A művelődési minisztérium fennhatósága alá kellene tartóznia az összevonással fenyegetett nagyváradi színházaknak, így a megyei önkormányzatnak nem okozna anyagi terhet a fenntartásuk – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, akik aláírásgyűjtést is kezdeményeznek az ügyben.
Tordán, Kolozsváron és Désen is magyar óvodát avattak csütörtökön, az oktatási intézményeket az Erdélyi Református Egyházkerület építette a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében biztosított támogatásból.
Több mint 155 ezer személy regisztrált a háztartási gépek roncsprogramjára, amelyre csütörtökön éjfélig lehet iratkozni – jelentette be csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.
Újabb másodfokú (narancssárga) árvízriasztást adott ki csütörtökön az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több erdélyi, bánsági és körösvidéki folyóra.
A gyulafehérvári vár fejedelmi palotájában szervez oltási maratont a hétvégén a polgármesteri hivatal. A történelmi helyszínen klasszikus zenei művek akkordjaira oltják be a jelentkezőket.
Eléri az éjszaka a magyar határt a Fekete-Körösön levonuló árhullám csúcsa – idézi az Agerpres a Körösök Vízügyi Igazgatóságának (ABA) csütörtöki közleményét.
Ötvenhat éves korában csütörtökre virradóra elhunyt Szabó Csaba erdélyi magyar újságíró, író, televíziós riporter, művelődésszervező.
Szilágy Megye Tanácsának semmi kifogása a jóhiszemű vásárlókkal szemben, az önkormányzat az örökös ellen indít pert a zsibói Wesselényi-kastély eladása miatt, mivel nem tartotta tiszteletben a tizenöt napos elővásárlási jogról szóló törvénycikkelyt – nyilatkozta a Krónikának a nagy visszhangot kiváltott&
Nagy mennyiségű csapadékra, zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Péntektől magyarországi védettségi igazolványt igényelhetnek azok a magyar állampolgárok is, akiket nem az anyaországban oltottak be – tájékoztatott szerdán este Facebook-oldalán a Nemzetpolitikai Államtitkárság, amely a kérelmezés részleteit is közölte. A külföldön immunizált magyar állampolgárok karanténmente
Új orgonát kapott a bukaresti Calvineum református egyházközség. A hangszert, amelyet a magyar kormány támogatásával vásárolhatott meg a közösség, ünnepélyes istentisztelet keretében és Erich Türk kolozsvári orgonaművész koncertjével avatták fel.
Pár éven, de akár hónapon belül összedőlhet az észak-erdélyi szászok épített örökségének egy része – figyelmeztet a Német Demokrata Fórum Beszterce–Naszód megyei elnöke. Cristian Roth-Gross szerint mintegy tíz egykori szász templomnál lenne szükség sürgős beavatkozásra, miután a helyi szász közöss
Kakukktojás is akad a jól oltó romániai megyeszékhelyek listáján, derült ki az országos oltási kampányt koordináló bizottság adataiból. A Hargita megyei oltásszkepticizmus ellenére Csíkszereda dobogós lett.
A keddről szerdára virradó éjszaka történelmi szintet elérő árhullám a Fekete-Körösön lefelé húzódik a folyó gátakkal megerősített szakaszán, és természetes módon csillapodik a mederben – tájékoztatott szerdán a Körösök vidéke vízügyi igazgatóság.
Mintegy 300 Kárpát-medencei középiskola több mint 10 ezer diákja utazik csaknem 100 történelmi emlékhelyre a nemzeti újrakezdés és összetartozás szellemében a Rákóczi Szövetség szervezésében.
Csaknem hétszáz romániai településen nincs háziorvos – hívta fel a figyelmet szerdán a Romániai Orvosi Kamara elnöke.
A nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (OTL) próbálja ki elsőként az első romániai gyártású elektromos autóbuszt. A Nagybányán készült jármű egy hónapon belül feltűnik a Körös-parti város utcáin.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. portfóliójába tartozó Manevi Zrt. tulajdonába került a zsibói Wesselényi-kastély. Az impozáns műemlék épület jelenlegi tulajdonosát jelző, szerdán kiállított telekkönyvi kivonatot a kastélyt eladó örökös juttatta el az MTI tudósítójának.