Jogi bűvészkedés a legfelsőbb bíróságon

A család apraja-nagyja és „súlyos” alakok alkotta kíséretek népesítették be a legfelsőbb bíróság udvarát és előcsarnokát. A nagy népvándorlás első számú haszonélvezői a bejárat környékén a szegélykőre telepedett vándorárusok, akik perectől szappanig mindent kínálnak a befelé menőknek. Ki tudja, lesz-e mostanában alkalmuk vásárolni... A lehangoló látvány a rutinos bíróságra járók előzetes véleményét látszott alátámasztani: a „bilincses” ügyek tárgyalása élvez elsőbbséget, a többiekre csak később kerül sor. Ezért aztán a zsúfolt és kőkorszaki hangosítással ellátott tárgyalóteremben alig hittünk a fülünknek, amikor mindössze tíz perccel a kezdés után azt véltük hallani, hogy néhány vádlott késlekedése miatt, illetve az ügy kiemelt társadalmi fontosságára való tekintettel a 11-es számú dosszié következik: a Mikó-ügy.
A létszámolvasáskor kiderült, hogy a vádlottak közül csak a restitúciós bizottság hajdani, az igazságügyi minisztériumot képviselő tagja, Silviu Clim van jelen. A többieket – az első fokon hároméves letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila, volt kisebbségügyi államtitkárt és az Erdélyi Református Egyházkerület akkori jogtanácsosát, Marosán Tamást – Eugen Iordăchescu ügyvéd képviseli. Értesüléseink szerint a tárgyalás órájában Markó Attila Strassbourgban, Marosán Tamás pedig Magyarországon tartózkodott. Iordăchescu mellett az egyházkerület jogi képviselője, Kapcza Mikolt Krisztina ügyvéd jelent még meg a védelem részéről.

Lakáskeringő
Táblabírósági döntés szögezte le 2006-ban, hogy a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium vagyonának tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület. Az egyház visszaigényelte a Konsza Samu utcai egykori tanári lakásokat is, amelyeket az ingatlankezelő a kilencvenes években adott el az akkori bérlőknek, a püspökség az adásvételi szerződések megsemmisítését is kérte a bíróságtól. Ezt követően a tulajdonosok – idős Benedek Levente és Fehér Zoltán – előbb a püspökséggel kezdeményeztek tárgyalást, a kialakult patthelyzetben pedig a rendőrséghez, majd az ügyészséghez, végül a Korrupcióellenes Hatósághoz (DNA) folyamodtak. Feljelentésük indoklása szerint az iskolaépület az iskola tulajdona volt, nem az egyház pénzéből épült, hanem állami és közösségi alapokból, az egyház pedig csak „felügyelte az oktatási folyamatot”. Ezért az iskolaingatlant a jogutód iskolának kellett volna visszaszolgáltatni, nem pedig az egyháznak. A tanári lakásokat is az állam birtokolta, áll az indoklásban, következésképpen a hajdani bérlők törvényesen vásárolták meg azokat. A DNA több személy ügyében indított vizsgálatot, végül Silviu Climre, Markó Attilára és Marosán Tamásra szűkült a kör, akiket előbb okirathamisítással vádoltak, majd hivatali visszaéléssel, mivel restitúciós bizottsági tagokként tudniuk kellett, hogy az ingatlan nem az egyházé, ennek ellenére pozitív döntést hoztak. Az ügyészség nagy értékben elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat ellenük, a vádirat szerint érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, 1,3 millió lejes kárt okozva az államnak. A buzăui bíróság 2012-ben első fokon hivatali visszaélés miatt három év börtönbüntetésre ítélte a három vádlottat.

Az ülésvezető bíró váratlan bejelentéssel mindjárt az elején kényszerpályára terelte a tárgyalást: jelezte, hogy felmerült a testület ítélethozatali illetékességének kérdése. A meglepő fordulatra mindkét ügyvédben benne szorult az előkészített védőbeszéd, mindketten úgy fogalmaztak, hogy ezek után megvárják, milyen döntést hoz a bíróság saját illetékességének ügyében. A vádat képviselő ügyész is meglehetősen zavaros módon, több tárgyi tévedést is elkövetve – például az első fokú ítéletet hozó buzăui bíróságot a ploiești-i ítélőtáblával keverve – próbálta értelmezni a helyzetet, a prezídiumról rövid úton le is intették. A röpke 15 perces jogi „performansz” után az elnöklő bírónő azzal zárta le a tárgyalást, hogy a testület megvizsgálja, fennáll-e a legfelsőbb bíróság negatív ítélethozatali jogosultsági dilemmája. Sommás indoklásként úgy fogalmazott, hogy bár a perrendtartás szerint a parlamenti képviselők és szenátorok ügyét a Legfelsőbb Bíróságnak kell tárgyalnia, Markó Attila még mandátumszerzése előtt hajtotta végre azokat a cselekedeteket, amelyekkel vádolják.
Az alaposan meglepett ügyvédek a bíróság előcsarnokában igyekeztek a maguk számára is értelmezni a fordulatot. Egybehangzóan úgy vélekedtek, hogy a bíróság minden bizonnyal visszautalja az ügyet a ploiești-i ítélőtáblához. Iordăchescu szerint a fejlemény az ügy „forróságát” igazolja, úgy tűnik, mindegyik fórum igyekszik szabadulni az ítélethozatal felelősségétől. A további várható menetrendre két forgatókönyv is felvázolható. Az első szerint a visszautalás nyomán a ploiești-i ítélőtábla kénytelen-kelletlen kijelöli az új tárgyalási időpontot, majd egy-két kalkulálható halasztás után megszületik a bírósági döntés. A második szerint a legfelsőbb bíróság kompetensnek ítéli magát a döntéshozatalra, ebben az esetben az új terminus kijelölése után a soron következő tárgyaláson nyilvánosságra hozzák a határozatot. Felmerült egy harmadik, inkább csak elméletinek tűnő lehetőség is: ítélethozatal szempontjából a ploiești-i ítélőtábla is inkompetensnek nyilvánítja magát. Ebben az esetben a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsa jelöli ki a kompetenciákat – immár végleges módon.
A papírforma azonban beigazolódott, a testület nem ítélte magát jogosultnak az ítélethozatalra, a történet Ploiești-en folytatódik. Egyes szakvélemények szerint azonban az ügyben idén már nem jutnak el a jogerős ítélet kimondásáig, minden bizonnyal megvárják a büntetőtörvénykönyv (btk.) 2014. február elsejei életbe lépését. Érdemes megemlíteni: az új btk. a jelenleginél jóval „szelídebben” rendelkezik a Mikó-per vádlottai esetében megfogalmazott, nagy értékben elkövetett hivatali visszaéléses esetekben.