Megtűrten, magyarul Erdélyben

Összességében 324 erdélyi településen szavatolja az anyanyelv használatát a 2001-ben elfogadott, majd a 2013-ban módosított 215-ös számú helyi közigazgatási törvény. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek vállalásai 2008. május elsején léptek érvénybe. Jogszabályokban tehát nincs hiány. Ha betartatnánk, és mi magunk is betartanánk a törvény előírásait, a magyarok lakta erdélyi települések zömében szabadon használhatnánk anyanyelvünket nemcsak iskoláinkban, hanem a polgármesteri hivatalokban és valamennyi helyi közintézményben. A törvényi szabályozás által biztosított széleskörű anyanyelvhasználat kívánatos állapotától azonban nemcsak a vegyes lakosságú megyékben és településeken, hanem még Székelyföldön is távol állnak. A központilag alárendelt különböző hivatalok és a többségi román önkormányzatok packázásain túl ez az állapot az erdélyi magyarság alulinformáltságával, a magyar politikai elit nemtörődömségével és közömbösségével, illetve az emberek kishitűségével magyarázható.

Büntetés nélkül nem megy

A törvény által védett anyanyelvhasználat akadályoztatásának legfontosabb fokmérője az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A székelyföldi nyelvháború nyitányaként Hargita megyei, illetve háromszéki román szervezetek jelentettek fel megyei közgyűléseket és polgármesteri hivatalokat arra hivatkozva, hogy honlapjaikon nem szerepel minden román nyelven. Ez ébresztette rá az erdélyi magyar szervezeteket és magánszemélyeket a tiltakozás lehetőségére. A román médiában felkapott történetek a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjáról támpontot adtak a magyarok számára, hogy ők is jelentkezzenek a diszkriminációellenes tanácsnál a valóságban is megélt hátrányos helyzetük miatt. Az elmúlt években rengeteg beadvány érkezett magánemberek és civil szervezetek részéről – erősíti meg Asztalos Ferenc Csaba, a tanács elnöke is. „A hozzánk érkező panaszlevelek, és az általunk kivizsgált esetek nagy száma egyértelművé tette, hogy azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester, illetve a helyi közgyűlésben magyar többség, nem alkalmazzák a nyelvi jogokat szavatoló jogszabályt. Ez még azokra a Székelyföldön kívüli településekre is érvényes, ahol van ugyan magyar polgármester vagy alpolgármester, de a település szórványként él a többségi román települések között” – magyarázza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.

Eddig 64 erdélyi vegyes lakosságú településen indítottak eljárást, és hoztak valamilyen elmarasztaló határozatot. Első lépésként figyelmeztetik és megrovásban részesítik a vétkesnek talált helyi intézményt, illetve három hónapos határidőt adnak az észlelt szabálytalanságok kiküszöbölésére. Ha a megszabott határidőn túl sem változik a helyzet, pénzbírság következik. A büntetés ellen fellebbező helyhatóságot végül bírósági végzéssel kötelezik a nyelvhasználati jogok betartására. Az eljárás nem könnyű folyamat, a tanács azonban nem hátrál meg. Az eddigi eredmények biztatók, mert a megbüntetett polgármesteri hivatalok rendszerint beadják derekukat, másoknak pedig ez intő példa – magyarázza Asztalos Ferenc.

Kecskére a káposztát?

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai ratifikációja után ismét a kormány és a parlament elé került a 215-ös számú helyhatósági törvény. A jogszabály alkalmazásának felemás tapasztalatait 2013-ban a kabinet új rendelettel próbálta korrigálni, megnevezte a törvény alkalmazásért felelős helyi szerveket: megyei közgyűlés, prefektúra, polgármesteri hivatal. Asztalos Ferenc szerint az a legnagyobb gond, hogy vegyes lakosságú megyékben és településeken eddig is ezek a helyhatósági vagy kormányszervek nem alkalmazták a törvénynek a nyelvi jogokat előíró passzusait. Nem marad más hátra, mint résen lenni, és jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál a visszaéléseket, de a tanács időnként hivatalból is lép.

Persze nem minden esetben nyer, ezt jól szemlélteti annak a két román személynek az esete is, akik azért pereskedtek, mert nem tartották törvényesnek, hogy a magyarok lakta településen a polgármesteri hivatalba történő versenyvizsgán feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete is. A szilágyperecsenyi polgármesteri hivatal jegyzői székére pályázó Florian Mocanu például a legfelsőbb bíróságon nyert a tanáccsal szemben. A bíróság úgy ítélte meg, hogy egy helyi önkormányzat csak abban az esetben kérheti számon versenyvizsgatételként a magyar nyelv ismeretét, ha a jelentkezőt kommunikációs osztályra alkalmazzák. Asztalos ezt bírósági visszaélésnek tekinti, hiszen egyértelmű, hogy falusi önkormányzat nem tarthat fenn kommunikációs osztályt: a falu jegyzője igenis az a személy, aki a helyi polgárokkal tartja a kapcsolatot, következésképpen ismernie kellene a nyelvüket is.

A kutató szemével

A helyhatósági törvény eddigi be nem tartásának története nem újkeletű. A Kisebbségkutató Intézet 2007-ben azzal próbált segíteni a polgármesteri hivatalokon, hogy honlapjára minden olyan űrlap magyar nyelvű változatát feltöltötte, amelyek szabadon felhasználhatók a helyi hivatalokban. A törvény alkalmazásáról azonban átfogó kutatás eddig nem született.

Úttörő vállalkozásnak számít hát a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tagjainak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt elkészített kutatása Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban – Helyzetfelmérés címmel. A BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói – politológusok, szociológusok és jogászok – a kutatás keretében arra keresik a választ, hogy Románia milyen formában és mértékben biztosítja a magyarul beszélők nyelvi jogait. A kutatás arra is kitér, hogy az országnak milyen mértékben sikerült végrehajtania az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2012 júniusában a Nyelvi Charta romániai alkalmazása kapcsán megfogalmazott ajánlásait.

A 324 érintett erdélyi polgármesteri hivatal és hat megyei közgyűlés címére levélben, majd elektronikus postán, magyar nyelven, de kérésre románul is kiküldött, öt kérdést tartalmazó hivatalos levél arra keresi a választ, hogy a helyi önkormányzat magyarul is nyilvánosságra hozza-e határozatait és a gyűlés napirendjét? Milyen nyelven zajlanak a tanácsülések? Hány helyi intézményhez lehet írásban és szóban magyar nyelven fordulni? Hány magyarul tudó személy dolgozik az ügyfélfogadáson, ezek hány százaléka magyar?

Nincs pénz fordítóra

A kutatás valamennyi olyan erdélyi polgármesteri hivatalt górcső alá vett, ahol 20 százalék fölötti a magyarság részaránya. Mivel az adatok feldolgozása még zajlik, a kutatásvezető, Toró Tibor egyetemi oktató csupán néhány tapasztalatot tudott megosztani lapunkkal. A levelekre a megszólítottak mintegy 40 százaléka, azaz 131 polgármesteri hivatal válaszolt. A kutató szerint sok polgármesteri hivatalban nincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű állampolgársági kérésre is kötelesek válaszolni, hivatalos felkérésre pedig annál inkább. A legtöbb válasz Székelyföldről érkezett, a legkevesebb olyan vegyes lakosságú megyékből, ahol sejthetően a legtöbb gond van a nyelvi jogok biztosítása terén.

Első látásra szembeötlő, hogy a tömbmagyar székelyföldi települések kivételével nem elterjedt a magyar nyelv használata a helyi közgyűlésekben. A törvény kimondja, hogy ha egy helyi tanácsnak legalább egyötöde egy kisebbséghez tartozik, ott a tanácsüléseken szabadon használható a kisebbség nyelve, azaz mindent fordítani kell: nemcsak a felszólalásokat, hanem a határozatok és jegyzőkönyvek szövegét is. Ezzel szemben ritkán alkalmaznak román–magyar tolmácsot, eddigi ismereteik szerint csak Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Ha erre helyi igény mutatkozik,
a legtöbb vegyes településen a közgyűlés valamelyik tagja vagy a polgármester, alpolgármester fordít. Rendszerint azonban az „úgyis mindenki tud románul” szlogen érvényesül.

Ismeretlen fogalom a magyar kérvény

Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy Erdélyben alig találkozni olyan polgármesteri hivatallal, ahol magyar nyelvű űrlapok is az állampolgár rendelkezésére állnak. Toró Tibor szerint a román nyelvű ügyintézés hagyományait még a kommunizmusból örökölte az erdélyi magyarság, és sokan negyed század elteltével sem tudnak megválni a berögződéstől, hogyha nem románul kérvényeznek valamit, sokkal lassabb és nehezebb az ügyintézés. A magyar nyelv térvesztésének tüneteiből is jól látható tehát, hogy az embereket nem bátorítják anyanyelvük hivatalos használatára. Sok polgármesteri hivatalban elkönyvelik, hogy mindenki tud románul, és ebbe a helyi magyar lakosság is belenyugszik. Toró szerint az erdélyi magyar politikum, elsősorban az RMDSZ felelőssége, hogy polgármestereit és alpolgármestereit rávegye a nyelvi törvények alkalmazására. Toró különösen rossz hatásúnak tartja, hogy a Székelyföldön – amelynek elsődleges példát kellene mutatnia – gyakran felületesen kezelik a nyelvi jogok alkalmazását. Innen kezdve a szórványtelepüléseken élőknek sokkal nehezebb a helyzetük.