattak, de a begyűlt összegek így is elenyészők voltak, és 1807-ben leállt az építkezés.

Az 1810–11. évi diétára Kolozs vármegye már követutasításba iktatta a színházépítés pártolásának ügyét. Végül határozat született arról, hogy a kórházi és inszurekcionális pótadó mellett a színház építésére is adót vetnek ki. A terv rosszul sült el: a következő évben egyetlen fillért sem sikerült begyűjteni az adóból, viszont született egy zseniális ötlet.

A Farkas utcai színház homlokzatán, annak ellenére, hogy 1821-ben nyitotta meg kapuit, a következő felirat állt: „Az Erdélyi Nemzeti Magyar Játékszín – 1813”. Az ok egyszerű: 1813-ra ugyanis elkészült már minden külső kőművesmunka, és a belső ácsmunkák is készen voltak. Az állandó pénzhiány miatt az építkezések mégis elhúzódtak 1821-ig, végül a belső munkálatok befejezésére a város adott kölcsönt az építőknek. A Farkas utcai színház – amely a bécsi teátrum mintájára lett berendezve – a kor egyik legmodernebb színháza lett: a beltér olyan magasra volt tervezve, hogy a függönyt tekercselés nélkül is felhúzhatták a zsinórpadlásra, a színpadon három süllyesztő is működött, és egy korszerű gépezet segítette a gyors díszletváltást. A korabeli tudósítások szerint „a theátrum, hogy illendőleg nézőkkel teli legyen, szorulás nélkül 800 ember kívántatik”, de amikor „nagyhírű játék vagy opera adatik” akár 1400 lélek is elfért benne.

Megnyitó Bánk bán nélkül

Köztudott, hogy Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra íródott. Az író még 1815-ben elkészült műve első változatával, majd 1820-ban átírta. Ami a bemutatót illeti, a nemesek gőgje közbeszólhatott, hiszen 1821. március 12-én, a színház megnyitóján, amikor először gördült fel a Farkas utcai színház súlyos függönye, „főrangú műkedvelők adták elő Theodor Körner Zrínyi-drámáját (többször játszott produkciójukat), a címszerepben a fordítóval, Petrichevich Horváth Dániellel, fontos szerepben a gubernátor lányával és vejével”. Az érdekek, a protekció akkor is működött…” Másnap, március 13-án lépett fel azután a hivatásos színtársulat, eredeti magyar drámával, Szentjóbi Szabó László Mátyás király című érzékenyjátékával.” Lám, Katona remekműve még mindig várhatott sorára. És nem is akármeddig. 1833-ban ugyan megvolt az ősbemutatója Kassán, ám Katona művét, a cenzúra tilalma miatt, 1860-ig nem játszhatták a társulatok.

A szabadságharc és az osztrák katonai kormányzás alatt ugyan német társulatnak adták bérbe a teátrumot, de 1851-ben visszaállt a szabadságharc előtti helyzet. Mikó Imre irányításával az 1850-es–1860-as években rendezték a színház anyagi helyzetét, főépületét felújították.
Bár Katona művének kolozsvári ősbemutatója nem jött össze, a Bánk bán érdekes módon mégis elkísérte rögös, kitérőkkel teli útján a kolozsvári színjátszást: a felújított, immár a Kolozsvári Nemzeti Színház nevet viselő Farkas utcai épület Erkelnek Katona művéből írott operájával nyitotta meg kapuit. Utoljára pedig 1906. június 17-én játszotta el ezen a helyen a társulat a Bánk bánt, méghozzá Jászai Mari vendég felléptével.

Jászai a Farkas utcában

Jászai a legnevesebb színésznő, aki a Farkas utcai kőszínház deszkáira lépett. Bár segédszínésznőnek szerződtették Kolozsvárra, a kor szokásához híven, bemutatkozásképp ő is választhatott egy főszerepet. 1869. április 22-én lépett fel előszőr a kincses városban.

– emlékezett első fellépésére Jászai Mari. Azért éppenséggel nem ment minden simán, annak ellenére, hogy Jászai feltűnő jelenség lehetett – vagy éppen ennek okán – egyes korabeli híradások arról számolnak be, hogy a közönség „kikacagta” őt. Ne feledjük: a színésznő még pályakezdőnek számított, Kolozsváron ismeretlen volt a neve, mély, erős hangja szokatlannak hatott a színpadon. A kritika viszont igen jól fogadta Jászait, több újságíró is „nagy jövőt” jósolt neki.
A kolozsvári évek egyik legjelentősebb szerepe – amely aztán évtizedekig elkísérte Jászait a pályáján – a Bánk bán Gertrudisa volt. Jászai Mari úgy emlékezett, hogy 1870-ben öltötte magára először a királyné jelmezét, de Janovics Jenő adatai szerint Katona Bánk bánjának bemutatójára 1871. november 7-én került sor. „Igen vad és kegyetlen voltam benne” – emlékezett később szerepformálására a színésznő.
Hegedüs Lajos: Cornelia – Róma leánya című drámájának főszerepével búcsúzott el Kolozsvártól – de korántsem örökre. A pesti Nemzeti Színház tagjaként – szerződése értelmében – már 1872 nyarán játszott Erdélyben, és az 1870-es években majdnem minden télen eljátszott egy parádés szerepet Kolozsvárott.

Jászai kolozsvári vendégszereplései örök élményként vésődtek be a közönség és a kritikusok lelkébe.

1906-ra felépült a Hunyadi-téri új nemzeti épülete, és a Farkas utcai színház is befejezte pályafutását. Üresen árválkodva, de állta még az idő sarát a színház egészen 1935-ig, amikor lebontották, és helyébe egy jóval korszerűbb épületet emeltek, amely a mai napig a kolozsvári filharmonikusoknak szolgál otthonául.
A régi kövekből hírmondónak sem maradt…