
A szlovák parlament börtönbe küldi a Beneš-dekrétumot bírálókat
Fotó: m7. sk
A szlovák parlament megszavazta, hogy akár hat hónap börtönbüntetéssel is sújtható az, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat.
2025. december 12., 12:302025. december 12., 12:30
A pozsonyi parlament csütörtök este megszavazta, hogy akár hat hónap börtönbüntetéssel is sújtható az, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat, illetve az azokon is alapuló határozatokat, amelyek alapját képezik a szlovákiai magyarság háborús bűnösként való kezelésének.
A szlovák parlamentben csütörtök este került sor a Büntető Törvénykönyv gyorsított eljárásban történő módosítására. A ma7.sk internetes portál tájékoztatása szerint
A parlament karzatán ülő Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke újságíróknak megjegyezte, hogy „a Beneš-dekrétumok rajtunk kívül senkit sem érdekelnek”. A Magyar Szövetség elnöke a Büntető Törvénykönyv módosítását felháborítónak nevezte, amely ellen joggal tiltakozhatunk.
Mint ismeretes, a szlovák parlamentben (Szlovák Nemzeti Tanácsban) a magyar kisebbséget a 2020-as választások óta nem képviseli külön magyar párt; azóta egyetlen magyar párt sem érte el a parlamentbe történő bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, annak ellenére, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 7,75 százaléka vallotta magát magyarnak.

Az Európai Szabad Szövetség (EFA) távozó EP-képviselői az Európai Bizottsághoz fordultak a Beneš-dekrétumok ügyében. Az Európai Unió csúcsszerve továbbra sem akar tudomást venni a felvidéki magyar sérelmekről.
Az előttünk álló napokban többnyire száraz, napos, hűvös időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. egyhetes előrejelzése szerint a hét második felében és a hétvégén többfelé mínusz fokok érkeznek.
A szerdai kellemes, napos időt csütörtöktől kiadós esőzés és jelentős lehűlés váltja fel Erdélyben. Pénteken mindössze 13 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégére azonban javul az idő, és ismét előbújik a nap.
Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!