Hogyan semmizte ki Románia az erdélyi magyarságot?

Az erdélyi küldöttek helyszínre utazását a Garami miniszter által rendelkezésükre bocsátott különvonatok segítették elő. A nagygyűlésen Vasile Goldiş felolvasta az előző éjszaka elfogadott 9 pontból álló rezolúciót, amelynek első pontja a következőket tartalmazta: „Erdély, Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18-án (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárt kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával.”

1918. december 1-jén a küldöttek megválasztották a Román Nemzeti Nagytanácsot, majd 2-án a 15 tagból álló Kormányzótanácsot, amely az erdélyi románság kormányaként működött. December 24-én két királyi dekrétum jelent meg. A 2671. számú királyi rendelet törvénybe iktatta a gyulafehérvári rezolúciók egyesülési rendelkezését (I. pont), a másik, a 3632. számú rendelet pedig hat törvénycikkben szabályozta a királyi kormány és a Kormányzótanács viszonyát jelentősen csökkentve ez utóbbi hatáskörét.

Mit ígért Románia december 1-jén a magyarságnak?

Az anyanyelv korlátozás nélküli használatát a közéletben, az oktatásban, a bíróság előtt és a hivatali ügyek intézésében, és hogy Románia parlamentjében, illetve kormányában számarányuk szerint képviseltethetik magukat. „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben. Egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az Állam minden felekezete számára.” (III. pont)

A Romániához csatolt Erdély, Bánság, Partium számára Románián belül külön kormányzatot, más szóval autonómiát ígértek. „Az Erdély, Bánság, Partium román nemzeti ügyeinek továbbvitelére a nemzetgyűlés egy Román Nemzeti Nagytanács létrehozását határozza el, amely teljes joggal, bármikor és bárhol képviselheti a román nemzetet a világ többi nemzete előtt, és meghozhat minden olyan intézkedést, amely a nemzeti érdekek elősegítésére irányul.” (IX. pont)

Mit tartott be ebből az eltelt 100 év alatt Románia? Gyakorlatilag semmit. Az 1923. évi alkotmány az országot román nemzetállammá nyilvánította, és visszavonta a gyulafehérvári határozat fontos ígéreteit: Az 1.§:

Az 5.§-ból kiderül, hogy a nemzeti kisebbség fogalmát nem ismeri el: „A románok faji eredetbéli, nyelvi vagy vallási különbség nélkül élvezik a lelkiismeret-szabadságot, tanszabadságot, sajtószabadságot... (stb). ”

C. G. Dissescu szenátor, egyetemi tanár az 1923-as alkotmánytervezet készítője szerint az egységes jelző „kizár a helyi önkormányzattal való mindennemű foglalkozást és tervezgetést. A regionalizmus az új alkotmány betűjével és szellemével ellentétes és azt az új alkotmány elítéli. Ennek gyakorlása államellenes bűncselekmény lehet.”

Csak románul beszéljenek!

A hatóságok előtti nyelvhasználat jogát 1921 és 1922-ben kezdték el tiltani: 1921-ben az igazságügy-minisztérium körrendeletével valamennyi bíróságot arra kötelezte, hogy szóban és írásban kizárólag a román nyelvet használja. Az 1925-ös közigazgatási törvényjavaslat­ban a törvényhozási tanácsra bízták a helyi kisebbségi nyelv engedélyezését, ami gyakorlatilag a kisebbségi nyelv használatának a visszautasítását jelentette. A településeken a jegyzői irodákban tábla jelent meg: csak románul beszéljenek!

1929-től a szövetkezetek könyvelését kizárólag románul lehetett vezetni. 1935-től pótadó fizetésére kötelezték azokat az iparosokat, kereskedőket, akik könyvelésüket nem románul vezették. Az üzletbe lépővel románul kellett beszélni súlyos büntetés terhe alatt.

Valamennyi utódállamban a közigazgatási egységek, járások, megyék átszervezésének célja az volt, hogy az újonnan kialakított területi egységekben a magyarság száma ne érje el a nyelvtörvényben meghatározott arányszámot, és így az anyanyelv használatát ne kelljen megadni.

Diszkriminatív földreform

A román földbirtoktörvény az erdélyi románság előnyére és a magyarság gazdasági visszaszorítására tett egyértelmű intézkedéseket. Hossu Longhin szenátor kijelentése szerint „ha azt akarjuk, hogy e területeknek eredeti román karaktere legyen, ha minden ízében románná akarjuk tenni, akkor tulajdonába kell adnunk a földet”. A földhöz juttatottak 14,8%-a volt magyar, román pedig 78,1%. Ez különösen súlyosan érintette a magyar állami birtokokra 1885 után telepített parasztokat, aminek következtében nagyon sok család vándorolt ki.

A székelyföldi közbirtokosságot és a Csíki Magánjavak birtokait is kisajátították. A földreform címén összesen több mint 10 ezer székely parasztot fosztottak meg csekély megélhetési forrásától. A tusnádi fürdőépületekhez tartozó birtokok egy részét a román belügyminiszter el akarta venni a székelyektől, s amikor azok ellenálltak, feloszlatta a községek tanácsait, új tanácsokat nevezett ki odahelyezett románokból, akik a parancsot végrehajtották. A tusnádi közbirtokossági területek így kerültek ingyen a román nemzeti turisztikai hivatal tulajdonába.

A földosztás után – melynek alapját döntően a kisajátított magyar egyházi és magán földbirtokok képezték – hatalmas földterületek maradtak az állam tulajdonában, mint állami tartalék, elsősorban Bihar, Csík, Háromszék és Szatmár vármegyében. Constantinescu román földművelésügyi miniszter 1923. november 10-én kijelentette a román szenátusban, hogy „Erdélyben a Temes-Torontáltól Aradon át Szatmárig húzódó zónába eső kisajátított területet arra a célra tartottuk meg, hogy oda határainkon túl és havasainkon élő románokat telepítsünk, mert úgy gondolom, ez a kisajátított terület csak azokat illeti meg, akik a román nacionalizmus bölcsőjét képviselik”.

Jinga Viktor miniszterhelyettes, a román telepítés egyik legalaposabb szakértője, 1928-ban így határozta meg a földbirtok-politika célját: „az idehozott idegenekkel bármilyen nyelven beszéljenek, s az Istent bármiképp imádják, meg kell értetni, hogy a nap alatt ez a föld a románság teljes és örök uralma számára van fönntartva, és ezért a román állam kötelességszerűen a népi önmegtartás érdekében elhatározott és kiterjedt tevékenységbe fogott, s ennek első és legjelentősebb része a román népi élettér kitisztítása minden oda nem illő elemtől”. A cél elérése érdekében Jinga adatai szerint a trianoni határ mentén összesen 111 román telepet létesítettek.

1924-től kezdve a csaknem teljesen magyar anyanyelvű Székelyföld és a határ menti sáv vegyes anyanyelvű – helyenként magyar többségű – lakosságának románosodását kívánták gyorsítani azzal, hogy a területek 10 megyéjében – a hivatalos indoklás szerint a román oktatás intenzívebbé tétele céljából – létrehozták a kultúrzónát, ahol az állami iskolákban regáti tanítókat helyeztek el 50 százalékkal magasabb fizetéssel, amit 10 hektár letelepedési birtok egészített ki.

Az erről szóló törvény lehetővé tette a katonai övezetekben lévő bármely ingatlannak katonai célra való kisajátítását. 1939-ben kiadott törvény szerint a határszéli vagy vegyes vidéken megvásárolt ingatlanokat telepítési célokra csakis románoknak lehet eladni.

(folytatjuk)

 Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa

A szerző az Erdélyi Szövetség elnöke