Szeretetkapcsolat a hosszú házasság titka

Tízezer nő bevonásával végzett nemzetközi vizsgálat szerint párkapcsolatban a nő létszükséglete a biztonság és a szeretet. Ezt várja el a férfitől. Ha a férfi nem veszi őt el feleségül, elmarad ennek az alapszükségletének a kielégítése. A kevés házasságkötés egyik oka az, hogy a nőkben megrendült a biztonságérzet.

– Mennyire „férfiprobléma” ez a kérdés, illetve mi vezetett ennek kialakulásához?

– Ha a férfi-nő komplementaritásban az egyik oldal változik, a másik is szükségszerűen változni fog. Az identitáskutatás azt mutatja, hogy felnőtt az, aki tud adni, elköteleződni, és felelősséget vállalni. A felnőtté válás kora kitolódott. Harmincévesen még nem nősülnek a fiúk, nem köteleződnek el. Ha egy párkapcsolat nem működik, akkor az történik, amit a konzumvilág parancsol.

A mai liberalizálódott világban a férfiak szexuális szükségleteinek kielégítése nem ütközik különösebb akadályba, emiatt a fiatalok nem köteleződnek el. Ötven 25–30 év közötti diplomás férfit kérdeztünk egy felmérés keretében: közülük senki nem mondta, hogy gyereket és családot szeretne. Ugyanakkor egy hasonló korú női csoportban végzett felmérés eredménye szerint a lányok egy része családot és gyereket akarna, de ehhez pár is kellene. Ilyen körülmények között hogyan jöhetnek létre tartós párkapcsolatok?

– Sok fiatal férfi is elégedetlen a „mai” nőkkel, mert nem találja meg azt, akit szeretne. Milyen típusú nőkre nem vágynak a párválasztó férfiak?

– A férfiattitűd változására a nő elkezdett aktivizálódni, és a feminin arculatot némileg háttérbe szorító, határozott férfias viselkedést vett fel. A nők hagyományos, várakozó nyitottságát felváltotta a keresés, a rámenősség, amitől természetüknél fogva a férfiak menekülnek. Női oldalon is romlott a helyzet: sok egyedül élő megideologizálja helyzetét, és azt mondja, „jól megvagyok egyedül, nem akarok senkihez kötődni”. De ez hazugság, mert az ember egyedül nem boldog. 

A nőknek ez a fajta tiltakozása, ami most túlcsapott minden határon – és amit a genderideológiák bőszen táplálnak –, borzalmasat rombolt a férfi–nő viszonyon.

– Mennyire fontos az a modell, amit a párválasztó fiatal magával visz a családjából?

– A jó partnerválasztást tovább lehet örökíteni, mert ez a minta szükséges ahhoz, hogy valaki jó családot alapítson. A gond csak az, hogy ha egy egészséges hangulatú családban felnőtt fiú olyan lánnyal találkozik, aki egészen más kultúrából jött – szülei elhanyagolták, gyűlölte az anyját, vagy éppen árvaházban nőtt fel –, ez a szörnyű szocializációs emlék bejön a házasságba. Az ilyen párkapcsolatból gyakran tragédia származik. Miközben a fiú saját családmodelljét akarja továbbvinni, a lány az sem tudja, hogyan kell családi életet élni, mert csak olyan mintája van, amiből csak a veszedelem, a gyűlölködés és az agresszivitás szűrődött le. Klinikai pszichoterapeutaként sok ilyen esettel találkozom. Amikor két ember összekerül, és kiderül, ki mit hozott a puttonyában, mire az összesodró szerelemből felocsúdnak, már agyonsebezték egymást. Ha valaki szörnyű dolgokat hoz otthonról, ilyen gondolatok foglalkoztatják: jó, ha lesz egy partnerem, mert nem akarok egyedül lődörögni, de azért nem köteleződöm el, nem szülök gyereket, hogy olyan sorsa legyen, mint nekem.

– Milyen gyakoribb panaszokkal járnak önhöz párok?

– Egyik alapvető ok az értékvilágok különbözősége. A férfi és a nő világában mások az értékek, ennek megfelelően a célok és tervek is. Ezekről nincs kellő időben egyeztetés, és megfelelő egymáshoz simuló elfogadás sem. Szembekerülnek, csatázni kezdenek. Nem tudják megtanulni, hogyan kell kulturáltan vitázni és megegyezni. Pedig sok családi vitát egyszerű konfliktuskezelő minták ismeretében tudnánk kezelni olyan alapelv mentén, „hogy ha te másként gondolod is, én szeretlek téged, ezért szeretném megérteni, te miként gondolod ezt, ezért egyeztessünk, és próbáljunk elfogadni valamit az enyémből és a tiedből egyaránt”. Ez a közös nevezőre jutási szándék hiányzik, egymást hibáztatják és okolják.

Ha valakiben nincs annyi belátás, hogy belegondoljon, mi az ő része az előállt párkapcsolati konfliktus kialakulásában, akkor nem marad más hátra, mint összebékíteni az elvadult feleket. Hogy megtanulják az egymásra figyelést.

– Mi hiányzik leginkább a mai házasságokból?

– Alapvető probléma, hogy kivesznek a gyöngédség és a szeretet kifejezésnek a természetes testi módjai: nem simogatjuk, nem ölelgetjük egymást, nem mondjuk, hogy jaj de örülök, hogy te vagy a párom. Szóval nincsenek szeretetkifejezések. Ha gyerekként kaptam szeretetet, akkor el fogok jutni oda, hogy adni is fogok. Mert szeretem a páromat, és boldogak szeretnénk lenni. Gyökösi Endre pasztorálpszichológus szerint az erosz, az agapé és a filia három különböző szeretetfajta. A legkönnyebben gerjedő eroszt az agapé emeli olyan magasra, hogy a társam, aki engem boldoggá tesz, annak én hogyan szerezzek örömöt? Úgy, hogy adok. Ha a társamnál észreveszem, hogy nem olyan, amilyen volt, a szeretet azt jelenti, ki tudom mondani: annak ellenére szeretem, hogy ő most olyan. A szeretetem változtathat a helyzeten.

– Mennyire igaz az állítás, miszerint a válással végződő párkapcsolatok leggyakoribb oka a hűtlenség és a családon belüli anyagi gond?

– Ezek már a végszavak: az emberi kapcsolatoknak, a lelki dolgoknak nem oka, hanem története van. Kezeletlenül elfajult helyzetek, elgennyesedő kapcsolati viták juttatják ide a házasságot. Ez vezet el oda, hogy végül az egyik megcsalja a másikat, mert valahol azt a szeretetígéretet kapja, amit nem kap meg saját kapcsolatában. Másrészt az emberek nem anyagi, hanem kapcsolati problémák miatt válnak el. Vagy még az anyagi gondokat is kimagyarázzák. Az olyan kijelentések, hogy „a másik elviselhetetlen, nem lehet vele együtt élni”, hamis tétel.

– Az európai kultúrkör egyre erőteljesebben hirdeti a házasság alternatívájaként az együttélést.  Jó megoldás ez a fiatalok számára?

– Az elköteleződő párkapcsolatok száma világszerte csökken. Személyes autonómiájuk vágyának görcsében sokan nem adják oda magukat az igazi párkapcsolatnak. Kialakult egy szokás, irány, miszerint nem is kellene összeházasodni, hiszen mi felnőtt, tudatos lények el tudjuk dönteni, jó nekünk papír nélkül is. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy az a bizonyos papír nem pusztán papír, hanem egy hatalmas történelmi, társadalmi szimbólum. Mint ahogy a jegygyűrű is szimbólum, a kapcsolat olyan köteléke, amiben a lelki szintek összekapcsolódnak. Egy számomra kedves, 28 éves férfiismerősöm esetét mesélem el, aki azt mondta: ő a párjával jól megvan, ezért nem házasodnak össze. Miután részt vett néhány előadásomon – amelyeken sok kísérleti tanulságot is bemutatok többek között az esküvői rítus páratlanságáról, amelyre a nőnek leginkább azért van szüksége, hogy az életben egyszer ő legyen a leggyönyörűbb tündérkirálynő –, a fiatalember úgy döntött, megházadosik. Utána a pár könnyes szemmel elmondta, mekkora élmény volt ez az életükben. Sajnos a haszonelvűvé vált világ azt kérdi: nekem mi hasznom származik ebből? Nem látnak előre, mert nem tudják, mit hozhat ki egy kapcsolat, ha tényleg szeretetben élnek együtt.

– Hogyan lehetne meghatározni a boldog házasság titkát? Mire ügyeljenek a tartós párkapcsolatra törekvők?

– Ma már sok minden segíti az együttélés tökéletesítését. Ha egy pár ódzkodik attól, hogy pszichológussal beszéljen, kitűnő szakkönyvek állnak rendelkezésére. Ajánlom Milahec Gábor Gyűrű kúra című könyvét, aminek címe egy szójáték. A könyvecske a híres amerikai pszichológus, John M. Gottman harmincezer pár vizsgálata alapján kidolgozott szempontrendszerét tartalmazza. Akárhol is tartunk a párunkkal, üljünk le, és tételről tételre menjünk végig e pontokon. Gottman mit üzen?

Ki fogja kezelni a pénzt, hogyan fogjuk a gazdasági életünket alakítani, milyen elképzeléseink vannak. De kiemelném a kardinális vitapontot, az értékeket. Mi az értékvilágod? Mit gondolsz a párkapcsolatról? Mi a te életfilozófiád? A pénz a legfőbb érték, vagy a családi élet meghittsége, a szeretetkapcsolat, a gyerekek? Akármilyen furcsán hangzik, ezeket mind-mind tisztázni kell.