A Szent Korona mását állítják fel Székelyudvarhelyen. Az elmúlt években Erdélyben is egyre több helyen ünnepeltek
Fotó: Beliczay László
Szent István napja összmagyar ünnep. A rendszerváltás előtti Magyarországon az Alkotmány napjaként tartották számon, de az utóbbi harminc évben Szent István ünnepe a Kárpát-medence természetes határain is átnyúlik. A moldvai Klézsén a csángók is első királyunkhoz fohászkodnak. Közéleti személyiségeket kérdeztünk közös ünnepünk jelentőségéről.
2020. augusztus 20., 08:552020. augusztus 20., 08:55
„Augusztus 20. az államalapítás ünnepe. Csak éppen semmi köze az államalapításhoz. Mi is történt augusztus 20-án? 1083. augusztus 20-án Szent László király a Nagyboldogasszony ünnepe utáni első vasárnap emeltette oltárra I. István király maradványait a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában Imre herceg és Gellért püspök ereklyéivel együtt, ami az akkori szokások szerint a szentté avatást jelentette. Augusztus 20. országos ünneplése Mária Teréziának köszönhető, aki a magyarok iránti gesztusként elrendelte István ünnepét. 1771-ben a Szent Jobbot Ragusából – ma Dubrovnik – Bécsbe, majd pedig Budára vitette, ahol a királyi vár Zsigmond-kápolnájában őrizték.
Dr. Kálmán Attilamarosvásárhelyi tanár, történész
Az első körmenetre a 19. század elején került sor, amelyet 1945-ig a budai várban rendeztek. 1891-ben augusztus 20-át Ferenc József munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben pedig belügyminiszteri rendelet írta elő a középületek fellobogózását címeres zászlóval. A trianoni békeszerződés után az addig elsősorban egyházi ünnep nemzeti tartalommal egészült ki, előtérbe kerültek a Szent István-i Magyarország visszaállítását követelő rendezvények. Az ünnep megtartása kibővült tisztavatással, ünnepélyes őrségváltással és 1927 óta tűzijátékkal. Szent István halálának 900. évfordulóján az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés kimondta, hogy az országgyűlés Szent István király dicső emlékét a magyar nemzet örök hálájának és mélységes hódolatának bizonyságául törvénybe iktatja. Illetve, hogy az országgyűlés augusztus hó 20. napját Szent István király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánítja.
A második világháború után a Szent Jobb-körmenetet már Pesten tartották – a budai várnegyed háború utáni romos állapota nem is engedte volna ennek megtartását. A Rákosi-rendszerben betiltották az ünnepet, az egyházi és nemzeti jelleg megszűnt, de megmaradt munkaszüneti napnak. 1949-ben erre a napra időzítették az új, szovjet mintájú alkotmány hatályba lépését, ezért a következő évben augusztus 20-át a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepévé nyilvánították. A nap kommunista ünneppé való alakítása teljessé vált.
A Kádár-korszak alatt erősödött az ünneplés szórakoztató jellege: ekkor tartottak először vízi és légi parádét, koncerteket stb. A rendszerváltás után újra lehetővé vált a Szent Jobb-körmenet megtartása a Szent István-bazilikánál, 1991-ben pedig az első szabadon választott Országgyűlés az államalapító Szent István napját hivatalos állami ünneppé nyilvánította.
Minden augusztus 20-án a hivatalos központi program Budapesten zajlik: Magyarország lobogóját katonai tiszteletadással felvonják, honvédtiszteket avatnak, koncerteket, családi programokat tartanak, megáldják az újkenyeret. Az ünnepi szentmise után a Szent István-bazilika körül megtartott Szent Jobb-körmenet részben állami rendezvény, de az esemény elsősorban a hívők tisztelgése Szent István előtt. Gyermekkoromban arra emlékszem, hogy azért vártam augusztus 20-át, mert katonai parádét lehetett nézni a tévében. Melyik fiúgyermek nem kedveli az egyenruhákat, fegyvereket, katonazenét, történelmi zászlókat és a rendezettséget, pontosságot, hagyományok tiszteletének látványát? A nemzeti ünnepnek viszont nemcsak parádékról és katonákról, nemcsak Szent Jobbról kell szólnia, hanem békéről, családról, barátokról, megmaradásról. Egymásról.”
Demján Lászlómarosvásárhelyi származású, Budapesten élő műemlékvédő építész
„Mit ér, ha magyar vagy? Erdélyiként mit ér, ha elveszett a Kárpátkaréj és mégis ott kell élned? Innen kezdeném, hiszen már elmúlt száz esztendő, hogy megszűntünk egészséges, ép végtagokkal egységes nemzetként élni. És mégis fennmaradtunk!
Akkor azzal indokolták, hogy immár ideje a lélekben erős nemzetállamoknak átvenni öreg kontinensünk irányítását. Most pedig megérkezett a jelenkor szövevényes hátterű Európai Egyesült Államok fantomvilága és az egyenruha viselését, a nemzetek kis országainak megszüntetését, politikai határainak felszámolását és gyökereink eltüntetését erőltetnék. Felejtésre kárhozottan vitriolozzák ki az agyakból a féltve őrzött családi bölcsőket. Elpusztítanák a világuralmi törekvéseikre veszélyesnek tartott magyar egységünket, a vallásában sokoldalú, de hitében mégis egységes keresztény ország újrainduló határtalan egységét.
Az álarc mögé bújtatott Európában talán az 1790-ben induló francia forradalom felvilágosodásnak keresztelt köntöse, majd a hozzá hasonló 1870-es olasz egységmozgalom szüntette meg az egyházra támaszkodó államalakulatot. Így válhatott ketté a keresztény vallás az államtól. Országunkban a szabad eszmék győzelmének tekinthető 1867-es kiegyezés volt az utolsó koronája nemzetünknek, de ez a felívelő országépítés már nem illett a szabadkőműves körök aljas terveibe. Az első nagy világégés kierőszakolt darálójába és a kényszerűen felkínált békejobbot osztogatók elképzelésébe az ősi Szentháromság hite és azt elhivatottan hirdető Magyar Királyság jelenléte már nem fért bele. Milyen érdekes, hogy a békediktátumot csak velünk íratták alá a Trianon-palotában, a háború kirobbantóinak és a többi vesztesnek a királyi főkastély dukált.
Tekintsünk vissza a Kárpát-medence sorsfordító első évezredének előestéjére, amikor 1050 esztendeje született Esztergomban az édesanyja révén erdélyi származású apostoli királyunk, Szent István.
Csupa megválaszolatlan kérdéssorokból áll össze történelmünk dicső múltjának fonala.
Gyalázatosnak szánt nemzetirtó erők sátáni szövevénye sem törte meg a máig virágzó nemzetünk, magyarságunk, hitünk, vallásunk erejét, a magyarok világváltó hivatását. Ezt az alkotást köszönhetjük a virágrét illatú Hungária alapítójának, első uralkodónknak, Szent Istvánnak.
Hány településnévben maradt fent Szent István felejthetetlen emléke? Hány korabeli és késői krónikás zengte világraszóló reformjait, törvényeit, hány nagyhatalom rettegett igazságos és hódító cselekedeteitől? Nem kegyetlenkedései maradtak ránk, inkább a kegyelem és magasztosság emléke, a gazdag aratással járó búcsú és újkenyér megszentelése. Jól működött a tíz falunak egy templom, gazdaság és a kötelező egyházi hozomány kiállításának törvénye. Kereszténységünket eltörölni nem lehetett, erkölcsünk, hitünk megerősödött és nemzeti újjáéledésünk töretlenül folytatódik.
Az erdélyi magyarokban a nemzeti tudat erősebb kell, hogy legyen. Ez már nemzeti öntudattá nőtt transzilván büszkeségnek számít, hiszen minden magyarnak az ünnep szép és szent, egy erdélyinek talán még szentebb és még szebb tud lenni.”
Dr. Puskás Attilavallástörténész, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke
„Szent Istvánt méltán tekinthető a magyar nemzet mindenkori legjelentősebb személyének, hiszen hozzá kötődik a Kárpát-medencében otthonra találó magyarság nemzetté válása. Szent István királytól kezdve nemzetként beszélhetünk a magyarságról. A kérdés az, hogy miként valósította meg mindezt és mi tette lehetővé a változást.
Így gondolta a magyar nemzet jövőjét is, amikor a Hartvik-legenda szerint országát Boldogasszony oltalmába ajánlotta. Szent Istvántól kezdve magyarnak lenni egyet jelentett azzal, hogy kereszténynek lenni.
E kijelentésre ma sokan felkapják fejüket. Lelkiségi és teológiai igazság azonban, hogy az ember hitében lehetnek hullámvölgyek, de a kereszténységben nem, mert a kereszténység a Krisztus-hívők közössége. Másodsorban a hitre épülő vallásosság és a vallásosság intézményes megvalósulása egy kultúrát teremt, amitől a hitetlen sem képes függetleníteni önmagát. Meghatározzák a kultúrába és a gondolkodásmódba beivódott vallás értékei. A kereszténység sem egy puszta köntös, amit könnyelműen ledobhat magáról az ember vagy akár a nemzet. És mások sem tudják könnyen levenni róla…
A magyarság történelmében 1917-ben olyan eszme jelent meg, amely kísérletet tett arra, hogy az ateizmust hivatalos ideológiává tegye. Szervezetten és erőszakosan terjesztette az istentagadást, pusztította az istenhitet és annak intézményeit. Az ateizmusra és materializmusra épített világbirodalom mára összeomlott.
Kérdés: vajon nem létezik egy szentistváni tolerancia is? A király országépítő stratégiájának nevezik a nyitottságot és a befogadást. Érdekes viszont megvizsgálni magyar önazonosságunkat. Miért van az, hogy jóllehet sok más nemzet tagjait is megtalálhatjuk felmenőink között, mégis magyarnak valljuk magunkat? Miért van az, hogy ha – egy gyergyói magyarörmény barátomat idézve – román kérdezi, milyen nemzetiségű vagyok, azt válaszolom, magyar, de ha magyar kérdez rá ugyanerre, akkor hozzáteszem, hogy örmény származású... A kérdés nemzetiségi színezete a 19. századi nemzeti fellángolások előtt nem volt ennyire fontos, mert egyértelmű volt, hogy valaki zsidó, örmény vagy görög kereskedő, román paraszt, városi polgár vagy nemesember.
Szent István stratégiájában – ami évszázadokon át meghatározta a magyar nemzetpolitikát, és amit egy trianoni utódállam és egyoldalú liberális gondolkodó sem tud vagy nem akar megérteni és magáévá tenni – talán az volt a legnagyszerűbb, hogy meghagyta másságnak a másságot. A kereszténységet kivéve nem törekedett erőszakos beolvasztásra, de ugyanakkor elkerülte a másság abszolutizálását is. E toleráns szellemiségben kibontakozó világban a zsidó megmaradhatott zsidónak, az örmény örménynek, a román románnak, a nemes nemesnek. De mindannyian itt élve Magyarországot gazdagították, természetes lojalitással a befogadó állammal szemben.
A magyarság élete itthon, Erdélyben egyértelműen a keresztény értékekre épített szentistváni nemzetértelmezésben és nyitottságban képzelhető el. Ez nem bárgyú meghunyászkodás vagy politikai egyezségkészség hiánya, nem vallási és nemzeti fundamentalizmus, hanem a »haza minden előtt« imperatívusza alapján küzdelem nemzeti identitásunk és erdélyi magyar világunk védelme érdekében.”
Sármási-Bocskai Jánosíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa
„Még harminc évvel ezelőtt fullasztó augusztusi hőség, árválkodó tarló és nyári emlékképek sorakoztak lelki szemeink előtt, ha augusztus 20-át emlegették. Gyermekként még egy utolsó vagy utolsó előtti fürdőzést meg lehetett ejteni a Kis-Küküllőben szőnyegmosással álcázva. Ilyenkor a véletlenül otthon maradt mindennapi használatban levő szőttesek várták, hogy felfrissüljenek nagyanyám keze alatt. A többi mosnivaló már rég túlesett ezen, és legtöbbször nagy unszolásra adta be a derekát nagyanyám, hogy: jó, akkor még idén utoljára… Mert ha a szarvas belevizel a folyóba, vége a fürdésnek jövő tavaszig. Ez szent volt annak idején. Nagyanyám hitt is benne, és ellentmondást nem tűrő hangon tett pontot minden ellenvélemény lezárására. Most, hogy emlékeimben keresgélek, gondtalan gyermekkorom képei peregnek le előttem. Talán olyankor picit sajnáltuk a lassan véget érő nyári vakációt, pedig akkor kezdtük élvezni igazán. Nem emlékszem, hogy akkoriban olyan sokat emlegették volna e napnak a jelentőségét. Talán előtte vagy esetleg utána. Édesapám és néha nagyanyám mesélt Szent István királyról. De
Ahogy teltek az évek, mindig bővült egy-két adalékkal a történet.
Aztán az 1989-es rendszerváltást követően lett érthető, miért fontos számomra augusztus 20-a. Amikor már a magyarországi televíziók műsorát mi is vételezhettük belső Erdélyben, láttuk az állami ünnep parádés programjait, a piros-fehér-zöldbe öltözött fővárost, az ünneplő honfitársainkat. Úgy éreztük, mi is fellélegezhetünk, ünnepelhetünk szabadon, korlátok nélkül. Mert valahol a szívünk mélyén éreztük: közünk van az ünnephez, az államalapító Szent Istvánhoz.
Ma, amikor azt látjuk, milyen összevisszaság van a világban, hogy a gyermekkorban belénk sulykolt értékek kezdenek megkopni, sőt eltűnni, hogy minden silány produkciót éppúgy megtapsolunk, mintha világszenzáció lenne, elgondolkodunk és kicsit reményvesztettek is leszünk. Mert sokszor saját magunk ellenségei vagyunk. De ha augusztus 20-án szívünkben ünnep van, ha próbálunk visszatalálni értékeinkhez, akkor van remény a túléléshez – legyen bármilyen mostoha is velünk az élet.
Szabó Elődürmösi unitárius lelkész
„Augusztus 20-án Szent István király emlékét elevenítjük fel. Bár unitárius hitvilágunkban a szent fogalmát nem szoktuk emberekre, történelmi alakokra alkalmazni, mégis vannak kivételek. István király esetében a szent jelző a tiszteletet, a rendkívüli elismerést jelenti, amelyet életében, uralkodásában vívott ki magának.
Az ünnepnap nem múlik el észrevétlenül erdővidéki unitárius közösségeinkben. Templomainkban, helyi emlékművek körül megemlékezünk róla, a képernyőkön keresztül bekapcsolódunk a budapesti vagy más nagyvárosokban tartott rendezvényekbe. A nyári időpont, a történelmi kor távolsága azonban mégsem teszi lehetővé, hogy az ünnep március 15. erejével gyűjtse össze a közösségeket.
István király két döntő jelentőségű változást hozott a magyar nép történelmébe: az államalapítást és a keresztény vallás meghonosítását. Mindkét változás évszázadokra meghatározta a magyar nép és a magyar állam útját, és a legtöbb magyar ma is szükségesnek, a fejlődés útján elengedhetetlennek tartja e lépéseket.
Egy ünnep akkor lesz teljes, ha nemcsak emlékezésre buzdít, hanem a jelenben is világosságot teremt és a jövő felé mutat. Idén nemzeti ünnepünk több szempontból is válságos időben köszönt ránk: a járványhelyzet megrázta a világot minden bizonytalanságával, a magyar állam keresi helyét Európában, s közben próbálja megtartani saját arcát, az erdélyi magyarság pedig vészes számbeli fogyással szembesül és megannyi ezzel együtt járó fájdalmas jelenséggel.
És még nem is beszéltünk a kereszténységről. Sokat hangoztatják itthon és az anyaországban egyaránt, hogy keresztény országokban élünk. De vajon látszanak-e az állam vezetésében, rendszereiben, mindennapi életében a jézusi értékek. Vagy a kereszténység még mindig csak jelszó, a politikai csatározások és sárdobálás eszközévé aljasított fogalom? És vajon az egyház hűséges-e a jézusi eszmékhez, az isteni küldetéséhez? Vagy az egyház emberi érdekeket, hatalmi csoportokat szolgál ki, s aláírja ezzel a keresztény eszmék olcsó kiárusítását?
Augusztusi újkenyér. A 19. század végén honosodott meg az ünnepnek ez a fajta tartalma
Fotó: Haáz Vince
Ha még nem túl késő, nekünk is erre van szükségünk. Harmincévnyi úgynevezett szabadság után erdélyi magyarként úgy érzem, nem tudjuk, mit akarunk. E tanácstalanságban megszólít minket az ünnep. Csak a közösségként önként vállalt áldozatok, szabályok, felelősség és a kitartás, az őszinteség fegyverei segíthetnek rajtunk. Csak a hiteles vezetők, akik szólják és cselekszik Isten akaratát, ők képesek értelemmel, lényeggel megtölteni a szavakat, fogalmakat, amelyek sokszor üresen csengenek: magyarság, közösség, kereszténység.
Fájdalmasan hangozhatnak e gondolatok. De kinek érdeke, hogy alaptalan derűlátással beszéljen a jövőről akkor, amikor recseg-ropog körülöttünk minden, amiről azt hittük, örökké megmarad. Az államot, a magyar emberek közös építményét és a kereszténységet csak akkor lehet megtartani, ha feltesszük őszinte kérdéseinket, ha kimondjuk elvárásainkat. Ha megtesszük azokat a lépéseket, amelyek tőlünk függnek, hogy ne csak jelszavak legyenek e fogalmak, hanem életünket és döntéseinket befolyásoló tényezők.”
Nagy-Bodó Tibor
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
Az alkotmánybíróság ítélete, amellyel alkotmányosnak minősítette a feddhetetlenségi törvény módosítását, komoly kérdéseket vet fel a visszamenőleges hatály miatt.
A Kolozsvári Református Egyházmegye mintegy negyven gyülekezetből álló közössége idén is saját nyílt nappal kapcsolódott be a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatába.
Pénteken tetőzik a hőség Erdélyben, amikor a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 37 Celsius-fokot. A HungaroMet előrejelzése szerint a szerdai záporok után csütörtökön és pénteken sok napsütésre számíthatunk, majd a hétvégén labilisabbá válik a légkör.
Ha az erdélyi lakásárakat vesszük górcső alá, Kolozsvár továbbra is verhetetlen, és egyben toronymagasan a legdrágább romániai nagyváros. Érdekes aspektus azonban, hogy Nagyszebenben, Nagyváradon és Temesváron is gyorsabban emelkedtek a lakásárak.
Mintegy ötvenmillió uniós polgár tartozik valamely őshonos etnikai vagy nemzeti kisebbséghez, az Európai Unióban még sincs egységes jogi keret e közösségek helyzetének rendezésére. A világ őslakos népeinek nemzetközi napja alkalmából az Európai Bizott
Mesterséges intelligenciával készített álhír nyomán támadtak mentőautóra Kolozs megyében – legalábbis az interneten terjedő beszámolók szerint. Az eset arra figyelmeztet: az MI már nemcsak megkönnyítheti az életünket, hanem veszélyes fegyverré is válhat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!